RADIOSITE Fórum

  • Retro Rádió

 #188393  Szerző: pébégáz
 
Kíváncsi vagyok, mi lesz helyette. Bochkor legjobb pillanatai?
 #188392  Szerző: Mezőőr
 
Már előre röhögök Banitácska facebookos magyarázkodásán. :lool:
 #188389  Szerző: shadoe
 
Épp azt vettem ma észre, és ezért pötyögtem ide, mert a műsor nagyon nem jó, de saját magához képest a mai egészen rendben volt. Ugyan nem tartom jó ötletnek Fenyő Miklós után közvetlenül Flipper Öcsit szerepeltetni (az a bizonyos 20 perc...), viszont nagyon tetszett, hogy bizonyos együttesektől nem ugyanazt a kopottra játszott egyetlen felvételt kapom, amivel idehaza már negyven éve etetnek minket, és az úristennek se lehet tőlük megszabadulni. A mediabase-s listát átnéztem, és teljesen rendben is van, de megint ott lyukadunk ki, hogy Supertrampet, Manfred Mannt, Toni Basilt, A Flock Of Seagullst, Lionel Richie-t, Men At Work-öt keresgélhetnénk a Retro hétköznapi rotációjában, mint tűt a szénakazalban (és valószínűleg nem is találnánk meg), B. Tóth viszont rendszeresen játssza ezeket (az említett előadókból ma is szerepeltetett nem is egyet a műsorban). A másik gondom, és ez már az elbutított magyar zenei közízlés, amit még a 80-as években rontottak el, ill. alacsonyítottak vagy hoztak le a német ízlés szintjére (és azóta fogadja be a magyar fül sokkal nehezebben az angolszász zenéket, mint az akkori nyugatnémet ízlést). Ez a generáció még mindig elájul a Modern Talkingtól, CC Catchtől, a Bad Boys Blue-tól, meg nem mondom, már hány kommentet olvastam, ahol ezeket (és csak ezeket) dicsőítik, pedig ezek a világot egyáltalán nem rengették meg, Európán kívül nagyjából sehol se rúgtak labdába, a tengerentúlon meg aztán pláne a röhej kategória mind. Nem is lenne ezzel baj, ha nem CSAK ezekig terjedne ki az átlagmagyar zenei emlékezet, de sajnos csak ezekre terjed ki, miközben ezekkel egyidőben máshol tombolt a Chicago, Hall & Oates, a Huey Lewis & The News, a ZZ Top, Wang Chung, Men Without Hats, a Heart, Richard Marx, Thompson Twins, Fine Young Cannibals, Billy Joel vagy az ABC. Meggyőződésem, hogy a Retro hallgatóinak nagy része ezekről az előadókról még csak nem is hallott, vagy ha igen, akkor csak azon bizonyos egy rongyosra játszott szám kapcsán, de annál többet felidézni nem tudna tőlük, miközben a Modern Talkingtól talán mind a tízet. Még mindig ott tartunk, hogy ezeket idehaza halljuk, maximum B. Tóthnál vagy Klamancseknél kínálkozik esély, ezért én viszont nagyon is a szerkesztett és változatos műsorok híve vagyok. A belinkelt playlisteddel én nagyon megbarátkoznék, de szerintem a volt nyugatnémet ízléssel beetetett retro hallgatók nagy százaléka mind a kettőnk fején verné szét a mediabase-s játszási listát, amikor mondjuk Bell Biv Devoe-val, TLC-vel, Mr Misterrel, Gloria Estefannal, DeBarge-zsal, Peter Ceterával, Lisa Loeb-bal vagy Mariah Carey-vel gondoljuk szélesíti zenei ismereteiket és ízlésüket. (Sajnos...)
 #188385  Szerző: potyi
 
A műsor lehet, hogy jó, de én ma nagyjából 5x próbálkoztam a Poptarisznyával és 10-20 másodpercek után el is kapcsoltam. Taszított, hogy nem azt kaptam, amiért a Retrót amúgy hallgatni szoktam hétköznap és pont ismét a "közszolgálati poprádión" kötöttem ki.*

Egy ilyesmi playlistet tudnék elképzelni a nap 24 órájában, a hét minden napján a Retrón kilengések, szélsőségek, érthetetlen tematikus zenei műsorok és a már-már horrorisztikus Abaházi Presszó nélkül: http://www.mediabase.com/whatsong/whats ... 3045070077

Pont ilyen arculattal: https://www.youtube.com/watch?v=D0-CPac4JW8

Ez nevezhető lenne finomhangolásnak is, ami a jelenlegi karaktert erősíti, nem dózeros, hallgatóűző rebranding.

