RADIOSITE Fórum

  • Kossuth Rádió

 #124634  Szerző: markfelt
 
valóban sokmindent lehetne írni, de jobb elfogadni. annál valóban jobb, hogy nem áll üresen egy nagy frekvenciahálózat, de egy ilyen helyzetet konzerválni nem túl modern gondolkodásra, nem európai szellemre vall. ebben mondjuk semmi meglepő nincs, arra tudok gondolni, hogy legalább a petőfin szól még néha rendes zene is.

abban azért halványan még bízom, hogy a felszabaduló budapesti, pécsi, miskolci, szegedi frekvenciákon még lehet regionális kereskedelmi rádió. persze ha azt vesszük, hogy szegeden még nincs katolikus rádió, csak református, miskolcról meg a lánchíd hiányzik... na de mindegy.
 #124633  Szerző: LewyDee
 
Nehéz most kultúrált hozzászólást írni. De azért megpróbálom. Tudtam hogy nem volt véletlen, hogy két héttel ezelőtt kb. 10 percig ment a 100.8-as adó, és 95.5 valamint a 107.2 nem! De álmomban sem gondoltam hogy elkótyavetyélik ezt a hálózatot. Az egy dolog hogy nem tudok majd Europa2 t hallgatni majd marad az Anténa hitradio és az mp3. De ez felháborító, hogy ma már csak a Magyar Rádió készíthet műsort, illetve a vallási rádiók és az oligarcha fm1-2-3.

Eddig sem volt olyan rádió, amit szívesen hallgattam volna, de most megölik annak a lehetőségét hogy egy kereskedelminek mondott rádiónak konkurenciája legyen, ami elsősorban nekünk hallgatóknak lenne jó.

Persze, választások jönnek határon túlról is lesznek szavazatok, itthon is kellenek az itthoniakat pedig a médián keresztül a legjobb módon hülyíteni. Más hang ne is legyen az éterben, ennek a lehetőségét akadályozzák most meg.

Egy Dankó Rádió, Bartók Rádió országos lefedettséggel amúgy is felesleges. Zenei rádiót csináljon akkor már a Magyar Rádió kevés szöveggel mert itt most arra lenne igény!!
 #124631  Szerző: markfelt
 
LuciFerko írta:
adminisztrator írta:
csengi írta:szegeden a 101.9 meg 90.3 A bőség zavara
olvassatok.

"A Dunaújváros FM 93.1, Miskolc FM 103.8, Szeged FM 101.9 frekvenciákon megszűnik a sugárzás."
91,3 :)
sorry, kösz
 #124629  Szerző: LuciFerko
 
adminisztrator írta:
csengi írta:szegeden a 101.9 meg 90.3 A bőség zavara
olvassatok.

"A Dunaújváros FM 93.1, Miskolc FM 103.8, Szeged FM 101.9 frekvenciákon megszűnik a sugárzás."
91,3 :)
 #124628  Szerző: dkemeny77
 
asr27 írta:nem úgy van, hogy egy vételkörzetben nem szólhat ugyanaz a rádió több frekvencián is? Vagy ez a szabály ezekre birkákra nem vonatkozik?
Ezzel a húzással véglegesen halálra ítélték a magyar(direkt írtam kisbetűvel) rádiózást.
de ez igy van ezért nem kapja meg a klub az uj frekit amig megy a 95.3as frekvencián....elvben valoban igy van....gyakorlatban lehet h nem szabadna h átérjen az egyik vetelkorzetbol a masikba...vagy ez a kozszolgalatra nem is vonatkozik?
 #124627  Szerző: markfelt
 
csengi írta:szegeden a 101.9 meg 90.3 A bőség zavara
olvassatok.

"A Dunaújváros FM 93.1, Miskolc FM 103.8, Szeged FM 101.9 frekvenciákon megszűnik a sugárzás."
 #124624  Szerző: asr27
 
nem úgy van, hogy egy vételkörzetben nem szólhat ugyanaz a rádió több frekvencián is? Vagy ez a szabály ezekre birkákra nem vonatkozik?
Ezzel a húzással véglegesen halálra ítélték a magyar(direkt írtam kisbetűvel) rádiózást.
 #124622  Szerző: dkemeny77
 
csengi írta:szegeden a 101.9 meg 90.3 A bőség zavara
balatonon is legalább 3 !!! minek több???
 #124621  Szerző: csengi
 
szegeden a 101.9 meg 90.3 A bőség zavara
  • 1
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 167