Oldal: 102 / 164
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 20:13
Szerző: mgabor
egy korábbi ORTT-ülésen már azt hiszem, felmerült, hogy működik több olyan kisközösségi frekvenciás rádió, ami kevéssé közösségi érdekből jön létre, inkább szolgál profitot, megélhetést vagy akármilyen más célt (gondolok itt pl. most arra, hogy bocs, de hogy lesz Twistből Jazz FM, vagy Parkból Szinva - "a rádiónk elnöki- kigondolói- és végrehajtói széke felhasználót cserél. A jelek szerint ezen müvelet eredményeképpen szinte minden stíluselem ami az adásunkkal eddig összekapcsolható volt megváltozik")...
és fogalmam sincs, hogy az új pályázók milyenek, de lehet, hogy az ORTT következetesen kezdi képviselni azt, hogy a kisközösségi frekvencia nem arra van, hogy nem volt lehetőség máshoz hozzájutni, vagy hogy elnyerjük, aztán lesz majd rajta valami, slágerlista meg horoszkópfelolvasás.
éntőlem legyen erre is lehetőség, csak harcolja ki az, akinek erre van szüksége és ne hívják közösséginek, mert én pl. ragaszkodok ahhoz az álláspontomhoz, hogy amit egy személyben birtokolnak és irányítanak, az magán és nem közösségi.
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 20:03
Szerző: donder
LuciFerko írta:Határozati javaslat V., Ökorello Alapítvány, pályázati vizsgálat, alakilag érvénytelen. Nekem
ez egy jó név, de most mit csináljon. Igen, de akkor érvénytelen. Tehát szívem szerint
megszavaznám. Akkor ki az, aki elfogadja az Iroda javaslatát? Négy igen, Timár, Majtényi.
Szalai úrnő tartózkodik és Gyuricza, Ladvánszky urak pedig ellene szavaztak.
50/2010. (I.13.) sz. ORTT határozat
a kisközösségi rádiós pályázati felhívásra 2009. szeptember 1. napján az Ökorello Alapítvány (Miskolc Egyetemváros vételkörzet) pályázótól érkezett pályázati ajánlat vizsgálata tárgyában
I./ A Testület alakilag és tartalmilag érvényessé nyilvánítja az Ökorello Alapítvány (3534 Miskolc, Kiss Tábornok út 20. I/3.) pályázati ajánlatát.
A Testület nyertessé és nem nyereségérdekeltté nyilvánítja az Ökorello Alapítvány pályázót Miskolc Egyetemváros telephellyel.
II./ A Testület felkéri az NHH-t a pályázó által megadott paraméterek (Miskolc Egyetemváros vételkörzet) alapján a kisközösségi frekvencia megtervezésére.
http://ortt.hu/jegyzokonyvek/jegyzokony ... 154344.pdf
inkább hadd ne kommentáljam 
Gyerekek ez már vicc!
Gyerekezésért bocsesz!
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 20:00
Szerző: LuciFerko
Határozati javaslat V., Ökorello Alapítvány, pályázati vizsgálat, alakilag érvénytelen. Nekem
ez egy jó név, de most mit csináljon. Igen, de akkor érvénytelen. Tehát szívem szerint
megszavaznám. Akkor ki az, aki elfogadja az Iroda javaslatát? Négy igen, Timár, Majtényi.
Szalai úrnő tartózkodik és Gyuricza, Ladvánszky urak pedig ellene szavaztak.
50/2010. (I.13.) sz. ORTT határozat
a kisközösségi rádiós pályázati felhívásra 2009. szeptember 1. napján az Ökorello Alapítvány (Miskolc Egyetemváros vételkörzet) pályázótól érkezett pályázati ajánlat vizsgálata tárgyában
I./ A Testület alakilag és tartalmilag érvényessé nyilvánítja az Ökorello Alapítvány (3534 Miskolc, Kiss Tábornok út 20. I/3.) pályázati ajánlatát.
A Testület nyertessé és nem nyereségérdekeltté nyilvánítja az Ökorello Alapítvány pályázót Miskolc Egyetemváros telephellyel.
II./ A Testület felkéri az NHH-t a pályázó által megadott paraméterek (Miskolc Egyetemváros vételkörzet) alapján a kisközösségi frekvencia megtervezésére.
http://ortt.hu/jegyzokonyvek/jegyzokony ... 154344.pdf
inkább hadd ne kommentáljam

Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 19:57
Szerző: donder
Macsa írta:
Vajon mit tudhatnak...?
A Tatabányán élő fiatalság miért "markánsan elkülöníthető célcsoport", és az enyingi az egri a debreceni ás a többiek miért nem? Az iroda a hiánypótlásuk ellenére sem tartotta alkalmasnak a pályázatot, akkor mi történt 3 hét alatt?
"Magyarország ORTT én így szeretlek!"
Éljen a tiszta verseny, az esélyegyenlőség és a demokrácia!
Szia Macsa! Üdv itt! Én is total egyetértek veled! Debrecenben 2 kitűzött freki van, 2 pályázó, és 1 már ugrott! A pályázó am az ismerősöm, a Jerikó
cutcán lakik, és mindent töltött ki. Elvitte a helyi jegyzőhöz, átnézette vele, és rendben volt! Pest válasza neki: "Diszkvalifikálva!"
ORTT ->

