RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #201570  Szerző: knoskamatee
 
őszintén… valamelyikőtök volt mostanában buliban? ugyan ezek az R1-es dance zenéket nyomják a sztárolt top DJ-k is, főleg vidéken. be kell látni, hogy erre van igény és kész. a “hardcore” újdonságok nem menők nagyon kevés kivétellel. szomorú magyar valóság, ez van. látszódott a Sivákos hallgatottság alatt is (amit imádtam) meg a 2021-es Petőfinél is, hogy bukta, nem működik, a magyar agy nem fogadja be.
ha trendiség kell, azt jobban betölti a Base FM is az R&B és azzal az apró dance-el, ami ott megy.
Fly meg nem hülye, én is belátom most már.
ezt mondom én, aki ujjongot a Music FM-ért és a Sivákos Rádió 1-ért.
 #201568  Szerző: shadoe
 
Dani írta: 2024.01.11. 18:57

A BestFM annyit változtathatna a zenei kínálatán, hogy óránként felvállalhatna 2-3 mai slágert is, úgy változatosabb lehetne, nem lenne ilyen egyhangú.
Ebben az országban prüszkölnek a rádiók az új zenéktől. Nyilván hallgatnám én is a Best Fm-et, ha adna új zenéket. Akkor is, ha nem ugyanazt a masszát adná, amit 30 éve megállás nélkül minden magyar rádió, mert nincs kifogásom a recurrent zenék ellen, csak attól a pár száztól van herótom, amit a Danubius, a Class Fm vagy a 2016-os Petőfi is megállás nélkül nyomott.
Sajnos sok helyi rádió is el van kényelmesedve. A Cegléd Rádió pl. abból él, hogy továbbra is játssza a R1 által már leselejtezett 2023-as zenéket (csak emiatt jobb, mint a R1), és az új zenék is ugyanazok, amiket a R1 nagy kegyesen felkapott és (még) játszik.
És azért valahol az se normális, hogy ha lead a Rádió 1 havi szinten egy új zenét, elkezdünk tapsikolni annak az egynek, hogy jaj, de nagy újítás, miközben a jobb környékbeli külföldiek hetente bedobnak min. öt újat, amit addig még nem is hallottam.
 #201561  Szerző: Dani
 
noartist írta: 2024.01.11. 10:09 Na, akkor.

Először is leszögezném, hogy nem állt szándékomban megbántani senkit - a rádiónál dolgozók közül legalábbis, mert biztos vagyok benne, hogy egy csomó jó szakember van az 1-nél is, és ők tehetnek legkevésbé arról, hogy miért tart itt a hazai rádiózás. Még nemzetközi viszonylatban is mélyen, amit nem lehet a műfaj hanyatlásával indokolni. Legalábbis egészben. A probléma gyökere tehát nem a dolgozóknál keresendő - tőlük tehát elnézést, újra.

A "Ha új zene, akkor Rádió 1" igenis megy mai napig, épp elcsíptem nemrég, és még ha a szlogen vita tárgya is lehet, ez azért már tényleg komolytalan a rotáció ismeretében.

Az arculati elemek közül szerintem igenis vannak olyanok, amelyek már bűn régiek, de az fix, hogy sokévesek. Unalmas, monoton, és nem is fedik már az aktuális zenei kínálatot. Ez így érthetetlen. Attis is kaphatna már egy új ajánlót - ő az egyik legprofesszinálisabb rádiós az országban, megérdemelné.

Szóval, a stílusom tényleg nem volt rendben, de szerintem van ráció a leírtakban. Sőt, vegyük csak hozzá, hogy hány rádiót működtetnek még gyakorlatilag lélegeztetőn ebben a birodalomban! Ott a Best, a Base, meg még egy rakás másik rádió, ami csak azért van, hogy egy kézben legyenek a frekvenciák. Mert azokban is lenne potenciál, zeneileg többnyire rendben is vannak.

