RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #187235  Szerző: Glenn
 
Hát sajnos továbbra sincs szinkronban a velencei 90,4 és a pesti 96,4. Tegnap délelőtt Györke Attila kétszer mondta el ugyanazt, ha úgy akartam. Ehhez elég volt csak a pesti adóról a velenceire ugrani. Azért az pozitívum, hogy az automatikus frekiváltás simán megy az M0-áson oda-vissza, csak zavaró, hogy a műsor csúszik.
Troy Duran valóban jó lenne valamelyik adón újra. Én őt először 2003-ban hallottam az Egerszeg Rádión a 92,9-en, mikor Hévízen áztattam magam. Tornáztam is a teleszkóppal, amíg ott voltunk. :D
1997-ben vettem egy Pioneer autórádiót (még kazettás volt), és azzal élmény volt menet közben rádiót hallgatni. Igaz, hogy - természetesen - még csak egy tuneres, de a leheletfinom AF-kezelés mellett a PI-keresés is jól működött rajta. El is döntöttem most, hogy előbányászom majd (mert megvan valahol valaminek az alján), és megnézem, mit nem tud a maiakhoz képest. ;)
Danubiusról azt kell tudni, hogy az első országos pályázaton megnyert hálózaton 1997 őszén indult el, addig csak öt frekin sugárzott. Azon a nyáron voltam Erdélyben, és a 103,3 majdnem Debrecenig jött a Pioneeren, akkor váltott a 103,5-re, ami a debreceni helyi freki volt (délután helyi MR műsor ment rajta Danubius helyett). Viszont a Királyhágó közelében a magaslaton ismét megszólalt a 103,3, ami tesók közt is jó 300 km. :yes:
Szóval egy jó autórádió mindig aranyat ér, és így volt ez már 25 éve is.
 #187233  Szerző: robert11
 
A Dévó Nexiákban voltak Planput autórádiók na azok szóltak még jól és elég sokáig is fogták az adásokat vagy a frekvenciákat ebben is van tapasztalatom azért mondom mert pl 97 is olyan volt hogy a Danubiusz még sok helyen nem volt fogható az volt az utolsó olyan év Szabolcsba menet de azon a rádión még is úgy vettem észre hogy több ideig szólt Budapestről elindulva a 4-es főúton bár az is lehet hogy akkor kezdték el a folyamatot hogy minél több helyen lehessen fogni.
Ezekről is írhat bárki akinek vannak emlékei ezekből az időkből vagy úgy a 90es évek bármelyikéről bár sok nem lehet tudom, de azért akadhatnak.
na nem is erről szerettem volna írni eredetileg amikor feljöttem, de olvasva ezeket kedvet kaptam a hozzászóláshoz mert engem érdekel ez a téma és szívesen olvasom az eféle hozzászólásokat, tapasztalásokat.
Én már kezdem érezni a rádió1 változását itt valaki mondta hogy még nem fogjuk érezni csak nyár közepére max szerinte jót tett nekik az igazgatóváltás jók a zenék, sokat ismerek is közülük már hallottam máshol is és sok régi is van amit már régen hallottam, és most újra visszatért.
Én mondom hogy ide már csak Troyt kéne betenni a számok közé és még nagyobb öröm lenne a megújulás még nagyobb öröm lenne hallgatni. Vagy ha nem is itt, de lehetne olyan magyar rádió ahova esetleg visszatérhetne és nem csak az Ehr-eken lehetne őt hallani.
Ezzel tudom sokan nem fognak velem egyet érteni, de ezt úgy éreztem el kellett mondanom mert én már kezdtem lemondani arról hogy itt valaha is lesz változás.
Reméljük, hogy nem csak beetetés, hanem tényleg színvonalasabb lesz a rádió.
Emlékszem még a 2010ben történt arculatváltásra megújulásra. Na az is nagyon jó volt.
Még pár női műsorvezető kéne ahogy mondtam a múltkorában ja de amit nem mondtam a múltkorában, az az hogy visszahozhatnák Anikót a női hangot Bogi mellé emlékeztek még ő volt az, aki azt mondta be hogy vannak akik azt mondják náluk megy mások azt gondolják náluk megy stb stb
Ő volt Balogh Anikó teljes nevén.
Kíváncsi lennék viszont erre az új női hangra. Nem tudja valaki esetleg hogy ő ki lehet? Ő sem rossz, de Anikót jobban szerettem. Őt már a Danubiusz korszakomban is ismertem hallottam 2000ben ő volt az állomáshang a Danubiuszon.
De remélem hogy Bogit sem fogják lecserélni mert ő már időtlen idők óta a rádió1 hangja rossz is volt mikor a pécsin nem ő volt.
 #187232  Szerző: robert11
 
