Oldal: 15 / 687

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 20:28
Szerző: shadoe
Béci09 felvetéséhez pár gondolat: egy hazai rádió se fejlődött annyit ilyen rövid idő alatt az utóbbi időszakban, mint a R1, a rotációt is tekintve. (A Petőfi sem, mert ugyan bővítették az újdonságokat, és van már Petőfi Top 15, de a napi rotáció továbbra is szánalmas.) Az R1-en már nem ugyanazt a hat bejáratott uncsi zenét kell végre hallgatnunk változó sorrendben, mint egy-két éve (a riválison viszont ugyanazt a tíz 90-es évekbeli dögunalmat naponta). Másik fejlemény, észrevettem, hogy ugyanazon előadótól már játszanak mindent. A Class Fm rotációját pl. azért utáltam, mert tudtam, hogy Elton Johntól, Madonnától vagy Eurythmicstől melyik lesz az az egyetlen, amit játszanak, és a többi negyvenslágeres előadó is pont így járt, szarrá játszottak tőlük egy számot, és itt kifújt a kultúra. A R1 nagyon jól kitalálta, hogy kell ehhez a problémához hozzáállni: párhuzamosan játsszák Dua Lipa, Ava Max, Camila Cabello, Robin Schulz, VIZE vagy a Meduza összesét, sőt már Harry Styles, a Weeknd is a felkapottak közé számít, pedig utóbbiak nem is igazán tipikus R1-es előadók. Hol volt itt ilyen zenei kínálat még akár fél éve vagy pláne azelőtt... szóval jó az irány, és ezt már sokadszorra mondom idén nyáron. A magyar előadókkal kapcsolatban a második hozzászólással értek egyet. Szerintem sok értelme nincs, hogy ide is betegye a lábát a Kowalsky Meg a Vega, a Margaret Island, ByeAlex, a Magna Cum Laude vagy a Ruzsa Magdi-összes Top 100-ból valami. Kínlódunk ezekkel épp eleget a másikon, vagy a helyi rádiókon. Bőven elég ide a Follow The Flow, a SuperStereo és társai, amik érnek is valamit, vagy legalább nem idegesítenek (nálam még a Compact Disco, Wolf Kati vagy K.S.A. az a kategória, amit én hazai szinten kiemelkedőnek és minőségi popzenének neveznék, nem is véletlen, hogy kijutottak anno az Eurovízióra (bocs Magdi és Alex). Utolsó mondat a kívánságműsorról: nagyon bírom Gergőt, szerintem azon nagyon kevés fiatal magyar rádiós egyike, aki egyéniséggel, jó beszélőkével és komoly szakmai tudással büszkélkedhet, ráadásul nem is megosztó, és pláne nem botrányhős, és nyilvánvalóan viszi majd valamire (vagy már vitte is). Én amúgy kabaré helyett hallgatom a műsort, mert ezen nagyobbakat bírok röhögni, mint a mai stand-uposokon, de ez legyen az én bajom vagy szerencsém. :)

