• Politika

 #171249  Szerző: BMáté
 2017.10.05. 12:42
asr27 írta:befejezted a hisztit fiacskám?! Ne tereld el a szót azokról a fontos kérdésekről, témákról, amit a hozzászólásomban írtam!
Fiacskám...kreatív, még szerencse, hogy édesapám dolgos, szorgalmas és precíz ember, így biztosan nem keverlek össze benneteket. :D
Érdekes módon nem dicsekedtél, azzal, hogy a vezíred kiadta parancsba a kormányhivataloknak, hogy tépkedjék le a plakátokat! Szidod a nyugati típusú demokráciát, amikor itthon már gyakorlatilag nem is létezik a demokrácia! Az őcsényi esetről sem tudtál egy mondatot sem írni, a vietnámi korház építésről sem! Miről is beszélünk? Annyira tipikus fidesz gondolkodású vagy, hogy az már valami szánalmas!
Tehát, ha nem tudok, vagy nem akarok véleményt formálni egy adott ügyben, akkor "fidesz gondolkodású" leszek? Egyébként ha annyira érdekel (hirtelen nagyon érdeklődő lettél...) például a vietnámi történettel kapcsolatos véleményem, a Bajnai-kormány idején rosszabb állapotban volt az egészségügy, ez tény. Ennek ellenére neki meg kellett kötnie ezt a megállapodást. Szakmailag ez újabb kudarc, pedig már 7 éve nem miniszterelnök, szerencsére. Szerinted ebben a helyzetben vissza kellett volna lépnünk? Tudod, hogy annak milyen diplomáciai felhangja lett volna a Távol-Keleten? Előbb gondolkozz! (Ugyanaz az analógia, mint a 4-es metró esetén egyébként.)
Vegyél példát a vezíredről! Napi szinten gecinek nevezi az egykori legjobb barátja, mégsem hisztizik, legalábbis nyilvánosan nem!
Épp ez az, te nem vagy a barátom, és ezt a hangnemet még a barátaimnak sem tűröm el, nemhogy egy ilyen nyikhajnak, mint te.
Mondjuk, ha belegondolok, velem már ugyanazt csinálod, mint a g*ci viktor: Leírom valóságot, erre te megpróbálsz elhallgattatni!
Például mikor?

