RADIOSITE Fórum

  • Rádió Smile - Kiskunfélegyháza - 89.9 MHz

 #40437  Szerző: SzD
 
Ez azért elég felháborító...
Rádió Smile írta: Kedves Rádió Smile hallgatók!

2010.március 1-én a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szakemberei rádiónkat ellenőrizték. A hatóság előzetes mérései szerint rádiónk frekvencialökete túllépte a megengedett értéket. Technikusaink átnézve a beállításokat, mindent rendben találtak, amit azon a napon az NHH szakemberei is megerősítettek, tehát a Rádió Smile adóberendezése nem lépte túl a hivatalos löketszámot, sőt, el sem érte azt.

Mindezek után olyan beállításokra kötelezték munkatársunkat, különböző szabványokra hivatkozva, amelyek csak komoly, több millió forintos beruházással érhető csak el. Ezzel együtt rádióadásunk lefedettsége olyan mértékben csökkent, hogy jelenleg megcélzott célcsoportunkat sem érjük el, tehát Kiskunfélegyháza területén SEM vagyunk mindenhol élvezhetően hallgathatóak. Ezzel a Rádió Smile olyan kiszolgáltatott helyzetbe került, ami a rádió fennmaradását veszélyezteti.

Rádiónk NONPROFIT FORMÁBAN MŰKÖDIK MÁSFÉL ÉVE. KÖZEL 25 MUNKATÁRSA DOLGOZIK A RÁDIÓBAN NAPI 4-8 ÓRÁKAT MINDENFÉLE JUTTATÁS NÉLKÜL. MOST ITT ÁLLUNK, RÉSZBEN ELVESZÍTVE BENNETEKET, TI PEDIG BENNÜNKET.

A Rádió Smile vezetősége a következő hetekben mindent megmozgat azért, hogy hivatalos úton az Országos Rádió és Televízió Testülettől teljesítménynövelést kaphasson, amellyel a műsorszolgáltatási szerződésben meghatározott célcsoportját, azaz benneteket el tud érni.

Kérjük, addig is: tartsatok ki mellettünk!
Vesszen az NHH...! :vomit:
 #39342  Szerző: jimmer
 
SzD írta:Nagyon profi ez a közvetítés! :yeah: :yes:
Elég sok rádió elbújhat mögöttetek (nem feltétlenül ez miatt, hanem úgy általában), pedig a Smile "csak" egy kisközösségi rádió... :chinese:

Köszi, igyekszünk. Köszönet a Lapi Film Stúdiónak (lapi.hu) és a MobilWebTv munkatársainak (mobilwebtv.hu) és Zaj Stúdiónak a felajánlásokért!

A MobilWebTv és a Lapifilm egyébként az a csapat, akik a kecskeméti repülőnapokat valamint a Csiperókat szokta élőben közvetíteni. Ők közvetítették tavaly nyáron az OnLeány Szépségversenyt is.

És még egy érdekesség a végére: Heal Edina a Rádió Smile rajongói klubjában a Facebookon :D
 #39315  Szerző: SzD
 
Nagyon profi ez a közvetítés! :yeah: :yes:
Elég sok rádió elbújhat mögöttetek (nem feltétlenül ez miatt, hanem úgy általában), pedig a Smile "csak" egy kisközösségi rádió... :chinese:
 #38395  Szerző: jimmer
 
Folytatódik a DJ Verseny! Az ország minden sarkából érkeztek/érkeznek amatőr DJ-k, hogy megmutassák tudásukat és nyerjenek.

Hallgassátok őket és szavazzatok arra, aki nektek tetszik. hamarosan a korábbi versenyzők mixei is letölthetőek és meghallgathatóak lesznek!

Radio Smile
 #37085  Szerző: jimmer
 
Anthony Pappa @ Radio Smile FM 89,9 Kiskunfélegyháza

Kép

Január 14 csütörtök este 20:00-tól a Smile Night-ban!

http://www.radiosmile.hu
 #34928  Szerző: donder
 
jimmer írta:tulajdonképpen minek is köszönhetem a kötekedésedet? mivel szolgáltam rá?
Nyugi, semmivel! ;)
 #34837  Szerző: jimmer
 
tulajdonképpen minek is köszönhetem a kötekedésedet? mivel szolgáltam rá?
 #34780  Szerző: erogen
 
jimmer írta:és akkor mi van? a tartalom és a mondanivaló a lényeg.. :fuckyou:
Igazad van,semmi.Mondnaivaló?Az aztán van.Úristen: :ninja: :x :lol:
  • 1
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 41