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 19:03
Szerző: Glenn
Adam írta:
2020.08.17. 18:53
Horvát. Maga a szó a cseh és a szlovák egyesítéséből származik. De ugye Cseh-szlovák-szlovén-horvát, egy kutya :)
Hát igen, rájöttem, mire gondoltál, csak ez persze nem egészen így van. Nem cselák, hanem cserák, ami a hetvenes-nyolcvanas években terjedt el az osztrák mintájára. Viccesen használtuk arra, hogy "Nálatok jön az osztrák tévé? Nem, nálunk csak a cserák." ^^
És hát ugye a szlovéneknek és horvátoknak meg kb. annyi köze van a csehekhez és szlovákokhoz, hogy pár szón kívül egyáltalán nem értik egymás nyelvét. A horvátra a "krabat" volt használatos. ;)
(bocs az offért...)
Adam írta:Szerintem semmi olyat nem csinálnak, illetve nem mondanak a műsorban, ami miatt bárkinek a viselkedését is rossz irányba terelnék, vagy bárkit bármi rosszra sarkallnának.
Hát sajnos amellett, hogy teljesen érdektelen bulvárt nyomnak, még viselkedési normákat is mutatnak élő adásban, beleértve a politikai nézeteiket. Mivel a fiatalok között népszerűek, így természetesen nagy a nevelő hatásuk. Nem véletlenül szabtak ki rájuk büntetést is emiatt.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 18:54
Szerző: Adam
Cooky helyettesíti a héten Juhász Gerit. Egy telefonáló Junior Jack Stupiddiscot kérte, erre Cooky mondta, hogy ez nem fér el a műsorban, csak a classic mixben vasárnap. Nade miért nem fér el? A napi 5 db Blinding Lights-ből egyet simán lehetne vele helyettesíteni.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 18:53
Szerző: Adam
Glenn írta:
2020.08.17. 18:26
Ezt magyarázd el lécci, mert nem értem. Mi az a "cselák" zene? :shock:
Horvát. Maga a szó a cseh és a szlovák egyesítéséből származik. De ugye Cseh-szlovák-szlovén-horvát, egy kutya :)
Glenn írta:
2020.08.17. 18:26
Ha ez így van, az nagyon nagy baj. És még ennél is nagyobb baj, hogy ez neveli a mai fiatalokat... :(
Szerintem semmi olyat nem csinálnak, illetve nem mondanak a műsorban, ami miatt bárkinek a viselkedését is rossz irányba terelnék, vagy bárkit bármi rosszra sarkallnának.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 18:26
Szerző: Glenn
Adam írta:
2020.08.17. 09:34
Az otvorenin sincs egyébként sokkal több "cselák" zene.
Ezt magyarázd el lécci, mert nem értem. Mi az a "cselák" zene? :shock:
Adam írta:A Balázsék című műsor az ilyen. 4 órából 2 óra duma, a maradék 2 óra pedig zene, hírek és reklámok. Ez 10 éve ilyen, így népszerű a reklám szempontból fontos csoportban, semmi értelme nem lenne ezen változtatni. Szerintem nem is kell.
Ha ez így van, az nagyon nagy baj. És még ennél is nagyobb baj, hogy ez neveli a mai fiatalokat... :(

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 09:34
Szerző: Adam
Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
Sziasztok Szerintem a rádió 1 rotáció most és mondjuk tavaly ilyenkor két külön univerzum, régen egy unalmas szar volt most meg szerintem jobb jópár külföldi chr rádiónál, úgyhogy ezen a téren nagyot fejlődtek, ezt kilehet jelenteni.
Ez szerintem is így van. Ha már külföld szóba került, sem közelmúltban jártam Ausztrián át Németországban, végig kapcsolgattam a rádiót, de R1-hez hasonló országos nem volt ami bejött volna. Horvátoknál az Otvoreni, ami megközelíti.

Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
Az egyetlen dolog, amivel nem vagyok kibékülve, az a magyar zenék játszása. Nem értem, hogy miért van az hogy éjszaka minden második dal msgyar, napközben meg szinte csak a reklám kitöltő blokkokban megy magyar zene, az is nagyjából kimerül a Háborgó mélység 2, Újra úton, Maradok távol című nótákban. Szerintem egy ilyen jelentős elérésű rádiónak, ami ráadásul a leghallgatottabb a fiatalok körében, valamennyire kötelessége lenne több magyar zenét játszani. Annyi pozitív változás azért van, hogy egyre gyakrabban van dalpremier a Balázsékban és a Live mixben (múlthéten is volt egy Jetlag ha jól emlékszem), csak azt nem értem, hogy ezeket aztán miért nem játsszák.
Véleményem szerint kb kilóra ennyi az a magyar zene mennyiség, amit csúcsidőszakban elbír ez a rádió. Akinek ez kevés, az hallgassa a Petőfit. Ott kap többet. De azok konkrétan nálam elkapcsolási faktorok, amik ott mennek. Abból többet ne is hozzanak ide. Olyan, ami itt is elfér, olyan meg nincs több. Éjjel meg azért minden második Rúzsa Magdi és Caramell, mert így lehet teléjesíteni a kvótát. Ezzel nem szólom le az említett elóadókat, de nem férnek el itt csúcsidőben. A magyar, főleg WIM DJ-k zenéi pedig az utóbbi időben egyre gyakrabban mennek. Csak ezek többsége angol vocal-lal van, így az ember első gondolata nem a magyar, amikor meghallja.
Az otvorenin sincs egyébként sokkal több "cselák" zene.

Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
A napközben hallható műsor és a Kívánságműsor is sokat fejlődött, bár utóbbit nem olyan szerencsés így hívni, mert egy valódi Kívánságműsorban mindent lehet kérni, ami beleillik a rádió zenei stílusába, és nemcsak az aktuális rotált dalokból lehet választani. A helyi sáv viszont olyan is-is kategória, nálunk Nyíregyen nagyon jó, viszont H.nánááson, ahova meló miatt gyakran megyek, nagyon rossz, az egész abból áll ki, hogy egy úr bemondja, hogy Hajdúsági (?) Rádió1 csakigazimaislágermegy, majd felolvas egy random cikket a radio1. hu ról, hozzáteszi, hogy elképesztő, majd be se konferálja a következő zenét, csak annyit mond, hogy jönnek tovább az igazi mai slágerek, és ez megy két órán keresztül. A hírblokkok pár naponta, a programajánló havonta cserélődik, azért 25. felé, amikor már az ember kívülről fújja hogy m ilyen koncertek lesznek a hajdúszoboszlói szabadtéri színpadon, elég idegesítő tud lenni. Egyébként azon a frekin, amíg a Best fm/rádió fm 95/city rádió volt, 4 órás élő helyi blokk ment helyi stúdióból, így rejtély hogy miért nem azt vették át. Sajnos úgy tudom, hogy a legtöbb helyi frekin ilyen a helyi blokk bár vannak kivételek, pl. Nyíregy,Debrecen,Sopron stb ... Vagy meg kéne szűntetni, vagy össze kéne vonni őket, inkább szóljon több helyen ugyanaz de legyen mindenhol európai színvonalú.
Nyilvánvalóan a helyi műsorsávok, hírblokkok, programajánlók szerkesztése egy kényszerpálya a gazdaságosság, és az adott frekin vállaltaknak való megfelelés között. 40 frekire külön helyi műsort szerkeszteni nem lenne gazdaságos. Ahol van helyi stúdió és megmaradt helyi stáb ott ez jobb, ahol meg nincs ott meg megy a konzerv. Ebben várok javulást, főleg hogy a törvény is megengedőbb lett, illetve e helyi frekit birtokló cégek beolvasztása is elkezdődött.

Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
Az új mixműsornak a zene része jobb, mint a dj factory volt, viszont a szöveg kicsit sok ami nem lenne baj , de a téma mindig az sms-ező törzshallgatók magánélete, márpedig engem abszolút, nem érdekel hogy a Ganéjhányó Lány kivel szexelt aznap, vagy hogy a Betörő Srác milyen hetet zárt :D , gyanítom mást sem nagyon, nem tudom minek ezt erőltetni.
Az a helyzet, hogy semmi sem jó úgy ahogy van :) A Factory-n nem a beszéd, az interaktivitás volt jellemző, hanem az elvont mixek, az se volt jó. Most bevonják a hallgatókat a műsorba, ez sem jó. Ki érti ezt?

Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
A Balázsék műsorban lehetne kicsit több zene, csak az óra elején szokott lenni egy vagy kettő dal, utána majdnem egy egész órán kereszrül megy a duma ami néha érdekes néha viszont olyan unalmas , hogy el lehet aludni rajta. Illetve nem tudom hogy miért engedik nnekik, hogy másokból gúnyt űző/megbotránkoztató/szexuális töltetű témákról beszéljenek, általában meg is büntetik a rádiót érte.
Ti mit gondoltok ezekről?
A Balázsék című műsor az ilyen. 4 órából 2 óra duma, a maradék 2 óra pedig zene, hírek és reklámok. Ez 10 éve ilyen, így népszerű a reklám szempontból fontos csoportban, semmi értelme nem lenne ezen változtatni. Szerintem nem is kell. Reggel ez kell, már ezerszer ki lett tárgyalva. Semmi értelme nem lenne, ha "következő zene felkonferálásra" lenne silányítva, mint amilyen pl a Retro jelenleg. El is bukott, jönnek Bochkorék. A Petőfin a talpra magyar sem a zene felkonfra megy, hanem próbál a Balázsék után menni, csak rohadtul nincs semmi témájuk, születésnap felköszöntés, és csapong a témák között egy megszólaláson belükl.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 07:59
Szerző: potyi
Ment

