RADIOSITE Fórum

  • DAB+

 #47142  Szerző: Pasa
 
drkotasz írta:Valahogy csak lett a '80-as években is nyugati normás rádió a Danubiushoz, aztán a '90-es években a Petőfihez, meg lecserélődtek az 5.5 MHz-et és PAL rendszert nem tudó tévék is, belenyugodtunk abba is, hogy a 2000-ben összerakott atomerőmű PC ma már egy sima webböngészéstől kifekszik, szerintem ezt a váltást is túl fogjuk élni...
Sajnos most rosszabb ezeknél a helyzet. A keleti és nyugati normás rádiók közt nem volt árkülönbség, mivel műszakilag teljesen megegyeztek, csak esetleg beszerezni volt nehezebb a CCIR normásat (bár a Videoton és az Orion is csak kétnormásat gyártott). A hazai kereskedelemben a 80-as években már nemigen volt kapható olyan tévé, ami nem tudta az 5,5 MHz-es hangvivőt. Ugyancsak ekkor minden hazai színes készülék tudta a PAL rendszert is. A DAB-nak viszont köze nincs az FM-hez, tehát teljesen új konstrukciójú és így drágább vevőre van hozzá szükség. Mivel egyszerű hallgatónak nem ad akkora előnyt, így nem is motivált abban, hogy jól működő FM vevőjét sok pénzért lecserélje.
 #47137  Szerző: Mauro
 
drkotasz írta:Jó, én pl. a két szemem közti 5 dioptria különbségből adódóan nem tudom élvezni a 3D-t, de attól még tőlem lehet :)
Próbáltad már? Mert én se láttam semmit. Azt hallottam hogy az agy nem tudja össze rakni képet amit szemüveg és szemen keresztül az agy látó központjába jut. Elvileg nem szemen múlik. Bár ki tudja.
 #47136  Szerző: drkotasz
 
Jó, én pl. a két szemem közti 5 dioptria különbségből adódóan nem tudom élvezni a 3D-t, de attól még tőlem lehet :)
 #47135  Szerző: Mauro
 
drkotasz írta:A sztereó hangzás se hoz mindenkit lázba, adhatnának monóban is :)
de engem se hozott lázba a többcsatornás hangzás, amíg két pár hangfallal ki nem próbáltam a Magyar Rádió kísérleti surround adást :D
Gondolom vannak kivételek is akik ha látnak HD/3D adást de mégse hozza lázba őket.
 #47134  Szerző: drkotasz
 
A sztereó hangzás se hoz mindenkit lázba, adhatnának monóban is :)
de engem se hozott lázba a többcsatornás hangzás, amíg két pár hangfallal ki nem próbáltam a Magyar Rádió kísérleti surround adást :D
 #47133  Szerző: Mauro
 
drkotasz írta:
Mauro írta:De egyes jóslatok szerint 10 év múlva is lesz még működő CRT TV.
Lesz, de az ugyanaz a megoldás, mintha megtartanád az FM tuneredet és transzmitterrel küldenél neki DAB+-ról jelet :)
Igen. De nem mindenkit hoz lázba HD és 3D.
:)
 #47132  Szerző: drkotasz
 
Mauro írta:De egyes jóslatok szerint 10 év múlva is lesz még működő CRT TV.
Lesz, de az ugyanaz a megoldás, mintha megtartanád az FM tuneredet és transzmitterrel küldenél neki DAB+-ról jelet :)
 #47131  Szerző: drkotasz
 
Otthonra DAB tuner szerintem szinte felesleges is, itt a net, korlátlan választékkal.
 #47130  Szerző: Mauro
 
csokie írta:Először amúgy egy 5 elemes Yagit akarok FM-re (mert Pest közelébe minek nagyobbat). Aztán egy DVB-T boxot, antennával, és csak utána a DAB+ rádiót.
Na mire ezek meglesznek addigra talán eldől mi lesz a DAB+-ból. DVB-T box helyet lehet hogy jobban járnál egy MPEG-4es DVB-T tuneres TV-vel azon HD minőségbe nézheted az adás.
 #47128  Szerző: Mauro
 
drkotasz írta:Valahogy csak lett a '80-as években is nyugati normás rádió a Danubiushoz, aztán a '90-es években a Petőfihez, meg lecserélődtek az 5.5 MHz-et és PAL rendszert nem tudó tévék is, belenyugodtunk abba is, hogy a 2000-ben összerakott atomerőmű PC ma már egy sima webböngészéstől kifekszik, szerintem ezt a váltást is túl fogjuk élni...
De egyes jóslatok szerint 10 év múlva is lesz még működő CRT TV.
  • 1
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 71