egy kis cikk a múlt heti (február 18-ai) hvg-ből (most lett nyilvános a neten, azért ez a késlekedés):
Kalózrádióként sugároznak az MTC-Jonathán Kft. Gold FM nevű debreceni, miskolci és nyíregyházi rádiói, miután a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) döntéseit, melyekkel megvonták a cég műsor-szolgáltatási és rádióengedélyét, a Fővárosi Bíróság pedig elutasította a felmondóhatározatok végrehajtásának felfüggesztését. Így ha a cég maga nem teszi meg, a HVG információi szerint az NHH még a héten leszerelheti a rádiók adóberendezéseit. Az ORTT lapzártánk utáni, szerdai ülésének napirendjén már szerepel az ismét „a rendelkezési körükbe” került frekvenciák további sorsa. A február 4-e óta felszámolás alatt álló MTC-Jonathán 105 millió forint műsor-szolgáltatási díjjal és óvadékkal tartozik az ORTT-nek. A cég egyik tulajdonosa tavaly októberig az országos médiabirodalom kiépítésére állami milliárdokkal kistafírozott Advertum Kft. volt (HVG, 2009. január 17.), azóta pedig Banka Zsolt, a Nyíregyházi Spartacus FC klubigazgatója jegyzi (a klub vagyoni értékű jogait ugyancsak az Advertum birtokolja).
a cikk tehát múlt hét szerdai, de milyen jól értesült volt a hvg, hiszen csütörtökön meg is történt az a kisebbfajta izgalom.
nagyon remélem, hogy az advertumosok nem a kiemelt kérvényt lobogtatták a múlt héten csütörtökön, amikor az nhh-sok az adóhelyiségeikbe merészeltek lépni, mert ez a hvg cikk egy nappal korábban született.
illetve az ortt-nek e cikk szerint is tervei vannak a gold fm debreceni és nyíregyházi frekvenciáival (mondjuk ezt pár hete a testületi napirendekből is tudjuk). én egy mti-s hírt olvastam
itt, ahol azt írták, hogy ezeken a frekvenciákon "még sugároznak". de hol írták azt, hogy debrecen 104,6 és nyíregyháza 91,1? mert ilyet én nem találtam...