RADIOSITE Fórum

  • Csillagpont Rádió - Miskolc - 103.0 MHz

 #60267  Szerző: Szepi
 
Sajnos scroll az RDS PS. :shoot:
 #60264  Szerző: centerweb
 
http://nol.hu/belfold/korhazi_radio_indul

Lapunknak Csiba Gábor főigazgató elmondta: főként az egészséges életmóddal, gyógyítással kapcsolatos információkra épül a műsor, orvosokkal, ápolókkal beszélgetnek különféle gyógymódokról, az alternatív lehetőségekről is.

Ma elkaptam egy megszólalás szerűséget, a mozgáskorlátozott gyerekekről volt szó. A mikrofon nagyon halk volt mindenhez képest.

A rádióadó főként magyar zenéket sugároznak majd.

Az eddig hallottak alapján nem rossz a zene szerkesztés és nem tükrözi ezt, remélem nem is fogja.

A pályázaton nyert frekvenciával a kórházban fekvő illetve annak 5 kilométeres körzetében élők számára lesz hallható az adás.

Tényleg csak 5 km, telefonnal a Plázánál kezd el szólni, a Tesco után pár km-el pedig elmegy szinte teljesen. Ezért sem értem, hogy mi a francnak dinamikus Programme Service. Nem is tudta lehozni a telefon, csak a régebbi M_94,0_M és valami AGPONT R szöveget, remélem nem scroll.

Egyébként nagyjából ez a dolog az, amire csoportosítani kellene az egész kisközösségi koncepciót, ennek legalább van valamennyi értelme.
 #59933  Szerző: jimmer
 
akos9277 írta:
nyikolaj írta: Mondjuk picit erősebb vétel körzetre számítottam
.
Talán mert ez az egyetlen kisköz miskolcon ami betartja a megengedett teljesítményt ?:D
No ha már megint itt tartunk, akkor csak szólok, hogy aki nem tart be dolgokat, az kapásból maga a médiahatóság! Ugyanis ha valaki beleolvasna a még ORTT által megfogalmazott Műsorszolgáltatási Szerződésbe, látná, hogy a teljesítmény min 0,5 W és 10 W közöttre szól. Ahhoz képest 0,2-0,3W al vergődnek..

Egyébként ha jó helyen van, 1W al is le lehet fedni egy kisebb várost.
 #59932  Szerző: akos9277
 
nyikolaj írta: Mondjuk picit erősebb vétel körzetre számítottam
.
Talán mert ez az egyetlen kisköz miskolcon ami betartja a megengedett teljesítményt ?:D
 #59834  Szerző: nyikolaj
 
Én ma jártam a megyei kórháznál,,,,
Rds:Csillagpont rádio 94 mhz
Mondjuk picit erősebb vétel körzetre számítottam
A búza térnél nekem már szinte alig jön be.(telóval)
A város többi pontjánál meg egyáltalán nem.
 #59658  Szerző: centerweb
 
operator írta:
LuciFerko írta:RDS van?
Épp ma jártam arra kocsival, de nem volt.
A múltkor nálam volt. PS: M_94,0_M

Teljesen kommersz zenék mentek rajta,

Christina Aguilera - Genie In The Bottle
Safri Duo - Played A Live
Alica Keys - Empire State Of Mind (part 2)
Hooligans - ?

amikre emlékszem, nem rossz.

Szignál is volt, bár csak egy. "Az egészség hangja"
 #59657  Szerző: operator
 
LuciFerko írta:RDS van?
Épp ma jártam arra kocsival, de nem volt.
 #59655  Szerző: LuciFerko
 
RDS van?
 #59654  Szerző: nyikolaj
 
Tudtommal még nem indult el.Csak néha tesztel.
De javítsatok ki,ha tévedek.
 #59619  Szerző: nyikolaj
 
Először elkéne indulni.
  • 1
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8