Nagyon érdekes ez az átváltási téma erre már régebben is kíváncsi voltam de most megkaptam rá a választ hogy mitől függ az hogy az autórádiók mikor és hol váltanak át egy másik vételi lehetőségre másik frekvenciára.
Ha már 2004 2005 körül is léteztek ilyen rádiók az jó nem gondoltam volna annál öregebbi autók meg már tényleg nem nagyon vannak. Feltételezem, hogy egy 97ben készült autóban még nem volt ilyen rádió vagy nincs és itt most csak a programozhatóakra gondolok mert tudom voltak tekerős autórádiómagnók is nagyon régen biztos emlékeztek rá páran mikor mindíg meg kellett keresni tekergetni ha éppen elment az adás.
Azért már a programozható nyomógombos rádiókon sokkal könnyebb volt keresgélni mikor még nem voltak ilyen átváltások bár nekünk volt egy Audink még 2006ban, ahol lehetett keresgélni gombal is, de tekerni is lehetett ha az ember úgy akarta. De nem csak abban volt olyan.
Meséljen valaki akkor a Honda autórádióiról pár szót esetleg mert a Tolyotában, és az Audiban nagyon jól váltott át leg inkább az Audiban tapasztaltam tavaly előtt mikor Ceglédre mentünk és átváltott hirtelen a szolnokira bár azt tudni kell hogy elég sokára szóval tényleg van kivárás viszont tavaly nyáron a Wolsvagen Tiguanban már korábban is átváltott volna a rádió, de csak ugrált a 2 freki között nem tudott teljes mértékben átváltani egyből. Cegléd határa volt az a pont, amikor már végleg sikerült átváltani és ott is maradt. Alap esetben régen míg még a 103 9en volt a pesti a szolnoki 90.4 el szólt egészen Monorig is Budapestre tartva a 4-es főúton bár Albertirsa Pilis határában azért már picit tompábban lehetett hallani az adást.
Régen nem is volt ennyi freki ugyebár főleg a 4-es főúton haladva azért is lehetett az talán hogy a 103 9 az el szólt Abony környékéig vagy még Abonyig is az nagyon jól jött az autórádiókon nem tudom kinek mi vele a tapasztalata vagy mi volt még a nyírségben tapasztaltam egyszer egy Sevroléban hogy a nyíregyháziról át akart váltani a debreceni 92 3ra csak elég nehézkesen tudott de a 91 1 is abban a térségben is tompábban jött be nem úgy mint az m3-as autópályán.
Előtte nem is tudtam hogy ott is jön már mint a 4-es főút egy részén egyszer hazafele jövet bukkantam rá.
De volt aki azt mondta hogy a velenceitavon 2 rádió1et is lehetett hallgatni annó mert a 103 9 mellett már fogható volt, a 101 8 is.
 #187231  Szerző: potyi
 
Nahát, most tökéletes. :D
Maradjon így!
 #187210  Szerző: potyi
 
"De normális autoradioknal Pi keresés alapján megy ez"

Pont az van, hogy a legtöbb rádión a PI SEEK csak akkor indul el, amikor teljesen eltűnt már minden jel (zajban úszó mono), viszont ha be lenne rendesen paraméterezve MINDEN FREKIN HELYESEN az AF lista, akkor már váltana akkor is, ha szimplán a másik freki erősebb. Sokkal szebb lenne így az átmenet, de az imént említett hanyagság miatt sajnos velejáró, hogy megvárja a rádió, amíg teljesen elzajosodik a freki, és lesz egy jópár másodperc, vagy perc, amikor élvezhetetlen az adás. Vannak olyan elavultabb tunerek, amik még a PI SEEK-et se tudják.

A legmodernebb tunerek viszont futtatják folyamatosan a "PI SEEK"-et a 2. tunerrel a háttérben és váltanak akkor is, ha az AF listában nem szerepel valami, de sajnos pontosan tudom, hogy az állításoddal szemben ez van kisebbségben. Ugyanis nem feltétlenül a gyártás éve, hanem a gyártó/típus függvénye. A mai napig gyártanak olyan gyári autós tunert, ami nem így kezeli az alternatív frekvenciákat.