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 05:25
Szerző: Adam
mlaszlo írta:
2020.08.17. 04:56
Adam írta:
2020.08.16. 21:49
mlaszlo írta:
2020.08.16. 11:47


A Vekencein megszólalás sincs, csak zene és szignálok mennek.

Egyébként legalább erre az egy napra megoldhatták volna, hogy Attis konferálja a Balatoni műsort is, ha már ott van a kitelepülés.
12-14 sávra gondolsz?
Mert az egerszegin 14-tol ment a közvetítés a fonyódi strandról.
A Balatoni Rádió 1-ről volt szó, hogy míg a fonyódi strandról ment élő kívánságműsor, promózták hogy Rádió 1 a Balatonnál is, addig a két érintett helyi frekin 12-14 között teljesen más műsor ment. Erre mondtam, hogy erre az egy napra megtehették volna, hogy a balatoni helyi blokkot is Györke Attila vitte volna, hogy ne legyen már az, hogy kér valaki egy számot a strandon, netalán üzen is valakinek, erre az ott fogható frekvencián ez nem hallható, mert teljesen mást ad.
A 96,4-en Pesten már a kitelepülés ment 12-től? Nem figyeltem.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.17. 04:56
Szerző: mlaszlo
Adam írta:
2020.08.16. 21:49
mlaszlo írta:
2020.08.16. 11:47
potyi írta:
2020.08.16. 11:31
Miközben kitelepülős kívánságműsor van a fonyódi kutyás strandon, és a műsorvezetők épp megosztották a jó hírt a strandolókkal, hogy most már mindenhol fogható a balatoni Rádió1, ez az egész csak online és a 96.4-en hallható.

A balatoni frekiken Csizi előre rögzített konzerv adása megy a semmiről. :ayfkm:
A Vekencein megszólalás sincs, csak zene és szignálok mennek.

Egyébként legalább erre az egy napra megoldhatták volna, hogy Attis konferálja a Balatoni műsort is, ha már ott van a kitelepülés.
12-14 sávra gondolsz?
Mert az egerszegin 14-tol ment a közvetítés a fonyódi strandról.
A Balatoni Rádió 1-ről volt szó, hogy míg a fonyódi strandról ment élő kívánságműsor, promózták hogy Rádió 1 a Balatonnál is, addig a két érintett helyi frekin 12-14 között teljesen más műsor ment. Erre mondtam, hogy erre az egy napra megtehették volna, hogy a balatoni helyi blokkot is Györke Attila vitte volna, hogy ne legyen már az, hogy kér valaki egy számot a strandon, netalán üzen is valakinek, erre az ott fogható frekvencián ez nem hallható, mert teljesen mást ad.

