RADIOSITE Fórum

  • Zombori rádió - Zombor

 #192472  Szerző: szentlucifer
 
Eladják a Zombori Rádió maradékát

A zombori Gazdasági Bíróság 2015. november 30-án hirdette meg a csődeljárást a Zombori Rádióban, és kinevezte a csődgondnokot. Időközben a Belgrádi Tőzsde kizárta a kereskedésből a Zombori Rádió részvényeit. Erre a vonatkozó törvény és a tőzsdeszabályzat egyaránt kötelezte, amelyek előírják, hogy a csőd, vagy fölszámolás alatt álló értékpapír-kibocsátók részvényeivel nem lehet kereskedni.

A Zombori Rádió 1971-es indulásától kezdve folyamatosan sugárzott szerb és magyar műsortartalmakat, később roma, horvát és bunyevác nyelvű adást is indított. 2016. december második felében lejárt a műsorszórási engedélye is. Ezzel a városban megszűnt a magyar nyelvű tájékoztatás, hiszen a Rádióval egyetemben a Dunatáj városi hetilap is megszűnt, és a Somborske novine Magyar Mozaik című, egyoldalas melléklete is rövidesen befuccsolt.

A csődeljárást követően hat év után hirdette meg a csődgondnok a rádió maradék vagyonának aukciós eladását, a stúdiótechnikát ugyanis már korábban eladták az intézmény képzőművészeti gyűjteményével egyetemben.

Június 11-én az érdeklődők a cégnévre (Radio Sombor) licitálhatnak, eladó az 54 méter magas fém antennaoszlop a hozzá tartozó felszereléssel, valamint három, 4x3 méteres reklámtábla (billboard). Ezek a városból kivezető utak mentén találhatók Apatin, Bezdán és Kerény (Kljajićevo) irányában. Az árverés tárgya 1, 229 millió dinárt ér, a licitálóknak 491 000 dinárt kell letétbe helyezniük az árverésen.

https://www.magyarszo.rs/hu/4616/vajdas ... -rádió.htm
 #151868  Szerző: szentlucifer
 
A Zombori Rádió egykori magyar azonosítója:
https://www.youtube.com/watch?v=4o3Rr1pODUA

A rádió a legfrissebb információk szerint január végén végleg elhallgatott, bár internetes oldalán ma is frissült a szerb nyelvű hírek. Aki még tudja venni, jelezhetné, van-e sugárzás valójában, s ha igen, magyar műsor még este hat és nyolc között (vagyis a korábbi adásidőben)?
 #151403  Szerző: Kovi02
 
LuciFerko írta:
szentlucifer írta:Újabb fejezet zárul le a lassan tragikomikussá váló vajdasági (bácskai) magyar médiapiacon. Miután a 2007 óta vegetáló, először privatizált, majd újra önkormányzati kézbe került helyi rádió 2015-ben nem került be a következő magánosítási folyamatba, felszámolás alatt áll a Zombori Rádió. A stúdió adóssága meghaladja a saját vagyonát, érdeklődő vevője nincs, a médiaház megszűnt. Vagyis mégsem teljesen: a jogi hiányosságokat kihasználva egy szerb médiakalóz vette bérbe a szebb napokat látott rádiót, miközben jogosítványa nincs a műsorsugárzásra, csak a helyiségek bérlésére.

(forrás: Magyar Szó: http://www.magyarszo.com/hu/2901/vajdas ... %C3%B3.htm)

Így az 1972 óta sugárzó zombori stúdió tavaly megszüntette a magyar és egyéb nemzetiségi adások sugárzását. A helyzet kitűnő példája annak, ami Szerbiában történik: az önkormányzati (községi = itt: községi) tulajdonban lévő médiumok hatalom által kikényszerített privatizációja és ellehetetlenítése következtében sorra szűnnek meg a helyi rádióadók. Ami a legfájdalmasabb, a magyar nyelven sugárzók is, tovább szűkítve ezáltal az elért kisebbségi jogokat.