Ami pedig az utolsó felvetésedet illeti, az NMHH nem foglalkozik ezzel, kiadja a rádióengedélyt, meg a PI kódokat, és kész. Illetve pályázaton vállalni kell bizonyos RDS szolgáltatásokat, de az AF-fel nem foglalkoznak. Az Antenna Hungária, mint az országos rádiók üzemeltetője viszont valóban jellemzően jól megoldja ezt a kérdést az OTH-n keresztül a központból, bár ott is vannak kisebb-nagyobb hibák.

Egy rádió szempontjából viszont be KELL állítani rendesen az RDS-t, mert magukkal csesznek ki. Ezt írhattam volna a Mária Rádió topicba is. Meg kell tankolni a céges kocsit, oda kell menni egy laptoppal meg ötféle kábellel és rá kell szánni az energiát minden adónál, körbejárva az országot, már ahol nem távvezérelhető. Ennyi a teendő, nem több. Nem kell hozzá plusz eszköz és befektetés, minden egyes RDS kóder tudja ezt a funkciót.
 #187209  Szerző: Adam
 
Az AF alapján való váltás nemcsak ott gond, hanem pl a Zalában is. A 95,8 - 95,6 között egyik irányban sem tud az ilyen elven működő radio váltani, holott tökéletesen összeér a két frekvencia. Mikor kiértem a 95,8 vetelkorzetebol, egy rövid szakaszon beleesik az ut a 99,4 (Keszthely) vetelkorzetebe, és atvaltott arra a fej. Majd kiertem a 99,4-bol is, onnan feher zaj és vége. Holott már tokeletes vétele van a 95,6-nak ott. Így kézzel szoktam atnyomni a 95,6-ra. De olyan is volt, hogy átnyomtam a 95,6-ra, és atvaltott a 99,4-re, majd feher zaj és vége. Szóval a 99,4 és a 95,8 között oda-vissza megy a váltogatas, de a 95,6 csak a 99,4-re tud váltani, vissza nem, és pl a 95,8-ra sem. Egyszerűen hanyagul állítottak be az AF-eket. Amikor elindult egy új adó (pl Kanizsa 95,6) azon nagyjából beállítgatták a környező meglévő adókat, viszont a régi adóknál nem frissitettek mikor jött egy új. Pedig alap dolog lenne szerintem.

De normális autoradioknal Pi keresés alapján megy ez, így az észrevétlenül megoldja pl itt Zalában a 95,8-95,6-99,4 trió között. Korábban egy kínai multimédiás utólagos androidos fejem volt, az egy katasztrófa ebbol a szempontból. Inkább ki is kapcsoltam az AF-et és magam váltogattam. Kicsereltem gyarira a rádiót, azóta nincs gond, tokeletes, itt Zalában és Pest környéken is. Annyira nem érint sok autóst a probléma, kb 2004-2005 óta már normális rádiók vannak az autókban, egyre kopnak ki az annál öregebb autók, illetve az annál öregebb autónál már kicserélik utólagos jobb fejegységre a gyárit.

A frekik kezelésével az lehet a helyzet szerintem, hogy míg az országos freki csomagoknal az NMHH összehangol mindent, RDS, adok szinkronban járatása stb, és egy csomagban értékesíti a szolgáltatást. Addig a Radio1-nel külön frekik vannak, így nekik kellene ezeket a dolgokat megoldani, ami gondolom pénzbe kerülne így nem nagyon foglalkoznak vele. Jól sejtem?
 #187205  Szerző: potyi
 
Továbbra sem vált automatikusan a 90.4-re az autorádió a 96.4-es frekiről, mert a budapesti adó RDS-ének AF listájában nem szerepel ez a frekvencia. Egyedül PI SEEK esetén találja és tanulja meg a rádió.

Emiatt:

1) Az M7-esen emiatt Fehérvár és Budapest közt hosszú szakaszon váltogat, ugrálgat a rádió a 94.5 és 96.4 közt, mivel az autópályán mindkét adó összeér, holott ott lenne tökéletes minőségben a 90.4 is. Ha bekerülne a freki, ez az ugrálgatás megszűnne, egyszer ugrana, az Érdi lejtőn átváltana a 90.4-re és Fehérvárig ott maradna. A vidéki frekik a Dunántúlon immáron szinte teljes szinkronban vannak, ezért Budapestet elhagyva már nem lenne probléma, az az egy ugrás meg túlélhető és így is úgy is bekövetkezik.