Re: Rádió 1

HozzászólásElküldve:2020.08.16. 23:30
Szerző: Mezőőr
Béci09 írta:
2020.08.16. 19:53
Sziasztok Szerintem a rádió 1 rotáció most és mondjuk tavaly ilyenkor két külön univerzum, régen egy unalmas szar volt most meg szerintem jobb jópár külföldi chr rádiónál, úgyhogy ezen a téren nagyot fejlődtek, ezt kilehet jelenteni. Az egyetlen dolog, amivel nem vagyok kibékülve, az a magyar zenék játszása. Nem értem, hogy miért van az hogy éjszaka minden második dal msgyar, napközben meg szinte csak a reklám kitöltő blokkokban megy magyar zene, az is nagyjából kimerül a Háborgó mélység 2, Újra úton, Maradok távol című nótákban. Szerintem egy ilyen jelentős elérésű rádiónak, ami ráadásul a leghallgatottabb a fiatalok körében, valamennyire kötelessége lenne több magyar zenét játszani. Annyi pozitív változás azért van, hogy egyre gyakrabban van dalpremier a Balázsékban és a Live mixben (múlthéten is volt egy Jetlag ha jól emlékszem), csak azt nem értem, hogy ezeket aztán miért nem játsszák. A napközben hallható műsor és a Kívánságműsor is sokat fejlődött, bár utóbbit nem olyan szerencsés így hívni, mert egy valódi Kívánságműsorban mindent lehet kérni, ami beleillik a rádió zenei stílusába, és nemcsak az aktuális rotált dalokból lehet választani. A helyi sáv viszont olyan is-is kategória, nálunk Nyíregyen nagyon jó, viszont H.nánááson, ahova meló miatt gyakran megyek, nagyon rossz, az egész abból áll ki, hogy egy úr bemondja, hogy Hajdúsági (?) Rádió1 csakigazimaislágermegy, majd felolvas egy random cikket a radio1. hu ról, hozzáteszi, hogy elképesztő, majd be se konferálja a következő zenét, csak annyit mond, hogy jönnek tovább az igazi mai slágerek, és ez megy két órán keresztül. A hírblokkok pár naponta, a programajánló havonta cserélődik, azért 25. felé, amikor már az ember kívülről fújja hogy m ilyen koncertek lesznek a hajdúszoboszlói szabadtéri színpadon, elég idegesítő tud lenni. Egyébként azon a frekin, amíg a Best fm/rádió fm 95/city rádió volt, 4 órás élő helyi blokk ment helyi stúdióból, így rejtély hogy miért nem azt vették át. Sajnos úgy tudom, hogy a legtöbb helyi frekin ilyen a helyi blokk bár vannak kivételek, pl. Nyíregy,Debrecen,Sopron stb ... Vagy meg kéne szűntetni, vagy össze kéne vonni őket, inkább szóljon több helyen ugyanaz de legyen mindenhol európai színvonalú. Az új mixműsornak a zene része jobb, mint a dj factory volt, viszont a szöveg kicsit sok ami nem lenne baj , de a téma mindig az sms-ező törzshallgatók magánélete, márpedig engem abszolút, nem érdekel hogy a Ganéjhányó Lány kivel szexelt aznap, vagy hogy a Betörő Srác milyen hetet zárt :D , gyanítom mást sem nagyon, nem tudom minek ezt erőltetni. A Balázsék műsorban lehetne kicsit több zene, csak az óra elején szokott lenni egy vagy kettő dal, utána majdnem egy egész órán kereszrül megy a duma ami néha érdekes néha viszont olyan unalmas , hogy el lehet aludni rajta. Illetve nem tudom hogy miért engedik nnekik, hogy másokból gúnyt űző/megbotránkoztató/szexuális töltetű témákról beszéljenek, általában meg is büntetik a rádiót érte.
Ti mit gondoltok ezekről?
Késő van és holnap korán kelek, úgyhogy ha nem baj, akkor most rövid leszek.
A zene valamivel tényleg jobb lett, a magyar zenék egyenlőtlen elosztása a rádió indulása óta változatlan, ők tudják, hogy mire jó. A kívánságműsor nem kívánságműsor, mert megmondják, hogy mit kérhetsz, Györke Attila műsora tűrhető. A helyi sáv kb. a vidéki frekvenciák 80 százalékánál egy nulla, ahogy a most indult balatoninál is. A nánási stúdiót nyilván azért nem vették át, mert jóval olcsóbb pestről csinálni egy konzerv sz.rt. A WIM dumálós része undorítóbb, mint az összes bulvármagazin együttvéve. A balázsékkal a kevés zene a legkisebb probléma, az egész egy halom l :x sz :x rral egyenértékű, kb. 1%-ban van értelmes téma, a többit az általad leírtak és a tinilányos vihogás teszi ki. Nyilván azért engedik nekik, mert a primitív barmoknak ez kell, ez hozza a hallgatottságot. A büntetéseket gondolom levonják a fizetésükből, freki meg lesz, amíg a kormány marad, ha meg megy, akkor a r1 is megy, úgyhogy tökmindegy.
Még rímel is :D