RADIOSITE Fórum

  • A rádiós piac

 #45743  Szerző: drkotasz
 
LuciFerko írta:és az olaszoknál mi van? :punch:
Nyilván beleszarás, de egyébként amikor jöttem onnan haza és átléptem az olasz-szlovén határt, akkor mintha elvágták volna az olasz adásokat (a hegyek miatt), így - arra legalábbis - nem zavarják a szomszédságot :)
 #45742  Szerző: LuciFerko
 
és az olaszoknál mi van? :punch:
 #45740  Szerző: drkotasz
 
Zoey írta:...
Na, remélem, hogy most nem leszek tele tárgyi tévedéssel :)

1984-ben Genfben a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) tagországai értekezletet tartottak, ahol megállapodtak az FM sáv frekvenciáinak felhasználásáról, figyelembe véve azt, hogy a szomszédos országok ne zavarják egymás adásait. Kiosztották, hogy mely ország, melyik területen, milyen frekvenciákon, milyen paraméterekkel sugározhat. Persze ekkor mi még az OIRT sávot használtuk, így elég kevés frekit igényeltünk a CCIR sávban, annak is, amit kaptunk, átengedtük egy részét Ausztriának és Jugoszláviának.
Szóval így van egy alap frekvenciakészlet, de lehetséges új frekvencia kerestetése is, itt azt kell figyelembe venni, hogy az újonnan megtervezett frekvencia ne zavarja se az egyezményben meghatározott frekvenciákat, se az azóta megtervezett frekiket. Ez komoly mérnöki munka, amit meg kell fizetni, illetve egyeztetni kell a szomszédos országok hírközlési szervezeteivel is.
 #45659  Szerző: nyikolaj
 
Amúgy én meg azt nem értem,hogy ugye a 96.3 is lejár ezen az éven.(Mc)
És 2010.dec.19-én,már az a rádió fog szólni,amelyik megnyerte a pályázatot.
A csavar meg ott van nálam,hogy a 101.6 elvileg előrébb jár az Ortt szerint is,és ha minden simán megy ezen a frekn is csak jövő tavaszra lesz valami...
A kérdés:
Hogyan fogja behozni a 96.3 a lemaradást?
 #45596  Szerző: Zoey
 
drkotasz írta:A Miskolc 101,6 MHz tervezett frekvencia, vagyis már ki van mérve és "készleten van tartva", hogy a későbbiekben pályázatot írjanak ki rá (ha még nem írták ki). Az ilyen frekiket max. 30 napra ideiglenesen igénybe lehet venni.
Vagy akinek sok pénze van, az mérethet ki új frekit is, ha valahol már nincs tervezett.
Magyarul akkor a 101,6-ot az NHH/ORTT mérte ki, ha tervezett? És aki maga finanszíroz új freki kimérést, az mégis hogyan működik? Ezt nem tudom elképzelni. Konkrét frekvenciát mér be, vagy azt az ORTT dönti el, hogy na akkor ez lesz a pl. 105,4.
 #45594  Szerző: drkotasz
 
A Miskolc 101,6 MHz tervezett frekvencia, vagyis már ki van mérve és "készleten van tartva", hogy a későbbiekben pályázatot írjanak ki rá (ha még nem írták ki). Az ilyen frekiket max. 30 napra ideiglenesen igénybe lehet venni.
Vagy akinek sok pénze van, az mérethet ki új frekit is, ha valahol már nincs tervezett.
 #45593  Szerző: Zoey
 
Lesz ugyan a rally rádióban, de a hír szerint nem itt, hanem ott:

Rally Radió a Salgó Rallye ideje alatt is

Május 15-én indul a Salgó-Gemer Rallye! Újra szól a rádió is, méghozzá Salgótarján környékén a 103,8 MHz-n. A rádió interneten itt hallható, az adás a verseny ideje alatt non-stop. Hírek, aktualitások, rengeteg riport a versenyzőkkel és élő bejelentkezések egy-egy gyorsasági szakaszról.


És akkor még egy kérdés: ha Miskolcon a 101,6 pályáztatva van, akkor pl. Salgótarjánban ez a 103,8 is ilyen? Vagy akkor hogyan és miért pont ezen a frekin megy ott a rally?
 #45592  Szerző: Zoey
 
A Miskolc Rally egy hónapja volt, most valóban a Salgó Rally lesz ezeken a napokon. Végülis ez már korábban is adott rallyt, mégis ez lenne most is? :o

De egy dolog nem tiszta számomra: most ez a 101,6 még senkié sem tulajdonkképpen, de már egy konkrét vételkörzettel rendelkező frekvencia, konkrét adótoronnyal meg minden? Csak mert ez új freki, vagy nem? :o Az ilyen dolgok nem világosak nekem, így bocs, ha hülyeségeket kérdezek. Azt hittem, ezeket technikailag akkor valósítják meg, amikor már meg van a frekvencia tulajdonosa, és indulásra kész az új rádió. Szentléleken van az adó, ami a 101,6-ot szórja?
 #45591  Szerző: nyikolaj
 
Én is erre gondoltam először,de Miskolcon fog szólni valami,nem pedig S.tarjánban.
Elég fura lenne,hogy a Salgó rallyt a miskolciaknak közvetítenék.
Ezért se lehet...
A 2 helyszín meg azért egyáltalán nics olyan közel egymáshoz,hogy a szentléleki adó elszóljon Nógrád megyéig...
  • 1
  • 190
  • 191
  • 192
  • 193
  • 194
  • 200