2) Mivel pl. Érden, Budakeszin, az M0-son, vagy az M1-esen vannak olyan pontok, ahol a 90.4-en kívül minden más freki rossz, és a PI seek kényszerűségből megtalálja a velencei adót, ezért azonnali váltás helyett van sistergős-kerregős kínlódás és ugrálgatás is, ami teljesen élvezhetetlenné teszi az adást. Tehát így is úgy is vált a 90.4-re más, elérhető AF listás freki híján, és így is, úgy is ugrál az adás, csak lassabban. Ha bent lenne az AF listában a freki és kimaradna a PI SEEK folyamat, továbbra is ugrálgatna, de nem lenne legalább olyan időpillanat az említett földrajzi régióban, amikor keresgél és ezalatt nem szól semmi, csak a zavaró sistergés.

3) A modernebb, kéttuneres autórádiókon, ahol a háttérben folyamatosan scanneli az eszköz a sávot és így automatikusan lekeresi a 90.4-et is a háttérben, úgy működik, mintha benne lenne a 96.4 AF listájában a 90.4, de a régebbi modelleken a fenti jelenségek tapasztalhatók, innen az összehasonlítási alap. Tehát az ultramodern autórádiókon (Ford, Mercedes stb. 2010 utáni modellek) olyan a vétel, amilyennek lennie kell, de a forgalomban lévő magyar autórádiók többségén szar.

4) És hacsak nem hanyagság, valószínűleg a velencei frekis váltogatást akarják megoldani ezzel, de mint fentebb írtam, ez nem oldható meg így, márcsak az előző pontban említett modernebb vevők miatt sem. Ráadásul a szolnoki frekire sem vált így automatikusan, csak akkor, amikor már elég erős a jel és nincs más elérhető frekvencia.

Ha már a vidéki frekik 5-10 mp-es csúszását nem sikerül megoldani, legalább ezt kéne rendbe rakni, ráadásul jó előre tenni a listában. Mindenképpen ugrálni fog a budapesti vételkörzet szélén, csak így lassabban és kéz a kézben a zajjal.

PS: Ezt megerősíthetné valaki, de úgy érzékeltem, a 94.5 AF listájából is kikerült a 90.4. Így még rosszabb lett a helyzet, a fentiek miatt. Így megintcsak az történik, amit fent írtam: az ugrálgatás nem szűnik meg, csak a folyamatos vétel... Ez egyenes út a Petőfi Rádióhoz, gondolom nemcsak nálam.

PS2: A vidéki, IP alapon modulált frekiken a Covid-19 óta borzalmas a hangminőség, a legjobban a fehérvári 94.5-ön hallani. Mintha Sokol rádió lenne. Nem is a bitráta, hanem a mintavételezés lehet rossz. Vagy valami nagyon gagyi MPEG4 AAC dekódolás lehet.

PS3: Ez már csak leányálom, de ha a Dabas Rádiót meg tudnák venni, megoldódna a vétel az M5-ösön és még az M1-es kezdeti szakaszán is sokat javulna, bármilyen hihetetlen is. Más célt szerintem nem érdemes kitűzni a hálózatos-országos működésnél, mint az autópályák és a megyeszékhelyek lefedését. Az autópályáknál az M1-es és az M5-ös Budapesthez közelebb eső szakasza nagy sötét folt. Ezen pedig kizárólag egy nagyobb budapesti freki, vagy az említett Dabas Rádió, esetleg a Gong 97.2-es adója tud javítani érdemben. Illetve az a lépés, amivel a hozzászólásomat kezdtem, ez nagyjából ez utóbbi 5 perces művelet és 0 Ft a költsége.

PS4: Jár azért pirospont is, a 90.4 vétele tovább javult a budai agglomerációban, vagy a teljesítmény, vagy az antenna setup változhatott pozitív irányba.
 #187204  Szerző: shadoe
 
A friss Euro Top 44 airplay lista Top 20 száma közül tízet rendszeresen játszik a R1. Ennél jobb arány a rosszemlékű Petőfis "európai" listán sem volt.
http://www.eurotop44.com/et44.html
 #187203  Szerző: Adam
 
A 95,8 zalaegerszegi adón is megy már az éppen játszott zene Cim kiírás RDS Text-Ben. Nemtudom mennyire lett általános, de Eddig csak a pestin és a Fehérváriin tapasztaltam ezt.
 #187202  Szerző: djlacee
 
Egyébként ha már itt tartunk, melyik Rádió 1-en hogy vannak a hírek? Mert nálunk Sopronban egészen este 6-ig óránként van hírblokk, 12 óra körül pedig van egy hosszabb, 7-8 perces is, amit a Magyar Média Mecenatúra program támogat
  • 1
  • 354
  • 355
  • 356
  • 357
  • 358
  • 986