RADIOSITE Fórum

  • AM-DX

 #1210  Szerző: csabyke
 
Nem olvastad figyelmesen... ;))

NÉHA MEGESETT, hogy a Szolnoki 1188 másik irányból jött egy fél napig

Arra gondoltam, hogy lehet akkor is karbantartottak és Lakihegy adta az 1188at ideiglenesen! Ez lehet?

És így adott 3 frekin 873 1188 1341
 #973  Szerző: Sokol404
 
Nos, szept. 9-én én sem hagytam ki, és meghallgattam a Kossuth-ot. Rögtön észre lehetett venni, hogy gyengébb a térerő, a tekerős rádióknál könnyen átcsúszott az 540-en, és egy kicsit halkabb volt, mint szokott lenni, de legalább nem búgott a háttérben. ("Brummos" alatt én ezt értem.) A jel inkább erőtlennek volt mondható, de azért tiszta volt. Viszont a szokásos hiba, ami miatt nehezményezem a középhullámú MR1-et, az megmaradt: a zöngés hangok Lakihegyről is ugyanolyan rosszul jöttek, nehezen volt érthető a beszéd, de -mint említettem- legalább nem zúgott. Aki nem hiszi el, h. a solti adó búg, az rakja be a készülékét egy szekrénybe vagy fiókba -legfőképp annak sarkába-, és az majd felerősíti a mély hangokat, tehát majd meghallja.

Aznap az egyik 400 kW-os román adó (Radio Craiova) az 558 kHz-en még a leggyatrább vevőmmel is a lakihegyi Kossuth minőségében szólt, tehát jól! (Nem volt minek elnyomnia.)

http://www.fmscan.org/main.php

Amúgy régen is csak ekkora krafttal adott a "nagy szivarról" a Kossuth, vagy volt az több is?
 #706  Szerző: Pasa
 
csabyke írta:Bár vicces, hogy 1188 1341 is adott akkor ugyanonnan :D
Hogyhogy ugyanonnan? 10 éve az 1188-on Szolnok és Szombathely adta a Petőfit, 1341-en pedig Lakihegy.
 #704  Szerző: csabyke
 
Én teszteltem ma reggel kilenc körül egy belvárosi bérházból...

Szépen jött és amikor kiforgattam - hiányoltam a brümmögést :D

Viszont mire hazaértem (Kiskőrös) 16:15-kor jutott eszembe, hogy afene, az átállást meg az itteni vételt tesztelni kellett volna :) Szóval ez elmaradt :((

De gondolom 540 kHz közel van már az LW-hez, így akkora krafftal sokkal több a lefedettség mint 1188 1341 kHz -ek esetében

Na most frissen megnéztem és kiforgatva brümm...

Különben ez bevett dolog, hogy MW karbantartásnál lakihegy ad?

Még nagyon régen (több mint 10 éve) 1-2 alkalommal feltűnt az, hogy néha nem a szokásos irányba tudtam 1188-at kiforgatni. Akkoriban a még (nem MR2) PETOFI volt rajta a műsor.... És feltűnt, hogy kb. 16 óra után helyreállt a rendszer :) Akkor ez is valószínű ez miatt volt :)

Bár vicces, hogy 1188 1341 is adott akkor ugyanonnan :D
 #673  Szerző: LuciFerko
 
Na most Érden vagyok. Megy a lakihegyi "szivar" és fekteti rendesen a vevőket :) 810 és 873 alatt is hallatszik a Kossuth :P
 #557  Szerző: hdshouter
 
Az egyébként hogy van, hogy egy külön AM antennával rendelkező hifin nem jön szinte semmi, csak az 1116 MR6? Az 540 Kossuth is annyira gyenge, pedig ha ekkora teljesítménnyel megy a cucc, akkor szerintem csuklás nélkül kéne egész Magyarországon jönnie, nem?

Mondjuk azért kíváncsi leszek, hátha neadjisten valami csoda folytán joban fog jönni a Kossuth akkor, ha átkapcsolnak holnap a Lakihegyre. Bár az sincs közel, de csak elér idáig :D
 #506  Szerző: LuciFerko
 
http://www.emwg.info/
BLR - Belaruskaye Radio 1/Radio Minsk/Voice of Russia/ local px, Sasnovy (800) - Belaruskye Radio 1: 0500-0800, 1000-1100, 1600-1800 incl. T Stalica 1640-1700 (Mo-Fr) and 1600-1700 (Sa/Su); Voice of Russia: 0200-0300 RIR Russian, 0300-0400 Russian (Sodruzhestvo), 0400-0500 RIR Russian, 0700-0900 RIR Russian, 0900-1600 Russian (Sodruzhestvo), 1800-1845 Hungarian, 1845-1930 Czech, 1930-2000 Slovak; Radio Minsk: 2000-2040 German, 2040-2100 Polish, 2100-2300 English, 2300-2400 Russian; local px: 1600-1700 (sometimes 1600-1640): Mo R. Ekspres (Homielskaya), Tu R. Viciebsk, We R. Brest, Th R. Mahilioú, Fr R. Hrodna; azimuth: 244 degrees for BR 1 pxs, 246 degrees for other pxs; tx is off every 1st, 3rd and 4th Wed of the month from 0600-1300
:P :P :P
 #503  Szerző: Sokol404
 
Szept. 9-én reggel 8 órától du. 16 óráig a solti adó karbantartás alatt lesz, így onnan szünetelni fog a Kossuth Rádió sugárzása; helyette Lakihegyről (a "szivarról") fogják tolni 150 kW-tal (természetesen az 540 kHz-et). ;)

No, én holnap rákeresek! :o Meg akit érdekel -engem beleszámítva- az megfigyelheti az átállást reggel 8, ill. 16 órakor. (Kíváncsi vagyok, vajon bemondják-e...) :roll:
Ez a fajta vétel olyan lesz, mint az '50-es években, amikor a Rádió még csak Lakihegyről adott.
Tegnap nagyon brummos meg nehezen érthető volt az adás (tudjátok, a zöngés hangok alig jöttek át), ezért engem külön érdekel, hogy a lakihegyi hogyan fog szólni...meg vajon halkabb lesz-e. Érdekes lenne, ha egyszer huzamosabb ideig, pl. este is onnan adna: jobban elterjedne, mint általában szokott.


Legközelebb szept. 30-án lesz újabb karbantartás, de akkor csak fele teljesítménnyel fog sugározni a solti adó; tehát nem lesz olyan nagy szenzáció.
A Kossuth amúgy nappal hivatalosan 1 MW-tal megy, tehát ezek szerint -matek lecke- 500 kW-tal fog nyomulni. De én ebben nem hiszek, mert a korábbi leírásaitok meg a saját megfigyeléseim alapján az nappal sincs 1 MW. Ezt furijanos fórumtársam tudja legjobban, aki Bajáról vételezi az adást, és manapság nála sem akad ki a térerősség-érzékelő a készülékén. /Remélem, nem bánod, h. itt szóbahoztalak. :lol: Jó újra látni./
:D
Az újakat szintén üdvözlöm!
 #477  Szerző: furijanos
 
Nem jól tudjátok, mert Bulgáriából sugározzák Oroszország hangját.
 #356  Szerző: LuciFerko
 
este jön mindenfelé, Fehéroroszországból sugározzák 500 kW-al! az MR6 az 1116 khz :P
  • 1
  • 397
  • 398
  • 399
  • 400
  • 401