1.) az MR2 által közvetített "tartalomért" valóban kár a sugárzási díj, az a típusú kultúraközvetítés, amit az MR3 végez, az pedig szerintem közfeladat, akár a könyvtárak fenntartása, pedig oda sem járnak hatalmas rétegek, rengetegen nem is olvasnak, vagy a boltokban kihelyezett párszáz forintos ponyva után nyúlnak.
2.) a Magyar Rádió mint intézmény egészének a működése valóban problémás, pazarló, nem tud leszámolni szokásokkal, nem hajtható végre átfogó modernizáció. Rosszul használja fel a frekvenciakészletét, a regionális stúdiókkal pedig végképp nem tud mit kezdeni.
3.) igen, amíg az MR2 vidáman csinálja, amit, addig minket csesztetnek azzal, hogy közösségi rádióban pl. szegedi underground DJ-k munkájának bemutatása közszolgálati feladat-e, szerintem igen, mert az általunk megcélzott hallgatóság kulturális igényei közt kiemelt helyen szerepel és helyi, hozzáadott értékkel bír háromszáz találomra behúzogatott zenéhez képest. másrészt kulturális, civil közéleti, tudományos, stb. műsorokkal nagyságrendekkel több tartalmat közvetítünk, mint az MR2, nulla pénzből, szemben mondjuk Csillag János adófőszerkesztő millión felüli juttatásával. húsz négyzetméteren, közepesen gyenge technikai felszereltséggel, egy watton, reklámbevételek nélkül. támogatásként a stúdiónkat kapjuk, meg az áramot.
de annyira nem zavar, mert mi függetlenek tudunk maradni, még ha az is benne van, hogy egyszer csak egy lekoszlott garázsból leszünk kénytelenek csak az interneten adni, az MR2-nek meg az egész léte attól függ, ki lesz a következő rádióelnök, az meg attól, hogy ki van a parlamentben.
4.) igen, vicc a rádiós pályázati rendszer, hogy gyakorlatilag évekre szerezhetek úgy frekvenciát, hogy beígérem a legmagasabb műsorszolgáltatási díjat a pályázaton, aztán úgyse fizetek semmit, addig is szól a rádió, jön a bevétel, á la Gold FM.
5.) igen, az is vicc, hogy a pályázati rendszer egészének működése megkérdőjelezhető, de ez így van 12 éve és ha most maradt volna a két rádió, semmi botrány nem lenne. és az is, hogy milliószor fontosabb kérdésekben nem tud kialakulni társadalmi összefogás, de amikor két műanyagtermékeket árusító üzleti vállalkozás bezárásra ítéltetik, akkor egyből mindenki balhézik, hogy nem kap ezentúl fröccsöntött kertitörpét.