Egyébként, ha már a kellemetlen témáknál tartunk, a minimálbérrel, kivándorlással és Katalóniával kapcsolatos reakcióid mintha elmaradtak volna...
 #171247  Szerző: noartist
 2017.10.05. 07:40
Mindenkinek ajánlanám figyelmébe a Magyar Nemzet mai vezércikkét.
 #171246  Szerző: noartist
 2017.10.05. 07:31
BMáté írta:
asr27 írta: ... moderálva ...
Kedves Moderátorok! Ez tényleg belefér? Értem én, hogy a Politika topicban mindent szabad, még hülyének lenni is...de ennyire műveletlen bunkónak? Nem megbánt a dolog, elengedem az ilyet, viszont kezd nagyon unalmas lenni, nálam most telt meg ez a dolog, és nem mellesleg megöli a normális vitakultúrát.
Annyi hozzászólás születik itt olykor-olykor, hogy csak felületesen futjuk át őket, és néha átsiklunk felette. Most kimoderáltam a sértő részt, igyekezzen mindenki kulturáltan vitázni innentől. Ha ez nem megy, ismét gyűjtögetheti a figyelmeztetéseket az illetékes.
 #171243  Szerző: asr27
 2017.10.05. 05:06
befejezted a hisztit fiacskám?! Ne tereld el a szót azokról a fontos kérdésekről, témákról, amit a hozzászólásomban írtam!
Érdekes módon nem dicsekedtél, azzal, hogy a vezíred kiadta parancsba a kormányhivataloknak, hogy tépkedjék le a plakátokat! Szidod a nyugati típusú demokráciát, amikor itthon már gyakorlatilag nem is létezik a demokrácia! Az őcsényi esetről sem tudtál egy mondatot sem írni, a vietnámi korház építésről sem! Miről is beszélünk? Annyira tipikus fidesz gondolkodású vagy, hogy az már valami szánalmas!
Vegyél példát a vezíredről! Napi szinten gecinek nevezi az egykori legjobb barátja, mégsem hisztizik, legalábbis nyilvánosan nem!
Mondjuk, ha belegondolok, velem már ugyanazt csinálod, mint a g*ci viktor: Leírom valóságot, erre te megpróbálsz elhallgattatni!
 #171241  Szerző: BMáté
 2017.10.04. 22:06
asr27 írta: ... moderálva ...
Kedves Moderátorok! Ez tényleg belefér? Értem én, hogy a Politika topicban mindent szabad, még hülyének lenni is...de ennyire műveletlen bunkónak? Nem megbánt a dolog, elengedem az ilyet, viszont kezd nagyon unalmas lenni, nálam most telt meg ez a dolog, és nem mellesleg megöli a normális vitakultúrát.
 #171239  Szerző: BMáté
 2017.10.04. 22:00
asr27 írta:Inkább Nyugat, mint Kelet! :vomit:
Szerintem meg inkább közép, de kinek a pap, kinek a papné... (Nem muszáj gondolkodni, lehet végletekben is gondolkozni.)
Milyen érdekes, miért nem Keletre menekülnek a magyarok az orbáni Magyarországból?
Ideje lenne abbahagyni ezt, de tényleg... Senki nem menekül Magyarországról, te beszélsz milliós tömegekről, miközben a legvadabb becslések is kb. 600 000 emberről beszélnek, sőt köztük is vannak, akik időközben hazajöttek, mert itthon akarnak véglegesen letelepedni. Sok ilyen ismerősöm van.
Apropó kivándorlás, egy ENSZ kutatás alapján hazánkat az itt születettek 6 %-a hagyta el. Ugyanez a szám Ausztriában 6,7 %, Szlovákiában 6,3 %, Lengyelországban 11,5 %, Romániában 17,5 % és Horvátországban 20,4 %!
Ja mert Keleten mégsem olyan jó és pénz sincs.... Vagyis van, csak a határtalan korrupciónak köszönhetően nem a dolgozó emberek élvezhetik, hanem 1-2 vezető. Lásd : putyin elvtárs és geci viktor.
orbánék pedig egyre jobban az Orosz és Észak-Koreai verziót erőltetik: Titkolózás a közpénz költésekről, törvénybe ütköző plakáttépkedés, stb...
:gülü: Észak-Korea az...ezt még te sem hiszed el, remélem...
Az Őcsényi történettel valahogy nem dicsekedtél ennyire moderálva Az pedig az orbáni demokráciát mutatta be, elég rendesen! :vomit: :hit:
Érdekes párhuzamot vontál Katalónia és Őcsény között, főleg úgy, hogy Őcsénnyel kapcsolatban nem ismered az álláspontomat.

Visszatérve ugyanakkor az eredeti témára, hányingerkeltő, amit a spanyolok művelnek! Nálunk a legkisebb levegővétel miatt is indul a sírás, nemcsak Brüsszelből, hanem bármilyen érdekcsoport részéről. Spanyolországban pedig szétverik a rendőrök az akár 60-70 (!) éves embereket is, olykor maradandó sérüléseket okozva, és "minden rendben van, spanyol belügy"... Tegyük fel, hogy elfogadjuk azt az érvelést, hogy a népszavazás illegális volt, azonban akkor hatványozottan érvényesül az a kérdés, hogy mi szükség volt a rendőrség akciójára, hiszen az emberek "csak összefirkáltak pár cédulát". Hajrá katalán függetlenség, most már csak azért is!
  • 1
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 469

Friss témák

Impresszum

Szolgáltató:
42NET Marvin Cloud Kft.
1149 Budapest, Angol utca 34. 5/A
adószám: 25830079-2-42
cégjegyzékszám: 01-09-291494
e-mail cím: support@42netmedia.com
telefonszám: 1242
Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

 

Felelős kiadó: 42NET Marvin Cloud Kft.
Lapigazgató: Mikos Ákos
Felelős szerkesztő: Huszár Dávid Norbert
Fórum adminisztrátorok: Kasza János, Keszei László
Webdesign és programozás: Kovács Zsolt, Christian Zanchetta
Host: 42NETMedia Kft.

E-mail: i n f o [@] r a d i o s i t e . h u

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.