RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #200981  Szerző: asr27
 
p0tyi írta:Akkor maradjunk annyiban, hogy nektek nem jön be, de nekem attól még igen. Az igazi pozitív változás a magyar zenék száműzése, de mellette sokkal kiszámíthatóbb, stabilabb, karakteresebb a zenei szerkesztés, talán kicsit több is a gold dal, meg cserélődött a rotáció egy része is a top500 után, nyilván alaposan tesztelt dalokra.
Sok mindenben egyetértek veled, de ebben nem.
Ez a rádió még a Retronál és a Best fm-nél is unalmasabb.
Egyszerűen ugyanazok a 2-10 éves, annak idején rogyásig játszott zenék mennek körbe-körbe, egész nap.
Semmi váltizatosság, de még csak nosztalgiázásnak sem lehet nevezni, mert minden nap ugyanzok szólnak.
Ráadásul a legtöbb, ezek közül nem is volt listavezető szám soha.
Haladni kellene a korral.
Értem én, hogy valakiknek ez jelenti a profi rádiózást, de, ha valaki hallgat külföldi rádiókat is, akkor tudnia kell, hogy ez a rádió brutálisan igénytelen, unalmas és lapos így.
Volt Magyarországon nagyon sok, jóval igényesebben felépített rádió, az elmúlt 10-20 évben, de ez a rádió a béka segge alatt van, azokhoz képest.
 #200980  Szerző: p0tyi
 
Akkor maradjunk annyiban, hogy nektek nem jön be, de nekem attól még igen. Az igazi pozitív változás a magyar zenék száműzése, de mellette sokkal kiszámíthatóbb, stabilabb, karakteresebb a zenei szerkesztés, talán kicsit több is a gold dal, meg cserélődött a rotáció egy része is a top500 után, nyilván alaposan tesztelt dalokra.
 #200979  Szerző: asr27
 
Szerintem sincs itt semmi változás.
Fél órát hallgattam a héten a délutáni időszakban, semmit nem változott a kínálat és az igénytelenség az múlt 1-2 évhez képest.
Egyáltalán nem tapasztalok javulást, változékonyságot.
 #200978  Szerző: zoLee
 
Nem tudom mi az öröm tárgya, de jó pár óra hosszát elhallgatva (de./du./este) illetve egész napos tracklistet nézve nincs itt semmi változás, továbbra is az egyik leggázabb rádió ami itthon létezik.

Csak igazi MAI sláger megy: erre megszólal egy 25 (!!!) éves dal.
Aztán egy 20, egy 15 éves dal, majd 3 óra hosszán belül Halott Pénz, Rúzsa Magdi, Wellhello, Follow the Flow, Valmar.
És közben a kiírthatatlan Minelli számok ezerrel. Az az 1 előadó, akitől van 2023 dal :lool:

A napi tracklist min. 80%át az 5-10-20 éves dalok teszik ki.
Simán át lehetne nevezni Retro 2-nek.

2 napon keresztül hallgattam, elég sokáig.

Összesen a 2 nap alatt kemény 5 (!!!!) db 2023as dalt véltem felfedezni.
Mindezt úgy, hogy már év vége van, és ez a rádió MÉG MINDIG NEM vesz tudomást azokról a dalokról, amik 2023ban meghódították az európai és nemzetközi slágerlistákat.

És ha már múltat idézünk...
A Rádió 1 Rihannától kemény 2 db slágert ismer, Shakirától is 2t, Sean Paultól is annyit.
És amit sose értettem: Ariana Grande-tól a Rádió 1 egy db slágert ismer, a No tears left to cry-t.
MIÉRT?????

Változatosság 0%, unalom/gagyiság 100%

Jelenleg nincsen egy országos adó sem, ami aktuális zenét játszik.
Rohadtul kínos.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem a MAI SLÁGER továbbra sem 1998at jelent, de 2018at se :lool:

Kemény 300 db tracket játszani egész évben, minimális változtatással.
Fogalmam sincs mire veszik fel a fizetést az ott dolgozók. :gülü:

Kösz, útközben én inkább áttekertem a szlovák rádiókra.
Ennél bármi jobb.
Pláne a 3 pojácánál.
Még a szlovák népzene is :D

Nektek további jó önámítást és önkínzást, hogy ez úgy jó ahogy van :)
Fogalmam sincs hogy az internet korában mi veheti rá az embert, hogy ezt a "terméket" hosszú napokon/heteken/hónapokon keresztül hallgassa, rajongjon érte és beérje ennyivel.....
Ilyen "koncepcióval" (van nekik egyáltalán???) még falurádiónak is gyenge.

