RADIOSITE Fórum

  • 89.5 Music Fm

 #182958  Szerző: shadoe
 
Az előttem szólókkal teljesen egyetértve fűznék még annyit hozzá - ez most személyes lesz -, hogy ha már a korosztályok igényeit boncolgatjuk, nagyon helyesen, amellett, hogy a fiataloknak valóban nincs választása a hazai rádiók közül, én pont a köztes korosztály vagyok, a negyvenes éveimben. Számomra a Retro pont annyira semmitmondó, mint anno a Sláger, és nem is azért, mert a 60-as, 70-es évek zenéit én még nem hallgathattam, hanem mert nincsen kedvem ötezredszer is meghallgatni az Abba, a Boney-M és a Modern Talking agyoncsépelt zenéit. Gyerekkoromban csak ezek a zenék mentek, ezeket lehetett kizárólag bakeliton beszerezni, és bőven elég is volt ennyi belőlük. A Retro nem fog újhullámosokat játszani, amik a 80-as években, kezdő tiniként megérintettek (Thompson Twins, Howard Jones, Erasure, Animotion, Information Society, és még sorolhatnám a fentieknél sokkal igényesebb és méltatlanul mellőzött 80-as évekbeli előadót - hol játssza ezeket a Retro? Akkor meg minek hallgassam???). A Music Fm-et se azért hallgattam, mert nagy vödrökkel öntötte rám az elektronikus zenét, ami a nyolcvanadik átremixelt kiadásában már nekem sok volt, hanem mert lejátszott olyan, nemzetközi szinten alapslágernek számító felvételeket, mint Drake, Florida-Georgia-Line, Khalid, vagy az általatok említett Sigrid zenéit, amikre egyetlen más hazai adó se volt hajlandó. Ilyen értelemben nagyon is szólt hozzám (is) a Music Fm, ha a megfelelő műsorsávot és programot választottam. A Class Fm se azért volt jó, mert a nappali sávja a korszerű rádiózás netovábbja, hanem mert volt rajta egy Class Night-sáv, egy Csiszár Jenő pár esti óra, ahol a kedvenc német rádióm, a Planet Radio zenéit hallottam viszont naprakészen, vagy akár Kovács Áron vezetésével a Class Fm Top 40, ami frissebb volt minden létező mai magyar rádiós slágerlistánál, és amin 1-2 hetente váltották a számok egymást a Number One helyen, és még a legfelkapottabb szám se bírta 20 hétnél tovább. Szóval gyors volt a rotáció, nagy volt a változatosság, a magyar-külföldi számok aránya is minősége tökéletesen rendben volt, ráadásul Áron szerintem műsorvezetőként is nagyon odatette magát. Róla mindent el lehetett mondani,csak azt nem, hogy sótlan, mint a mai rádiósok 90%-a.
 #182954  Szerző: noartist
 
Glenn írta: 2019.05.04. 16:32
robert11 írta: 2019.05.04. 10:41senki nem kíváncsi már a 60as 70esekre
Hát persze, esetleg a 20-as korosztály nem, de "nem csak a húszéveseké a világ", stílszerűen. :)
Ez így igaz, ellenben a fiatalabb korosztálynak már nem igazán van választása. Nem minden a Spotify és társai. Saját tapasztalatból mondom, hogy több 20-as évekbeli ismerősöm is hallgatna rádiót újra, ha nem kapna agyérgörcsöt a Rádió 1 30 rotált zenéjétől, vagy attól, ami a Petőfiből árad. Más meg nem igazán van.

A Spotify nem fog útinfókat mondani, nem fog híreket mondani, stb. Ezt már sokszor megtárgyaltuk. A maga módján a Music FM hiánypótló volt, ha nem is hibátlan. A zenei rotációjukat a Rádió 1-nek illett volna tanulmányoznia. Csak hát felesleges, mert nincs konkurencia, nincs versenyhelyzet. Nekik így pont jó.
 #182947  Szerző: Glenn
 
robert11 írta: 2019.05.04. 10:41senki nem kíváncsi már a 60as 70esekre
Hát persze, esetleg a 20-as korosztály nem, de "nem csak a húszéveseké a világ", stílszerűen. :)
 #182936  Szerző: robert11
 
Vagy még egy ötlet, egy Roxirádió jellegű adó is jöhente ide akár. Számomra legjobb roxis korszak 2000 2001 2007 és 8 ekkor jelent meg Troy is a roxin pontosabban 2007 tavaszán és akkoris jó eznék mentek.
 #182935  Szerző: robert11
 
