RADIOSITE Fórum

  • Időjárás

 #112377  Szerző: mlaszlo
 
rmihaly76 írta: Magánvélemény:
A Vörömarty Rádió műsorvezetői -Fejér megyére vonatkozóan- tegnap dél óta folyamatosan és gyakorlatilag valósidőben közlik a legfrissebb híreket és OKF/rendészeti közleményeket, valamint közvetítenek a segitséget kérők és a nem kevés, civil segitséget felajánló között, és főleg tartják lelket a kinnt várakozó hallgatókban. Az általam hallott, egyetlen indulatosabb hallgató, aki politikai síkra terelte volna a dolgot, udvariasan, de nagyon gyorsan volt leállítva.
Csak néha egy-egy zenebetét (műsorvezető eszik, iszik vagy wc, gondolom) és reklám egy szál se.

Ezt nevezem én közszolgálatnak.
Ennyit ugye a katasztrófariasztásokról, amikor igazán baj van, az országos rádiókon (Class FM, Petőfi), csak zene ment és konzerv hírek. TV-ben sem láttam konkrét, folyamatos tájékoztatást, de a hatóságok internetes elérhetőségén sem. Hiába fejlett a technika, nálunk úgy látszik igazi baj esetén nulla a tájékoztatást és az egyik nagy probléma ugye ez volt, hogy senki nem adott pontos információt a bajba jutottaknak, hogy mire számíthatnak :(
Pest-megyében egyedül a Music FM-en ment egész éjjel, 5-10 percenként, folyamatos infó az aktuális helyzetről, hallgatók üzeneteiről.
 #112376  Szerző: mlaszlo
 
rmihaly76 írta:A tényleges fagykár az adott növény egézségi állapotától, konkrét fajtájától és a mikroklimától is függ, de nagyjábol igen, a friss hajtások/rügyek enyhe, rövid ideig tartó fagyot elbírnak, viszont a már csak részben is kinyilt virágok semennyire nem fagytűrők.
Remélem is, hogy ezzel a néhány napos zimankóval kifut a tél, és akkor megússza a kertem (meg hát a minden növénytermesztőé is) fagykár nélkül.
szemilan írta: Elvileg a rügyek csak hosszabb hidegben fagynak el, viszont ha kezdett már virágosodni, akkor tényleg annyi.
Friss rügyekről van szó, reménykedjünk, hogy kibírják.
 #112375  Szerző: Attis
 
Kapos volán: tegnap este 7 óta Kaposvárról busz se ki, se be. Rostokolunk, várunk. Reménytelen.
 #112374  Szerző: asimov
 
Lezárt utak, elzárt települések Fejérben (FM RFK):
http://www.police.hu/friss/fej20130315_09.html

Van, aki tegnap délután óta vár az autójában vagy buszban. Akad(t) egy-egy indulatosabb hallgató (Vörösmarty Rádió) de alapvetően türelmesek az emberek. Abba már hellyel-közzel beletörödtek a hóban várakozók, hogy a viharos szél elállásáig a mentés nem valószínű, de valami forró teának és egy akármilyen szendvicsnek nagyon örülnének. Az OKF dolgozik is ezen, egyébként.

Nálam az udvarban és az utcán is, a szél által fújt hó alatt, 2...4 cm vastagságban keményre fagyott, "mogyoróscsoki" domborzatú jégréteg van. Kizárt, hogy ezen a jégpáncélon bármi gumikerekű jószág elmenjen. :(

Magánvélemény:
A Vörömarty Rádió műsorvezetői -Fejér megyére vonatkozóan- tegnap dél óta folyamatosan és gyakorlatilag valósidőben közlik a legfrissebb híreket és OKF/rendészeti közleményeket, valamint közvetítenek a segitséget kérők és a nem kevés, civil segitséget felajánló között, és főleg tartják lelket a kinnt várakozó hallgatókban. Az általam hallott, egyetlen indulatosabb hallgató, aki politikai síkra terelte volna a dolgot, udvariasan, de nagyon gyorsan volt leállítva.
Csak néha egy-egy zenebetét (műsorvezető eszik, iszik vagy wc, gondolom) és reklám egy szál se.

Ezt nevezem én közszolgálatnak.
 #112373  Szerző: Máté
 
Mostmár itt Pesten is hó van. :( .
 #112364  Szerző: asimov
 

"M1-M7 közös kivezető szakaszának zárása! (ORFK)
2013.03.14. csütörtök 21:49

A rendőrség tájékoztatja a lakosságot, hogy előreláthatóan 2013. március 14-én 22:00 órát követően, a rendkívüli időjárásra tekintettel, közlekedésbiztonsági okok miatt lezárásra kerül az M1-M7 autópályák fővárosból kivezető közös szakasza.


ORFK Kommunikációs Szolgálat"
 #112360  Szerző: asimov
 
Valamiért erre emlékeztem, de kösz az infót!
djlacee írta:OFF: a Vörösmarty nagyon nem kisköz
 #112359  Szerző: FLaci81
 
djlacee írta:OFF: a Vörösmarty nagyon nem kisköz
Szintén OFF, de ezt a rádiót befogtam tegnapelőtt az M6-os autópályán Mohács felé autózva... RDS is volt, régen nem gyengébben adott?

Az időjárás ma megmutatta, hogy még mindig ő az úr!
 #112358  Szerző: djlacee
 
OFF: a Vörösmarty nagyon nem kisköz
 #112357  Szerző: asimov
 
Szerk:
Az OMSZ 3-as fokozatú riasztást adott ki a Dunántúl középső harmadára.
(Nem is tudtam, hogy 3-as fokozat is van.. :o )

==============================================

A Vörösmarty Rádió (székesfehérvári kisköz, 99,2 MHz) átment online hircsatornába: jóformán kizárólag az időjárással foglalkoznak, szinte élőben. (Meg is szakadnak a telefonbeszélgetések, hallgatók, illetékesek beszélnek az aktuális helyzetről. stb) Érdekes.

OKF kérés: Fejér- és Somogy megyében senki ne induljon útnak!
  • 1
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 209