Nálam a kiskőrösi adójuk (91,7 MHz) a lakásban ugyan szól, de kocsival hallgatva (ama talajszint feletti magasságban) meg se mukkan.
Otthon csak alapos DX-es próbálgatások által sikerült elérnem, hogy viszonylag "tisztán" bejöjjön (minél kevesebb sistergéssel):
fogtam egy magányos VHF-dipólt, és horizontálisan a szekrény tetejére helyeztem, melyet hozzáillesztve a tunerhez, északra, azaz nem éppen egyenesen Kiskőrös felé irányítottam. Mégis, ezzel a megoldással a szobán belül is szól, bár van némi zaj a vételben.
Mivel mindez mégsem ad kellőképpen kielégítő vételt -habár szükségmegoldásnak jó volt-, ezért a padlástérben lévő, eddig nem használt VHF TV-antennát vertikálisan, nyílegyenest az említett város felé irányítottam, és rendes koax-kábellel összekötve a rádióval, láss csodát, egész rendesen szól!

Már megint, mire nem jó egy TV-antenna...
A jelet -direkt erre a célra- egy
kínai analóg hangolású no-name készülékkel veszem, amelynek az érzékenysége 5/5-ös (tudom, az ember a sajátjaival mindig elfogult), de a szelektivitása 1/5-ös(!) -ha egy skálán kellene osztályoznom. Mégis, ezzel a készülékkel
kellően erős jelnél -oda se neki szelektivitás-, tisztességesen bejön minden!
Ez most azért került ide, mert épp Kiskőrös felé haladva a kocsinak a gyári, egyébként minőségi -és persze szintézeres- rádiójával még Kiskunhalason is belevert a 91,5 MHz-es Pannon Rádió, holott ha valaminek rendes szelektív vevője van, akkor az az. (Szerintem itt már nem is készülék tehet róla, hanem a határon túli ország nem tartja be a nemzetközi szabványokat.)
Egyébként Tompától északi irányba haladva, mint ahogy az oldalukon a térkép is jelzi,
http://www.katolikusradio.hu/?m_id=6
a kisszállási körforgalomig -autóval- nem jön be semmi, és egészen Balotaszállásig (légvonalban 10 km-re délre Kiskunhalastól) élvezhetetlen a vétel. Csak innentől kezd érthetővé és egyáltalán normálisan kivehetővé válni ez a rádió. De ez alatt végig belecsapkod a Pannon Rádió...
(Mondjuk, annak idején a 92,9 MHz kiskunhalasi Party FM-mel is "összeért" az egyik szabadkai adó, a 92,5 MHz-es Újvidéki Rádió.)
Tehát kellő magasságból, a térkép által nem jelölve, még vehető Tompán is a Katolikus Rádió, bár kell vele egy kicsit küszködni.
