RADIOSITE Fórum

  • Dió Rádió - Gyöngyös, Hatvan

 #155788  Szerző: foflamos
 
Gr3g0ry írta:Akkor ezekszerint hálózatba kapcsolt és mondjuk napi 4 órában, saját műsort ad az egykori Dió?
Gyöngyösi központja lesz az FM7-nek, ha jól tudom. Külön reggeli műsor lesz Egerben, illetve a Gyöngyös-Hatvani adókon. 20 órában pedig azonos.
 #155767  Szerző: foflamos
 
Sziasztok!
Fodor Attila vagyok a Dió Rádió leköszönő programigazgatója. Mint azt már tudjátok, a Dió Rádió név ma éjfélkor eltűnik. De a rádió NEM! Holnaptól a Dió Rádió, FM7! Ezzel megalakul a megye legnagyobb rádiós hálózata, ami Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban is fogható lesz. Szávoly Ricsiék már hetek óta azon dolgoznak, hogy az összekapcsolódás megtörténhessen.
A Dió Rádió 1996, április 27-én indult el. Az évek alatt többször is költözött a stúdió, és talán a legsikeresebb évek azok voltak, amikor a rádió Gyöngyösön, Hatvanban, és Hevesen is külön frekvenciával rendelkezett. Az utóbbi években több programigazgatója is volt a rádiónak. Emlékszem egyszer élő adásban füstölt el a keverő, és volt olyan amikor a hírolvasó papírjait valaki kivitte a stúdióból, és hír helyett csak annyit mondott kis matatás után, " ELVITTE B+" ! Én a 20 év alatt, háromszor kerültem a rádióhoz. Legutóbb tavaly szeptemberében, amikor már sejteni lehetett, hogy változás lesz, és biztosan fog érkezni egy új tulajdonos. Tudom, hogy a kollégák, a régi tulajdonosok, nagyon szerették ezt a rádiót, és néhányan maradnak is. Lényegében ugyanannál a cégnél fognak dolgozni, mint eddig, csak már FM7 lesz a rádió neve. Minden rádiónak fontos a fejlődés, és a Dió számára ez a következő lépcső. Összekapcsolni a megye három stratégiailag fontos frekvenciáját, és megalapítani a környék legnagyobb rádiós hálózatát.
Azért még egy speciális összeállítással készültünk az összekapcsolódás előtti utolsó 30 percre. 1996 Diórádiós sikereit fogjuk lejátszani, amik között régi szignálok átkever változatai is hallhatóak majd Az utolsó zene pedig az lesz, amivel 20 évvel ezelőtt a rádió indult.
A Dió Rádió tehát holnaptól FM7! Nekik további sok sikert, és jó rádiózást kívánok.
Mindenkinek pacsi – csocsi
Fodor Attila - Fofó
 #155255  Szerző: padi007
 
Richmonde írta:
djlacee írta:Mikor lesz a váltás?
Június elején!
Ha jól hallottam, akkor június 6-án hétfőn. A reklámblokkban már hirdetik a váltást.
 #154238  Szerző: Gr3g0ry
 
Richmonde írta:
djlacee írta:Mikor lesz a váltás?
Június elején!
És a dolgozókkal milesz átmennek a másik rádióhoz kiegészítésként vagy új munkahely?(remélem az elöző)
 #154207  Szerző: djlacee
 
Mikor lesz a váltás?
 #153916  Szerző: Chucky
 
Így a Rádió 7 vagy FM7 valóban a megye rádiója lehet, ahogy az régen a szlogenjük volt.
 #153915  Szerző: oldman
 
A Médiatanács hozzájárult a Kultúr M Kft. Eger 100,7 MHz és a Diórádió Gyöngyös Kft. Gyöngyös 101,7 MHz + Hatvan 87,9 MHz médiaszolgáltatási jogosultságainak hálózatba kapcsolódásához, és ennek következtében a médiaszolgáltatások állandó megnevezésének kérelmezett módosításához.

FM7 lesz. Idén volt 20 éves a Dió. Kicsit megkopott a rádió, így érthető a váltás, de mégiscsak egy 20 éves rádió tűnik majd el.