És nem, semmi közöm a Media1-hez már igen régóta.
A BestFM annyit változtathatna a zenei kínálatán, hogy óránként felvállalhatna 2-3 mai slágert is, úgy változatosabb lehetne, nem lenne ilyen egyhangú.
 #201560  Szerző: Robca87
 
A zenéken már ideje lenne újítani, az arculati elemekre is ráférne egy kis frissítés.
Balázsék új felállása egyenlőre tetszik, ha lesz is új harmadik tag, akkor az szerintem Juli lesz.

Attis napközben viszi a prímet.
Ha zenei kínálat alapján akarnák rádiót hallgatni, akkor 20 óra után érdemes hallgatni őket, de még a Live Mix is sokszor jó szokott lenni.

Konkurencia nincs, így gyakorlatilag bármit adhatnának napközben, akkor is stabil volna a hallgatottság.
 #201557  Szerző: noartist
 
Na, akkor.

Először is leszögezném, hogy nem állt szándékomban megbántani senkit - a rádiónál dolgozók közül legalábbis, mert biztos vagyok benne, hogy egy csomó jó szakember van az 1-nél is, és ők tehetnek legkevésbé arról, hogy miért tart itt a hazai rádiózás. Még nemzetközi viszonylatban is mélyen, amit nem lehet a műfaj hanyatlásával indokolni. Legalábbis egészben. A probléma gyökere tehát nem a dolgozóknál keresendő - tőlük tehát elnézést, újra.

A "Ha új zene, akkor Rádió 1" igenis megy mai napig, épp elcsíptem nemrég, és még ha a szlogen vita tárgya is lehet, ez azért már tényleg komolytalan a rotáció ismeretében.

Az arculati elemek közül szerintem igenis vannak olyanok, amelyek már bűn régiek, de az fix, hogy sokévesek. Unalmas, monoton, és nem is fedik már az aktuális zenei kínálatot. Ez így érthetetlen. Attis is kaphatna már egy új ajánlót - ő az egyik legprofesszinálisabb rádiós az országban, megérdemelné.

Szóval, a stílusom tényleg nem volt rendben, de szerintem van ráció a leírtakban. Sőt, vegyük csak hozzá, hogy hány rádiót működtetnek még gyakorlatilag lélegeztetőn ebben a birodalomban! Ott a Best, a Base, meg még egy rakás másik rádió, ami csak azért van, hogy egy kézben legyenek a frekvenciák. Mert azokban is lenne potenciál, zeneileg többnyire rendben is vannak.

És nem, semmi közöm a Media1-hez már igen régóta.
 #201554  Szerző: robert11
 
Na hát most nem mennék bele abba sem mert már erről is volt szó ha már felmerült az hogy mi volt 20 évvel ez előtt hogy régen mennyi rádió volt melyek közül választani lehetett, és mennyi van most.
Az ember azt gondolta volna hogy a 2020as évek környékén is ugyan olyna változatos lesz vagy még változatosabb a rádió kínálat a zenék stb stb de a végén kiderül hogy régen volt a jobb, nem mostanság.
Nyilván az online világnak is köszönhető mint felmerült az is hogy mennyi online rádió van én is úgy látom amit mondam is a jó múltkorában hogy szerintem már úgy vannak vele hogy akinek nem tetszik, hallgasson spotifit vagy online rádiókat stb.
Britney Spears toxic dala már 20 éves 2004ben volt nagy sláger hát az óta már még a fiai is megnőttek.
Még egy kis Kylie Minogue redbloded woman kellene mert egykor az is ment a rádió1en vagy egy kis Junior jack stubiddisco de jó zene volt az! Vagy egy kis Freemaisons vagy Outwork elektro amit szintén a discoshitben adtak le mindig a mixek alatt vagy egy kis automatic Ultranate free musaik remixben. Na szóval lehetn eitt sok zenét leadni mindig vágytam hogy menjenek vissza 2005 környékére jó hogy mostanság azért elég sok régi zene elő került a 2010es előtti évekből is szóval valamennyire bejött amit akartam szerettem volna.
Na erről ennyi még a végére annyit írnék hogy jó ez a reggeli felállás Balázsékat illetően hogy Jules, Juli, Anna is csatlakoztak és a felkomfban is megemlítik őket szerintem nem is kéne új műsorvezető hanem jók lennének így ez a horoszkópos cucc is nagyon tetszik jók a témák én rosszabbra számítottam nem tudtam elképzelni hogy Jani nélkül mire viszik majd Balázsék ketten bár tudtam hogy azért biztos kitalálnak valamit de ez így most jelenleg nagyon jó.
 #201553  Szerző: asr27
 