Ja és a Jazz csinálhatott valamit a 102,4 en mert javult a rádió is, meg a stat is!
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 19:54
Szerző: LuciFerko
Macsa! A szívemből szóltál! De nem adjuk fel, én Áprilisba nekiugrok megint. Csak nem mutyi történt? És ez miért nem lep meg?
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 19:48
Szerző: Macsa
Sziasztok!
Mostanában én is figyelemmel kísértem a kisközösségi rádiós pályázatot és annak elbírálását, nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a 34 pályázatból 8 rádió kaphat frekvenciát. Az ismerőseim között vannak olyanok akik szerettek volna kisközösségi rádiót csinálni, sajnos ők is a többséghez tartoznak akik "félre értették a pályázati kiírást" közel két év várakozás és majdnem fél éves döntési procedúra után, jött az elutasítás, ezért éreztem úgy. hogy valamit tennem kell.
Szeretnék veletek megosztani egy idézetet az ORTT 2009.12.16.-i ülésének jegyzőkönyvéből, nem fűzök hozzá kommentárt rátok bízom...
"Hild Ágnes: - A pályázónak a kiküldött hiánypótlás elég hosszasan soroltuk fel, hogy mik a problémák a pályázatával és mindenhol konkrétan írtunk róla, meg a megcélzott telephelyre és a teljesen helyesen írtuk le a problémákat. Egy helyett a MÜTF megjelölés helyett egy másik műsorszolgáltatót másolt le az ügyintéző, de ettől függetlenül, de ez neki van címezve, a képviselőnek szól és adekvátak a problémák és a hiánypótlás vissza is érkezett, és azok azt követően is azt állapítottuk meg, hogy nem lehet megtalálni azt a kisközösséget, aminek szánta a rádiózását és ezért javasoltuk az elutasítását."
25/2010. (I. 13.) számú ORTT határozat
a kisközösségi rádiós pályázati felhívásra 2009. szeptember 1. napján a MÜTF Rádió Kft. (Tatabánya vételkörzet) pályázótól érkezett pályázati ajánlat vizsgálata tárgyában
I./ A Testület alakilag és tartalmilag érvényessé nyilvánítja a MÜTF Rádió Kft. (1054 Budapest, Báthori u. 3.) pályázati ajánlatát.
A Testület nyertessé és közműsor-szolgáltatóvá nyilvánítja a MÜTF Rádió Kft. pályázót Tatabánya telephellyel azzal a feltétellel, hogy a pályázó a műsorszolgáltatást a megjelölt telephely legfeljebb 1 km-es vételkörzetében, a vállalt speciális célcsoportot - vételkörzetben lévő felsőoktatási intézményben tanuló ifjúság, valamint az ott élő fiatalság – szolgáló műsorokkal végzi.
Vajon mit tudhatnak...?
A Tatabányán élő fiatalság miért "markánsan elkülöníthető célcsoport", és az enyingi az egri a debreceni ás a többiek miért nem? Az iroda a hiánypótlásuk ellenére sem tartotta alkalmasnak a pályázatot, akkor mi történt 3 hét alatt?
"Magyarország ORTT én így szeretlek!"
Éljen a tiszta verseny, az esélyegyenlőség és a demokrácia!
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 19:01
Szerző: LuciFerko
Székesfehérvár is azért ott van!
most működik 3, lesz még 2. A következő körben is lesz legalább 2 pályázó.
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 18:03
Szerző: jimmer
Johnny írta:Akkor ezek szerint hivatalosan kis kihirdethetem hogy Miskolc nyert a kinek van több kisközösségi rádiója országos versenyt.
7 kisköz rádiójával maximálisan lefedi ezt a falut.
Kereskedelmi rádió nem is kell, majd láncba kapcsoljuk az összes 1km-es rádiót, az RDS meg majd átváltogat a frekik között. 

Ezennel ünnepélyesen bejelentjük, hogy megalakult az LMN Média Miskolc!
Csonka Johnny
ügyvezető
Local Media's Network
Miskolc - Hungary
Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 17:39
Szerző: Johnny
Akkor ezek szerint hivatalosan kis kihirdethetem hogy Miskolc nyert a kinek van több kisközösségi rádiója országos versenyt.
7 kisköz rádiójával maximálisan lefedi ezt a falut.
Kereskedelmi rádió nem is kell, majd láncba kapcsoljuk az összes 1km-es rádiót, az RDS meg majd átváltogat a frekik között.

Re: Kisk
HozzászólásElküldve:2010.01.19. 16:17
Szerző: LuciFerko
jó azért ha szigorúan nézzük, akkor egy 7300 lelkes településen a 15-35 éves korcsoport nem felel meg egy kisközösségnek. Majd áprilisban addig

rulez