A digitális tévé ennél is többet tehetne: megtaníthatná a magyarokat angolul. Már ha az eredeti nyelv és a felirat elérhető lenne minden csatornán, minden sorozat és film alatt.
Butaság. Aki filmet néz tévén, az szórakozni akar, nem nyelvet tanulni. Akármilyen gyorsan olvas valaki, közben mindig lemarad valami képi információról, arról nem is beszélve, hogy fárasztó kétfelé figyelni.
Pedig míg a mozikban már csak a legnagyobb közönségfilmeket és a rajzfilmeket szinkronizálják, addig itthon a tévében még mindig minden műsor így megy, évente több mint félmillió percnyi műsort magyarítanak a csatornák megrendelésére.
Hát bizony nem kevesen vannak, akik ezért nem mennek moziba...
A magyar szereti a szinkront, a váltás meg veszélyes lehet, hiszen a régióban már többször kiderült, hogy évtizedes szokásokon nem lehet változtatni, igaz, kicsit másképp próbálkoztak a tévék. Romániában a felirat helyett kínált szinkront több csatorna is a kilencvenes évek közepén
A 60-as években született egy rendelet nálunk, ami kötelezővé tette a tévében bemutatott filmek szinkronizálását. Vajdasági rokonaim gyakran a magyar adókon néznek inkább filmeket még ma is, mert szinkronosak, pedig ott régen is sokkal több filmet adtak a csatornák, csak éppen felirattal (persze anyanyelvi szinten beszélnek szerbül is).
Talán éppen ennek is köszönhető, hogy Romániában nagyobb arányban értenek más nyelveken, mint nálunk. Romániában 47 százalék képes társalgási szinten megszólalni egy másik nyelven.
Ja, másfél millió magyar és félmillió egyéb kisebbségi pluszban.
Persze a felirat csak segítség, a kétnyelvű környezet vagy az iskolai oktatás ennél sokkal fontosabb. Gondoljunk csak Németországra, ahol imádják a szinkront, mégis, a lakosság 67 százaléka beszél még egy nyelvet.
Na ez itt a lényeg! Nem a szinkron a hibás, nem a felirattól okosodik a magyar, mert ha azt olvassa, addig nem figyel a hallott szövegre. Iskola és külföldi tartózkodás segíti a nyelvtanulást elsősorban.
Szerintem tehát jó, ha van választható hang és felirat, de az elismerten jó magyar szinkron is kell a filmekhez.