Azt gondolom, adott esetekben nem válaszolnak emberek, mert a jelenlegi helyzetüket nem akarják megosztani. Mindössze ennyi.
off
A Neo FM felmerült, ott műszaki ig voltam, az egy dolog hogy a zenéket is át kellett vennem mert akinek feladata volt, nem végezte el. Az a rádió nem volt az utolsó 3 hónapban vezetve és ezer sebből vérzett. Nem is volt pénz rá áldozva. Ez elmúlt, erről tudok beszélni.
Aztán lett belőle neo world radió, a nevét nem én találtam ki

A tulaja azóta is tartozik nekem egy igen jó autó árának megfelelő összeggel, eljöttem, erről tudnék beszélni de nem akarok mert még jól perelgetem a mókust.
Nem várható el szerintem senkitől hogy az adott helyzetet ecsetelgesse és ennek sok oka lehet, de ha nem akar beszélni akkor miért nem lehet tiszteletben tartani.
Ezek a samsungos megjegyzések meg üde színfoltok nekem itt

Ha élőben menne mint a music fm-en sokat dobna rajta?
Gondold meg szerintem a leírandó mondataid

badarság mind a két kijelentés benne!