RADIOSITE Fórum

  • ROXY Rádió

 #31034  Szerző: Cicoo
 
tomee írta:Nem fognak éhen halni, de az ember önbecsülésének azért árt, ha kibasszák vhonnan.
Előfordul, de megesett más mással is. Lehet, hogy a segítség egy délutáni lelki segély műsor lesz, és annyi lesz az engedmény, hogy az állástalan volt rádiósokat ők hívják fel, és nem nekik kell betelefonálni.. :twisted:
 #30995  Szerző: Vendég
 
Tomee: szó szerint egyetértek ;)
 #30973  Szerző: tomee
 
Több szempontból nem tudok egyet érteni.

Egyrészt WB nem egy munkaügyi hivatal, hiába akarna felvenni az utcáról boldog boldogtalant, nem tudna velük mit kezdeni, a két rádiónál meg mondhatni hozzáértő emberek dolgoztak a háttérben .
Jól jönne most ez a Roxynak, WB dolga pedig a rádió rendbetétele, erre kapott megbízást. Hogy milyen eszközökkel valósítja meg, az az ő magánügye.
Nem érzek különösebb szimpátiát én se, de munkanélkülinek lenni akármilyen körülmények között szar. Nem fognak éhen halni, de az ember önbecsülésének azért árt, ha kibasszák vhonnan.

Másrészt nyalni kinek nyalna? Két egy héten belül megszűnő kerrádiónak?
A közlemény inkább etikus, mint önfényező, a hátsószándékot meg bármiben meg lehet találni.
 #30969  Szerző: gobbi
 
Nem, nem, nem,... nem volt sajna sem slágeres sem danus, mert akkor ugye WB ígérete szerint segítséget kapna...

Szóval pusztán csak a nyalásra akartam rámutatni, hogy WB illetve a Roxy most milyen jó fényben akarja magát feltüntetni, hogy qva jó fej lesz és majd ő segít... csak azért mert valaki a slágernél vagy a danunál dolgozott... és aki nem ott? mondjuk egy másáik irodában, vagy boltban, stb... azoknak miért nem ajánlja fel hogy segít? ez csak saját maguk nyaldosása a tükörben.
 #30964  Szerző: Vendég
 
Sz.tem arra gondolt,hogy a Roxy-tól.
 #30962  Szerző: tomee
 
gobbi írta:
árpi írta:http://www.roxy.hu/index.php?mod=ns&hid=73

na ez nagyon korrekt hozzáállás :yes:

Aha, ok persze!

Pl a haveromat múlthét pénteken lészámleépítés miatt kirúgták...
vajon ő számíthat Whiteboy támogatására és segítségére?

én még nem írtam ilyet, de ez benyalás a meleg sz@rig...

bocs
de nekem kiverte a biztosítékot
Haverod Sláger esetleg Danubius munkatárs volt?
 #30961  Szerző: gobbi
 
árpi írta:http://www.roxy.hu/index.php?mod=ns&hid=73

na ez nagyon korrekt hozzáállás :yes:

Aha, ok persze!

Pl a haveromat múlthét pénteken lészámleépítés miatt kirúgták...
vajon ő számíthat Whiteboy támogatására és segítségére?

én még nem írtam ilyet, de ez benyalás a meleg sz@rig...

bocs
de nekem kiverte a biztosítékot
 #30950  Szerző: Cicoo
 
orrhang írta:ezen nem fogunk összeveszni :boldog:
Nincs is min. :boldog: ^^
  • 1
  • 216
  • 217
  • 218
  • 219
  • 220
  • 333