A múltkori gondolatmenetemet, amikor a 80-as 90-es évek rádiózását állítottam párhuzamba a mai gyengébb zenei választékkal, még annyival megtoldanám, hogy az ilyen Rádió 1-típusú arcoskodás, hogy én játszom a legnagyobb mai slágereket, én vagyok a legváltozatosabb, meg az én rádiómon lett ez és ez sláger, nagyon visszatetsző és nagyon vissza is tud ütni, és nemcsak azért, mert hazugság, hanem azért is, mert pl. én, aki a gyerekkoromban B.Tóthot, Komjáthyt és Dévényi Tibort hallgattam, ismertem, soha nem tapasztaltam ezt az arcoskodást, egóharcot, ezt az "én vagyok a jani" típusú magamutogató és öntömjénező hozzáállást. Ezek az emberek, akik amúgy legendák, és le is tettek valamit az asztalra (és pl. dolgoztak, "zenét szerkesztettek...") a maguk módján meglehetősen szerények és visszafogottak voltak mindig is. Ha bármi kritika érte őket, vagy egy hallgató eltévesztett egy számcímet, együttest vagy zenei tényt, nem azonnal a sértődöttség, az azonnali támadás, megsemmisítés és visszavágás, a másik lealázása volt az első csípőből adott reakció - ehhez képest nézzük meg, micsoda felfuvalkodottság van egy-két, a fent említett régi öregeknél jóval fiatalabb mai rádiós szereplőben, ha szó éri a ház elejét, és kritkus véleményt fogalmaz meg valaki velük szemben (és micsoda párhuzam itt a fórumon! Hiszen van, akinek az a legnagyobb érve a másikkal szemben, hogy "agyatlan" - szép kis "szakmai" vita az ilyen - a másik alázása, lehordása, és már nemcsak nekem címezve, hanem fórumtársaimnak is? - hát nem vagyunk mi Dr. Csernusok, kérem!!!). Egyszóval úgy gondolom, ideje a mai műsorvezetőknek, a ma létező rádióknak - és fogadatlan prókátorjaiknak - kellő visszafogottságot, szerénységet, de legfőképpen tiszteletet mutatniuk a másik - akár rivális - fél iránt.