Hol van a Danubius és a Sláger hangzása?
November 19-e óta a CLASS FM és a NEO FM használja a Danubius és a Sláger rádió frekvencia készletét. Ugyanúgy az Antenna Hungária végzi a sugárzást mégis más a hangzás még azokon a dalokon is amit az elődök is játszottak. Mi történt, mi az ok kérdezik sokan.
A válasz egyszerű a DANUBIUS és a SLÁGER egyformán ORBAN OPTIMOD FM8500-as processzort használtak. Az új adók ebben is újat próbáltak hozni, ők más processzort más hangzást alakítottak ki. Erős a váltás és feltűnő is hiszen a hazai piacon a vezető rádiók szinte kivétel nélkül az az ORBAN OPTIOMOD-jait használták. Csattanós válasz ez azok számára, akik esetleges gyengébb hangzásuk miatt az adótechnikájukat okolták, hiszen a két országos kereskedelmi hálózaton most is ugyanazok az adók dolgoznak, a hangzás mégsem az. Mi változott? Az adásprocesszorok!
A történet még 1996-ban kezdődött, amikor az akkor még a Magyar Rádió kebelén működő Danubius-on üzembe helyeztük az első ORBAN OPTIMOD FM 2200-ast. A processzálás új lnedületet adott a helyi rádiózásnak is, sőt a TV-k is adásába is pillanatok alatt ORBAN processzorok kerültek. A processzorok nemcsak egyenletes hangosságot, de egységes hangzást is eredményezett az adott rádiók számára. A több sávos processzorok lehetővé tették, hogy egy adón a régi és az új felvételek is egységesen, ugyanolyan hangzással jelenjenek meg.
Ezen adók az ITU beállítások ellenére is képesek voltak egy konzisztens hangképet kialakítani, mégis megőrizve egyéniségüket. Azon rádiók számára, akik igénylik a beállításokban szivesen működünk közre, így most is több olyan rádió működik hazánkban akinek a gyári beállítás mellé olyan preset-et alakítottunk ki, ami jobban megfelel, az adott rádió igényeinek. Demo készülékeink pedig lehetőséget teremtenek minden új, vagy régi rádió tulajdonosnak, hogy saját adáskörülményei között próbálhassa ki az ORBAN processzorok hatását.
A TV-k közül a jelenleg a HÍR TV használja a legújabb processzort egy ORBAN OPTIMOD TV 8382-es, az RTL ennek egy korábbi változatát az ORBAN OPTOMOD TV 8282-est használja. Az M1, M2, TV2 és a DUNA TV a rádiós célokra kifejlesztett ORBAN OPTIMOD FM 2200-assal dolgozik. Nemcsoda hát, ha a fülünk hozzá szokott az ORBAN processzorok konzisztens hangjához.
A következő cégek választották az ORBAN processzorokat:
http://www.nautilus.hu/news.php?id=45