RADIOSITE Fórum

  • Dankó Rádió

 #197192  Szerző: p0tyi
 
Ha okosan csinálják, nem lesz népharag, csak szépen felívelő hallgatottság. Tematikus zenei műsorsávokkal játszani napközben viszont nem okos...
 #197191  Szerző: bandras
 
Kint voltam ma a telkünkön és ma szembesültem ezzel az új műsorsávval. A telekszomszéd ugyanis elkötelezett Dankó Rádió hallgató, ami azt jelenti, hogy amikor a kertben van, akkor max. hangerőn szól a rádió. Ma délelőtt meg füleltem, hogy nocsak, áttért a Retróra? Az volt a furcsa, hogy 60-as, 70-es éveket idézte a kínálat, ami meg manapság már nem Retró Rádió, aztán akkor esett le, hogy ez a Dankó lesz.

Szerintem tesztelgetik a fogadtatását. Mondjuk én simán bevállalnék - a népharaggal együtt is - egy totális váltást az oldies vonalra, mert nagyot dobna a hallgatószámon. Ezt azért szerintem egy az egyben nem fogják meglépni, de érezhető, hogy efelé tapogatóznak.
 #197190  Szerző: knoskamatee
 
akik az oldies Retro Rádiót hiányolják és szeretnének egy kicsi extrát is mellé, azok jól jártak, ugyanis indult egy új műsor Aranylemezek címmel.
"A Dankó Rádióban augusztus 29-től minden hétköznap délelőtt 10 és 12 óra között az örökzöldek játsszák a főszerepet változatos korszakokból és stílusban, hiszen az összeállításban felcsendülnek majd az 1930-40-es évek sanzonjai, kupléi és filmzenéi, az 1950-60-as évek táncdalai, az 1960-70-80-as évek beat-, pop- és rocksikerei, valamint zenés színházi előadások és musicalek népszerű betétdalai is."
-
véleményem szerint az egész rádiót ebbe az irányba kéne átalakítani. :yes:
 #196069  Szerző: p0tyi
 
Részben meggyőzhető vagyok, akkor maradjon Dankó, de legyen egy kicsit fogyaszthatóbb. Most olyan, mintha valaki egész nap, az év minden napján tortát enne, rendes kaja nélkül. Szóljon délben a klasszikus műsoridőben, szóljon elvétve 1-2 nóta a nappali órákban, a többi pedig legyen örökzöld magyar és nemzetközi zene.

A korábbi osztrák példámra se cáfolok rá így, csak így nem a Radio Wien, hanem mondjuk a Radio Steiermark a minta.
Ez a folyamat egyébként már elindult, de megrekedt.

A kereskedelmi rádiós gondolat elsőre jó ötlet, de az van, hogy a Retro nem véletlenül váltott most. Hallgatták, de a reklámpénz valahogy nem jött. Egy másik oldies/retro rádióval se jönne.
 #196068  Szerző: kondalyuk
 
Glenn írta: 2022.02.14. 18:52
p0tyi írta: 2022.02.14. 12:06eljött az idő, hogy dobják a nevet, meg a nótát
Nem jött el erre az idő, ne is jöjjön. A név telitalálat, a nóta hungarikum. Egyedül a régi javaslatomat tartom, miszerint napközben Dankó, éjjel meg Bartók legyen, és így felszabadulna egy országos hálózat.
Nekem is eszembe jutott hasonló gondolat, de én a Bartók és a Dankó vegyítését nem tudom elképzelni. Míg a Dankó vidéken és országosan hallgatottabb, a Bartókot Budapesten és a nagyvárosokban hallgatják többen. Valamint a két műfaj között is elég nagy szakadék van, aki az egyikre kíváncsi, biztos nem akarja hallgatni a másikat.

Amikor az oldies Retro Rádió vezetése távozott, eszembe jutott, hogy az eddig csak a Retrón játszott dalok ('60-as, '70-es évek, táncdalfesztiválok zenéi) beleépíthetőek a Dankó Rádió műsorába, ahogy azt valamilyen szinten meg is tették a magyar dalokkal. A kettő ötvözetét el tudnám képzelni, jól kigondolt műsorráccsal, a nótákat nem mellőzve. Így a közmédia kiszolgálná azokat a hallgatókat, akik az utóbbi 1 év változásai miatt eltekertek a Retróról. Így a Petőfi a fiatalokhoz, a Retró-Dankó az idősebbekhez szólna, a Bartók Rádió pedig továbbra is komolyzenét játszana. Ezzel ugyan nem egy országos közszolgálati csomag szabadulna fel, de a jelenlegi országos kereskedelmi csomagon szólhatna más, Class FM pótlékként (nyilván nem Retro néven).
 #196066  Szerző: Gyurii
 
Mulatós kell ide! :D
 #196051  Szerző: Glenn
 
p0tyi írta: 2022.02.14. 12:06eljött az idő, hogy dobják a nevet, meg a nótát
Nem jött el erre az idő, ne is jöjjön. A név telitalálat, a nóta hungarikum. Egyedül a régi javaslatomat tartom, miszerint napközben Dankó, éjjel meg Bartók legyen, és így felszabadulna egy országos hálózat.
 #196038  Szerző: p0tyi
 
A Retro frissítésével eljött az idő, hogy dobják a nevet, meg a nótát, és egy fullos oldies/classic hits adó legyen külföldi és magyar slágerekkel a 60-70-80-as évekből. Lásd ORF regionális adók.
 #190273  Szerző: Gyurii
 
Erre van valami képi anyag is? :oops: :shock:
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 80