E hétvégén péntek éjszaka, merő véletlen, egymás után több analóg hangolású rádiómon 23 óra 45-től az 1350 kHz körül fogtam egy brit kísérleti adást, amely valami
"globális katasztrófahelyzetről" szólt, miszerint "a világ fő hírközlő rádióállomásait hozzákapcsolnák ehhez az adóhoz, és ezen keresztül tájékoztatnák Európa lakosságát az Egyesült Királyságból".
Bediktálták eme állomásnak a netes linkjét is, de csak a "dot U.K." volt érthető, az eleje annyira ismeretlen mozaikszó volt.
A kétféle kellemes gumizene közepette 5 percenként tehát ezeket ismételték meg -ki tudja meddig-, de egy biztos, hajnali 1-kor még szólt. Az állomás végig olyan térerővel és sávszélességgel szólt, hogy előbbi tekintetében a Kossuth-hoz hasonlíthatnám, utóbbi terén pedig mintha egy gyengébb hangminőségű mono FM-adás lett volna. A mellette lévő adókat nemhogy elnyomta, egyszerűen eltűntek mellőle! Kiválóan jött, kiforgatni is alig lehetett.
Néha egy spanyol adás jött alatta, viszont nem sikerült megfejtenem, melyik frekvenciáról sugározták.
Sajnos szombaton már nyoma sem volt, így nem tudtam felvételt készíteni róla. 