007 írta: ↑2024.10.01. 21:31 Állítólag egy éves ez a förmedvény pusztulat szar, hát már le lehetne húzni a wc-n mert kurva büdös. Épp nóta nincs már benne. De ez az egyszer isteni mise zene, aztán Zámbó Jimmy, majd beraknak egy nevenincs előadót, aki szar is, majd aztán 60x a nélküled, meg a lökd ide a sört stb. Gusztustalan, hallgatatóűző. Imádtam a Petőfit, mikor fiatal hazai zenekarok szóltak csak itt és sehol máshol. Szerintem azzal jobban építették a hazai zenei életet, mint egy metál után a homokórával, aztán egy Manuel és utána egy instrumentális jazz zenével és végül nem utolsó sorban Tóth gagyival és Nagy Feróval. Szerintem alpári, ami itt zajlik. Komolyan mondom, Petőfi nyakonbaszná az elkövetőket. Ez a rádió egy nemzeti gúny lett.Az egész MTVA egy pénznyelő kiszolgáló intézmény. Nem tudtad? Annak lesz igaza, aki azt tanácsolja, hogy senki sem ,,fogyassza a termékeiket", mert árad belőle, hogy hamis látszat az egész. A fiatal zenekarok bemutatását is enged el, csak az tudott színre lépni, aki közelebb volt a tűzhöz. De, megvallom őszintén akkor sem hallgattam a Petőfit, mert ezek a mai zenekarok már elnézést, de annyira lapos és ingerszegény muzsikákat csinálnak, hogy rossz hallgatni. Ha látnék benne fantáziát, akkor én is azt mondanám: Rendben, legyen ez a tematika. De, amíg nincsen magukban a zenékben sem olyan, aki sok embert megfogna, amiben látnák, hogy van fantázia, addig egy nagy rakás fekália az egész.
,, Minden adást úgy csinálj meg, hogy lehet az lesz az utolsó.''