dkvalmos írta:Nem is akartam vitatkozni, ebben a topikban nincs értelme, ez már rég kiderült. A Rádió 1 dolgozhatna akár 5000 zenés rotációval is, a Music FM-fanok akkor is itt elégedetlenkednének, hogy miért nincsenek House zenék és heti 15 új dal.
Én kijavítottam két hülyeséget, ami - sima, név nélküli fórumtagtól - elnézhető lenne, de az admin, aki egy médiával foglalkozó hírportálnak ír cikkeket, ne írjon már be ide baromságokat a szabad véleménynyilvánítás jegyében. Hozzátenném, az egész Media1-re ez jellemző sajnos, ha kell, ha nem, ironikus hangnemben politizál, közben egy csomó cikk tele van tárgyi tévedésekkel, csúsztatásokkal.
Hogy jön ide Média 1 hírportál? Ennek a fórumnak semmi köze a Média 1-hez, agymosottkám.
Hallgasd csak nyugodtan egész nap a Rádió1-et, ahol csak igazi lejárt sláger megy. ;)
 #201552  Szerző: dkvalmos
 
Nem is akartam vitatkozni, ebben a topikban nincs értelme, ez már rég kiderült. A Rádió 1 dolgozhatna akár 5000 zenés rotációval is, a Music FM-fanok akkor is itt elégedetlenkednének, hogy miért nincsenek House zenék és heti 15 új dal.
Én kijavítottam két hülyeséget, ami - sima, név nélküli fórumtagtól - elnézhető lenne, de az admin, aki egy médiával foglalkozó hírportálnak ír cikkeket, ne írjon már be ide baromságokat a szabad véleménynyilvánítás jegyében. Hozzátenném, az egész Media1-re ez jellemző sajnos, ha kell, ha nem, ironikus hangnemben politizál, közben egy csomó cikk tele van tárgyi tévedésekkel, csúsztatásokkal.
 #201550  Szerző: shadoe
 
dkvalmos írta: 2024.01.10. 11:50
Nem minősítettem a Rádió 1-et egy szóval sem. Kijavítottam a valótlan állításokat barátunk kommentjéből.
Nem kijavítottad, hanem játszod az erkölcscsőszt és fröcsögtél egyet. Olyasmiket írtál, hogy csúsztatásokkal van tele a kommentje és elfogult a hozzászólás, és még te állítod be magad objektívnek.
Hogy a karma visszanyaljon, én is kijavítalak téged: a szabad véleménynyilvánítás, ami még jogos is, az nem egyenlő elfogultság, az apró tárgyi tévedés, ami előfordult a kommentjében, az pedig nem csúsztatás. A lényeget mindannyian értettük, téged kivéve.
Érdemben nem tudtál azzal vitatkozni, amit a R1-ben uralkodó állapotokról írt, sem a rádió szakmához és rádiózáshoz, sem a hallgatókhoz való hozzáállásáról, ami amúgy színtiszta igazság volt, és maximálisan egyetértettünk itt sokan vele, te pedig érvek és a R1-et megvédő muníció helyett ostoba módon kötözködtél egyet, maradjunk ennyiben!
 #201548  Szerző: altermanus
 
én értem asr27 álláspontját. Aki nem ért vele egyet a fideszes :troll:
  • 1
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 987