RADIOSITE Fórum

  • Megafon - Balassagyarmat - 95.7 MHz, Vác - 91.9 MHz

 #175428  Szerző: Megafon
 
BEBE VÁGYA A MEGAFONBAN SZÓLAL MEG ELŐSZÖR
Abebe Dániel, a Back II Black egykori énekese szólókarrierjének újabb állomásaként a Megafonban mutatja be elsőként vadonatúj dalát május 4-én 9 óra után!
 #175346  Szerző: Megafon
 
A Megafon műsorvezetője Guiness-rekordot állított be 2018. április 25-én a Balatonnál. Karvai
Sanyi vakon vezetett autót Balatonszepezden.
A Megafon élő adásában közvetlenül a bemutató után érezhető lelkesedéssel jelentette be az
eredményt a hallgatóknak:
- Három kilométert tettem meg, a legnagyobb sebességem pedig óránkénti 45 kilométer volt. Nem
féltem, de izgatott voltam, hogy sikerüljön ez is! És így is lett. Azt hiszem, a példám bizonyíték arra is, hogy
semmi sem lehetetlen, csak kellő önbizalom és a barátok segítsége kell - mondta a Megafon vak
műsorvezetője.
Karvai Sanyi ezzel a nappal a vakon vezetés önállóan kategóriában a Guniess-rekordok közé a
világon elsőként írta be nevét
.
 #175235  Szerző: Wolfman
 
Megafon írta: 2018.04.16. 16:46 A teljesen elektromos Nissan Leaf vezetésével tesz rekordkísérletet Balatonszepezden a Megafon reggeli műsorvezetője szerdán. Lezárják az egész falut. Na, persze Karvai Sanyi nem veszélyes, csak vak. Sikerül-e beállítani a Guiness rekordot az első vak autósnak?
Mindenki figyelje a tévécsatornák műsorát és Megafon szerdai adását!
Sok sikert! :)
 #175233  Szerző: Megafon
 
A teljesen elektromos Nissan Leaf vezetésével tesz rekordkísérletet Balatonszepezden a Megafon reggeli műsorvezetője szerdán. Lezárják az egész falut. Na, persze Karvai Sanyi nem veszélyes, csak vak. Sikerül-e beállítani a Guiness rekordot az első vak autósnak?
Mindenki figyelje a tévécsatornák műsorát és Megafon szerdai adását!
 #174321  Szerző: LuciFerko
 
Megafon írta:Péntektől vasárnapig EDDA-hétvége a Megafonban!
Országos rádiós dalpremier szombaton 14 órakor!
Vasárnap Lombos Marci 4 órán át faggatja Pataky Attilát és Alapi Istvánt a Szódában 16 órától!
Nyerd meg az EDDA e hétvégén megjelenő új albumát, péntektől vasárnapig a Megafon játékában!
Mondjátok meg Marcinak, hogy Fehérváron az egyik rádióban döbb dala is rendszeresen megy :)
 #174320  Szerző: Megafon
 
Péntektől vasárnapig EDDA-hétvége a Megafonban!
Országos rádiós dalpremier szombaton 14 órakor!
Vasárnap Lombos Marci 4 órán át faggatja Pataky Attilát és Alapi Istvánt a Szódában 16 órától!
Nyerd meg az EDDA e hétvégén megjelenő új albumát, péntektől vasárnapig a Megafon játékában!
 #166933  Szerző: frekivadasz
 
Történt valami változás a sugárzás tekintetében? Eddig semmi nem jött belőle itt Esztergomban, szinte tökéletes keleti takarással, most a szöveg ugyan csak nyomokban érthető, de a zenék felismerhetők, egyezik a stream-mel.
 #166932  Szerző: Sakál
 
Marcii írta:Amikor múltkor Szlovákiából jöttünk visszafelé akkor a 95.7-et vácig jól vette,után jött csak a Rock.
És milyen a műsor színvonala? Engem ez jobban érdekelne.
 #166883  Szerző: Marcii
 
Amikor múltkor Szlovákiából jöttünk visszafelé akkor a 95.7-et vácig jól vette,után jött csak a Rock.
 #163130  Szerző: DRoland
 
Szubjektív vélemény: A 20:00 utáni (Szerelem hullámhosszán) és az éjszakai zenei kínálat nekem jobban tetszik, nappal sok a gagyi magyar zene.
  • 1
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8