A Zombori Rádió napi két órát sugárzott magyar nyelven (híreket, riportokat és - korábban még - ifjúsági műsort is) - kezdetben a 666 kHz-es középhullámú, később pedig a 90.9, majd a 97.5 Mhz-es URH-frekvencián.

Hamarosan feltöltöm az oldalra a rádió évekkel ezelőtti magyar nyelvű azonosítóját. Aki Baja térségében még tudja fogni az adást, annak megköszönném a visszajelzést (a még létező weboldalukon keresztül ugyanis nem lehet hallgatni a műsort).
Decemberben Szekszárdon még hallottam, mulatós zenét is rajta.
Itt is jött még decemberben,eléggé túl volt lökve,RDS nem volt neki(97,5-n jött). Majd megnézem holnap,hogy megy-e még.
 #151402  Szerző: LuciFerko
 
 #151401  Szerző: szentlucifer
 
Újabb fejezet zárul le a lassan tragikomikussá váló vajdasági (bácskai) magyar médiapiacon. Miután a 2007 óta vegetáló, először privatizált, majd újra önkormányzati kézbe került helyi rádió 2015-ben nem került be a következő magánosítási folyamatba, felszámolás alatt áll a Zombori Rádió. A stúdió adóssága meghaladja a saját vagyonát, érdeklődő vevője nincs, a médiaház megszűnt. Vagyis mégsem teljesen: a jogi hiányosságokat kihasználva egy szerb médiakalóz vette bérbe a szebb napokat látott rádiót, miközben jogosítványa nincs a műsorsugárzásra, csak a helyiségek bérlésére.

(forrás: Magyar Szó: http://www.magyarszo.com/hu/2901/vajdas ... %C3%B3.htm)

Így az 1972 óta sugárzó zombori stúdió tavaly megszüntette a magyar és egyéb nemzetiségi adások sugárzását. A helyzet kitűnő példája annak, ami Szerbiában történik: az önkormányzati (községi = itt: községi) tulajdonban lévő médiumok hatalom által kikényszerített privatizációja és ellehetetlenítése következtében sorra szűnnek meg a helyi rádióadók. Ami a legfájdalmasabb, a magyar nyelven sugárzók is, tovább szűkítve ezáltal az elért kisebbségi jogokat.

A Zombori Rádió napi két órát sugárzott magyar nyelven (híreket, riportokat és - korábban még - ifjúsági műsort is) - kezdetben a 666 kHz-es középhullámú, később pedig a 90.9, majd a 97.5 Mhz-es URH-frekvencián.

Hamarosan feltöltöm az oldalra a rádió évekkel ezelőtti magyar nyelvű azonosítóját. Aki Baja térségében még tudja fogni az adást, annak megköszönném a visszajelzést (a még létező weboldalukon keresztül ugyanis nem lehet hallgatni a műsort).
 #47281  Szerző: donder
 
Zsolt írta:
Főnök írta:Cica, szerintem ez most kivételesen jó lépés volt tőle, köszöntük. :)
Csak éppen az a baj, hogy a franc se tudja hány működik valójában belőlük... Ahogy elnézem ezek főként a Hullámvadász adatai, amit kb. 5 éve frissítettek utoljára.
Tévedsz! Nem onnan hanem irodalmi forrásból szereztem! :)

Ja és off...
 #47258  Szerző: Zsolt
 
Főnök írta:Cica, szerintem ez most kivételesen jó lépés volt tőle, köszöntük. :)
Csak éppen az a baj, hogy a franc se tudja hány működik valójában belőlük... Ahogy elnézem ezek főként a Hullámvadász adatai, amit kb. 5 éve frissítettek utoljára.
 #47215  Szerző: markfelt
 
Cica, szerintem ez most kivételesen jó lépés volt tőle, köszöntük. :)
 #47206  Szerző: drkotasz
 
donder írta:Zombori rádió - Zombor
cica, mi volna, hogy ha valakinek mondanivalója van valamelyik rádióval kapcsolatban (gondolom, a független torontói magyar rádióval kapcsolatban rohadtsok), akkor az majd megnyitná hozzá a topikot és nem szemetelnél tele? :)