Ja ezt már én is említettem hogy a Balaton környéke, Fehérvár, Velence, stb jól járnának vel emeg budapest mert a 89 5 erős freki nem sisteregne viszont akik kiesnek a vételkörzetből nekik azért szükség lenne a megszerzett frekikre mint pl Szolnok, Debrecen, vagy Nyíregyháza és még sorolhatnám habár Szolnok területén még úgy tudom szólt a 89 5 de már egyre gyengébb lett.
Én sem hiszem hogy beáldoznák a már megszerzett frekiket. Mi jól járnánk az tuti ide jöhetnének bár ha nem is lenne külön fehérvári meg velencei, akkor még ugyan úgyott is szólna meg a Balatonnál legfeljebb ahol kiesik, ott meghagynák a régieket.
Ha nem rádió1, akkor egy olyan rádió kellene hogy legyen, ami a 80as 90es évek és napjaink legnagyobb slágereit játsza mert ez így nem fer hogy retró is csak a bz 60as 70es évek zenéit nyomatja nagyritkán 80as is becsúszik. Popptarisznyát is tönkretették mert apszolút nem tükrözi a régi műsort nincs újzene, és a 80as 90esek is háttérbe szorulnak pedig akkor élte fénykorát a műsor akkor jönnének elő olyan emlékek a régmúltból vagy idéződnének fel az emberekben, halegalább azok lennének többségben. vagy csak adnák azokat ha újabbakat nem is de a műsornak pont az volt a jellegzetessége, hogy ott volt minden. Régi, új na mindegy ez más téma majd ezt megírom a retróba bár már írtam régebben úgy emlékszem. minden esetre énerre a frekire egy Danubiuszhoz hasonló rádiót tennék ha rajtam múlna vagy mint a class volt. Nem értem ezeket miért kellett megszűntetni és ilyen retrófélét országossá tenni mikor senki nem kíváncsi már a 60as 70esekre 98ban még ez elment hogy erre az időszakra emlékeznek de az óta generációk nőttek fel. Nem kellene csak ezt ennyire előtérbe helyezni. Vagy B tóth is adhatna a 2000es évekből is zenéket. Még a zis jó lenne. 89 5re egy ilyen rádió, és oda kerülne át a tarisznya. De a legjobb még is az lenne, ha a music jönne vissza és minden menne tovább számcímbemondás, stb régi műsorvezetők önindító, de sajnos erre nincs esély aztán lehet hogy majd évek múlva talán úgy mint a rádió1el is történt.
 #182934  Szerző: DRoland
 
Van a Kossuthnak a MusicFM vételkörzetével megegyező 107.8 és a bivalyerős kabhegyi 107.2, de mégis van helyi Kossuth adó a 92.3-on :)
Meg gondolom a 105.6 is elég jól jön ott. A Kossuth kimeríti a frekvencia pazarlás fogalmát.
 #182931  Szerző: LuciFerko
 
[/quote]
Fehérvárra valami helyit összedobnak,a többi meg megy Best FM-nek szerintem így meg lehetne oldani.
[/quote]
Van a Kossuthnak a MusicFM vételkörzetével megegyező 107.8 és a bivalyerős kabhegyi 107.2, de mégis van helyi Kossuth adó a 92.3-on :)
 #182930  Szerző: Marcii
 
Goldfinger15 írta: 2019.05.03. 20:16
Glenn írta:Én még mindig esélyesnek látom ide a Rádió 1-et. Nem lepne meg, ha hirtelen megkapnák, mert nagy fehér foltokat tüntethetne el. Például a Balaton mellett egészen Földvárig megoldaná a vételét.
Oké. Tegyük fől, hogy valamilyen módon megnyerik a frekit és egy elég jelentős vételkörzethez jutnak. De akkor mi lenne azokkal a frekikkel, amik ebben a körben benne vannak (pl. Fehérvár, Velence, Hatvan, Veszprém stb.) Csak úgy eldobnák, amiket nagy nehezen összeszedtek? Velence is nemrég indult el. Szóval én úgy gondolom, hogy nemigen fognak ők a 89.5-re pályázni.
Fehérvárra valami helyit összedobnak,a többi meg megy Best FM-nek szerintem így meg lehetne oldani.
 #182927  Szerző: Goldfinger15
 
Glenn írta:Én még mindig esélyesnek látom ide a Rádió 1-et. Nem lepne meg, ha hirtelen megkapnák, mert nagy fehér foltokat tüntethetne el. Például a Balaton mellett egészen Földvárig megoldaná a vételét.
Oké. Tegyük fől, hogy valamilyen módon megnyerik a frekit és egy elég jelentős vételkörzethez jutnak. De akkor mi lenne azokkal a frekikkel, amik ebben a körben benne vannak (pl. Fehérvár, Velence, Hatvan, Veszprém stb.) Csak úgy eldobnák, amiket nagy nehezen összeszedtek? Velence is nemrég indult el. Szóval én úgy gondolom, hogy nemigen fognak ők a 89.5-re pályázni.
 #182926  Szerző: shadoe
 
Ha rajtam múlna, a mostani Rádió 1 menne elsőként a levesbe, ill. gondolatban felállítottam egy egyenletet: a mostani Petőfi plusz Rádió 1 együttvéve se ér annyit, mintha a megszűnt Class Fm és Music Fm erényeit összeadnánk. Véleményem szerint sokkal nagyobb spektrumot és korcsoportot fedne le a néhai kettő, és még a rádiós piac színvonala is javulna. Rettentő szerencsétlenül alakult itt minden, hasít a kontraszelekció.
  • 1
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 565