*Nem azt mondom, hogy B. Tóthnak mondjuk a vasárnap esti sávban 1-2 órában egyáltalán nincs helye, levenni műsorról szerintem többet ártana a brandnek, mint eldugni, de egy komplett délutánnyi Tarisznya szerintem irtó sok.
 #188382  Szerző: shadoe
 
Egy megállapításomat korrigálom. Hallgattam ma B. Tóthot, mind a négy órát, és egy húsz perces sávtól eltekintve egyáltalán nem volt idegesítő. Külön értékelem, hogy sok együttesnek nem a "tuti" számait hozta, lásd Men Without Hats vagy a Spandau Ballet. Üdítő ilyen zenei szerkesztést végigülni a többi országos helyett (főleg a "közszolgálati" "pop" rádió helyett), ahol még a hétvégi rotációban is beragadt a lemez. Az viszont jelzésértékű, hogy egyetlen 90-es évekbeli számot sem adott le, pedig neki "meg van engedve" plusz két évtized elölről és hátulról. Miközben úgy látom, a fórum abban (legalább) egységes, hogy kéne a Retronak a 90-es 2000-es évtized.
 #188339  Szerző: tomee
 
Belátható időn belül ígyis-úgyis el fognak jutni a '90-es évekig. A Hevesi Tamás féle Diadalt már most is napi szinten többször játsszák, pedig eléggé 1995, de Haddaway-t is többször hallottam már. Várkonyi péntek-szombat esti mixműsorairól nem is beszélve. De amúgy már annak is örülhetünk, hogy az Aradszky-Koós-féle táncdalfesztiválos borzalmakat végre kiírtották, mert az induláskor ezek naponta 3x is lementek.
 #188335  Szerző: shadoe
 
Néztem a mai playlistet. Lehet, nem leszek népszerű ezzel a véleményemmel, de igencsak középkorú korosztály vagyok: nekem ez egy lebutított, nagyon gyengus játszási lista, és egyáltalán nem érzem, hogy ezek a zenék nekem vagy akár a korosztályomnak szólnak. Nem tudok mit kezdeni a Hungáriával, Kordával, a Dschinghis Khannal, az I Will Survive-ot, a Ma Bakert, a Final Countdownt, a Right Here Waiting-et és az I Wanna Dance With Somebody-t meg már olyan rohadt módon szétjátszották ebben az országban, és olyan szinten unalmasak, hogy ezért nem fogok hétköznap még álmomban se Retro Rádiót hallgatni. A 90-es évek felvétele nagyon jó ötlet, és ezt nem huszonévesként mondom, de nagyon tartok tőle, hogy egy ilyen proli ízlést megcélzó szerkesztési attitűddel úgy megkapnánk Scatman Johnt, Dr Albant, a Coco Jumbot, Captain Jacket vagy a Mr. Vaint a nyakunba, mint annak a rendje. Én pedig nem a 90-es évek legalját szeretném hallgatni, így megint csak nem tekernék rá. Ugyan napközben "frissíti" a zeneileg áporodott légkört hébe-hóba egy Duran Duran vagy Pet Shop Boys (tán még Depeche Mode is?), amely együtteseknek teljesen joggal óriási követőtábora volt, nemcsak szerte a világban, de Magyarországon is, de ebből a szegmensből nekem fájóan hiányzik például az Erasure, akiket ugyanúgy szerettek idehaza is, mint a Pet Shop Boys-ot, és voltak is annyira jók és termékenyek, mégse hallom soha a Retron. Helyettük megkapjuk a dögunalom Abbát, Modern Talkingot és Boney-M-et. És ahogy régebben írtam, és ma is tartom, a népvidítóvá züllött Poptarisznya se különb, mert az se tartalmaz nyomokban se poptarisznyát. B. Tóth is beidomult a népbutításba rendesen. Úgyhogy bocsika, de nekem továbbra is az a négy óra marad a Retrobol, ami eddig is, azt meg tudjuk mindnyájan, melyik az a kimagaslóan magas színvonalú műsor szombat délutánonként.
 #188329  Szerző: Milu
 
Lorenzo18 írta: 2020.09.02. 13:23
potyi írta: 2020.09.02. 11:31 Szinte szóról szóra egyetértek, ha kidobnák a 60-as éveket, pótolnák a 90-essel, kicsit updatelnék a szignálparkot és beszántanák a francba az esti rizsázást, tökéletes lenne.
Egy esetleges névváltás vagy mondjuk ahogy az R1 brandet átvették úgy a Slágerét is át tudnák venni és így lenne tökéletes. :yeah: :D
Amíg van Sláger FM, addig szerintem ez kivitelezhetetlen.
  • 1
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 210