Bár abban az országban, ahol el lehet hitetni milliókkal, hogy mindenért Soros a felelős (még akár a kátyús utakért, meg vonatkésésért is), én már nem lepődök meg semmin se :lool: :lool: :lool:
 #200972  Szerző: p0tyi
 
Egészen király egy ideje. Külön dicséretes, hogy ki tudták irtani a magyar zenét szinte teljesen, a helyi blokkokból is. A délutáni live mix-ben és a Discoshit helyén is lehetne ilyen kamu mix, mint délben, bár attól már lehet, tikkelne az NMHH.

A World Is Mine-al nincs bajom, de a drive time-ban nem igazán érdekel semmiféle extremitás, a három grácia pedig már elég unalmas este. Esetleg megbonthatnák a Live Mix-et, 20 perc rendes mix, 40 perc "rotációs" mix. Nyugaton, főleg az USA-ban inkább ilyesmik, minimixek vannak, azok is csak nagyon eldugott helyen.
 #200954  Szerző: shadoe
 
robert11 írta: 2023.10.27. 20:28
néha kell egy kis Sivákos felhozatal is ettől is változatos lehet a rádió.
Ezen csak az a felhozatal segítene, de ha kiejted ebben a topicban ezt a nevet, 1-2 embernek úgy elkezd ereszteni a feje, mint a Szaffi rajzfilmben Feuerstein lovagnak.
 #200952  Szerző: robert11
 
Bírtam ezt a Troyos hozzászólást Balogh Vilivel kapcsolatban. A héten nem hallgattam a nyíregyházit, így nem tudom visszajött e már vagy még nem de majd valamikor átkapcsolok a neten.
Olvasva a többi bejegyzést úgy látom hogy másoknak is bejön ez a mostani zenei kínálat valamit eltaláltmost az r1 ha még új nem is nagyon van bár azért előfordul nyilván a külföldi rádiókhoz képest nem olyan mértékben de ha nem ahoz mérjük akkor ez normális. Nyilván nem lehet összehasonlítani egy EHR vagy egy egy rádiórománia vagy profm-el.
A Shakira számot azt nem hallottam így arról nem tudok nyilatkozni nagyon bár néha kell egy kis Sivákos felhozatal is ettől is változatos lehet a rádió.
Néha még Balogh Anikó is megszólal a régi női hang még a 103 9es időszakból ha olyan zene megy mint pl Selena Gomez like a lovesong meg ilyenek mondjuk ilyen már régen is volt de ami tényleg igazán változatos az az, hogy néha megszólal Atc all around the word 2000ből az igazi nem is az feldolgozás ezt nagyon jól eltalálták szóval ez is maradhat a kínálatban.
néha picit megegyezik a retróval amúgy mert ha megfigyelitek akkor még néha B Tóth Laci is leadja az MR saxobeatot és a rádió1en is nagyon sokszor elhangzott már meg jó hogy visszatértek Innától is régebbi slágerek nem csak a mostaniak mennek. Még az amazinget kéne berakni az is egy jó száma volt neki annó.
 #200878  Szerző: Derrick
 
robert11 írta: 2023.10.07. 20:07 Sziasztok!
Szombaton a nyíregyházin 13 órakor már nem Balogh Vili van? Mert nem őt hallottam a bejelentkezésnél. Vagy hétvégén csak vasárnap van Vili? Volt mikor szombaton is ő volt bár vasárnap ott is van valami magazin ahol Demeter Dia van legalább is még tavaly előtt nyáron ő volt. Rég hallottam már Lost frekvencies reality című számát jó hogy elővették nekem tetszik ez a régi irányzat ha már újabbak ugyan úgy fordulnak elő mint korábban, akkor legalább a régiek legyenek változatosabbak és most ezt eltalálták.

Vilit elvitte Troy, most tanítja be számcímbemondónak.
 #200871  Szerző: dkvalmos
 
Azt gondolom, hogy jobb lett a rotáció, javarészt kivezették a SaySo, Levitating, Drivers licence és társai féle semmitmondó dalokat és cserébe még több igazi Rádió 1-es klasszikus megszólal. Bár én továbbra is több dalt forgatnék, szerintem egész jó lett a kínálat, részemről havi két-három újdonság mellet akár évekig is így maradhat. :)
 #200830  Szerző: Snake05
 
Reggel, Balázsék előtt valami minősíthetetlen shakira dal ment sivákos powerintróval. Remélem, csak véletlenül került oda és nem lett rotációs.
  • 1
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 987