A Petőfi akkor is teljesen alkalmatlan lenne a 2000-es évek átfedésére, ha kevesebb magyar zenét adnának. Tippem szerint a 2000-től 2015-ig terjedő időszakot jó, ha kb. 50 külföldi zenével "fogják át". Bődületesen unalmas, állandóan ismétlődő a "választék" a 10-15 éves zenékből, az pedig ki van zárva, hogy egy előadótól akár többet is játszanának. Ha ennek komolyan nekiülne végre egyszer egy dolgozni is akaró zenei szerkesztő, minimum 3000 ismert slágert össze lehetne kaparni majd' 20 év zenei terméséből, feltéve, ha nem diszkriminálunk zenéket és stílusokat.
Glenn írta: ↑2019.04.02. 17:40 Én is gyakran hallgatok Retrót (nem vagyok fiatal, sajnos), de egy ideje váltogatom a Sláger FM-mel, mert így tényleg szélesebb a zenei paletta. Mindenesetre a Retro rétegrádió, mivel szinte csak egy jól meghatározható korosztály hallgatja. Viszont épp ezen a hálózaton működött már előtte két másik rádió, amely sokkal szélesebb hallgatóságot célzott meg (Danubius, Class FM). És persze az akkor még létező másik országos hálózaton lévő Slágerrel teljes volt az "élvezet". Mindezt úgy, hogy ezek mellett mindenfelé helyi rádiók is virultak. Valami nagyon eltorzult...Igen, valóban eltorzult, amit én megfigyeltem, hogy nagyon erőltetik mostanában az oldies rádiókat, ugyanakkor a 2000-es évek zenéinek továbbra sincsen rádiója. Kicsit ellentmondásos, hogy azt kommunikálják ezzel, hogy ők mindenki igényeit ki akarják szolgálni, ugyanakkor nagy a hallgatás arról, hogy miért nem foglalkoznak továbbra sem azokkal, akik a 2000-es évek zenéin nőttek fel, és szívesen vennék, ha lenne egy olyan rádió is, amelyik kiemelten foglalkozna ezzel az évtizeddel. Erre szokás azt mondani, hogy ott a Petőfi, de a Petőfi rádió túlságosan erőlteti a magyar zenéket, emiatt nyilván sokak számára eltekerős hosszabb távon.![]()