RADIOSITE Fórum

  • Kossuth Rádió

 #70779  Szerző: Sokol404
 
PooLee írta:Rádiós szempontból elég mostoha körülmények uralkodnak a térségben, tehát nem csak az MR1-et nehéz hallgatni. A szentesi adókon kívül gyakorlatilag semmi mást nem lehet fogni. Na persze az ex-Rádió Majsát leszámítva, ami most 24/7 Mária. A Class gyakorlatilag nem létezik Kiskunmajsán. A halasi 92.9 PartyFM olyan gyengén sugároz, csoda, hogy Kiskunhalason szól. A szegedieket jobb rádióval talán még el lehet csípni, de átlag hallgató számára esélytelen. Itt jön képbe a Neo hallgatottságának kulcsa: vagy MR2, vagy Neo, aki zenére vágyik. :S Elnézést kérek az OFF-ért, de ez nagyon kapcsolódott az előző hozzászóláshoz.
Errefelé (Tompa) szintén nem fogható az MR1 URH-n, pedig még eleinte a

101,9-en Szegedről jött is, csak a 101,8 MHz-en lévő szerb közszolgálati 2-es egy ideje egyszerűen elnyomja. A

95,0 Bácsalmás horizontálisan úgy-ahogy befogható, de ahhoz DX-ernek kell lenni, ugyanis a kiskőrösi MR2 zavar bele (95,1) a

107,8 Budapesti nagyadó csak este terjed be, de ott is a 107,9-en sugároz egy szerbiai magyar rádió, az is rendesen belekavar, a pécsi adójuk

104,6 MHz pedig együtt szól a szegedi MR2-vel (pont ugyanaz a freki). A kiskunhalasi

102,7 pedig még a városban "sem jön be" tisztán, az autórádió LO/DX állásban Local-nál nem is fogja. :boldog: Ezzel a frekvenciával csak az a baj, hogy a 102,8 Eszéki Rádió nem olyan bivalyerős, hogy helyben is elnyomja szerintem.

Felsoroltam 5 lehetőséget, ahonnan vételezni tudnám, de képtelenség. Ha kedvezőbbek lennének a rádiós viszonyok, akkor is egyedül csak Szegedről tudnám fogni, úgyhogy errefelé nem marad más hátra, mint az AM 540! Úgy látom, más is így van vele.

(Ja, az MR6 Szegedről 93,1 már be sem jön, de Pécsről bírtam valamikor -nem is olyan rég- hallgatni (101,7 MHz), de hát mi közöm nekem a pécsi stúdióhoz!? Ezt is nagyon elszúrták.)

PooLee: a kiskunhalasi PartyFM nálam csak a megalakulása első éveiben szólt, de akkor is sisteregve, alig sztereóban, azután semmi. Illetve: van helyette Radio S (SRB). ^^
 #70736  Szerző: Gyurii91
 
djlacee írta:Ja és Németh Balázs mit kavarcol itt? :)
Én már hallottam kb. 2 hete a félhatos hírekben is! ;)
 #70735  Szerző: LuciFerko
 
djlacee írta:MR1-en Népszabadság reklám, nem is rossz
a pénz az pénz :)
 #70730  Szerző: djlacee
 
Ja és Németh Balázs mit kavarcol itt? :)
 #70728  Szerző: djlacee
 
MR1-en Népszabadság reklám, nem is rossz
 #70662  Szerző: Gyurii91
 
Dinamikus végre mindenhol az RDS! Csak marad így minden... :)
 #69287  Szerző: LuciFerko
 
PooLee írta:Rádiós szempontból elég mostoha körülmények uralkodnak a térségben, tehát nem csak az MR1-et nehéz hallgatni. A szentesi adókon kívül gyakorlatilag semmi mást nem lehet fogni. Na persze az ex-Rádió Majsát leszámítva, ami most 24/7 Mária. A Class gyakorlatilag nem létezik Kiskunmajsán. A halasi 92.9 PartyFM olyan gyengén sugároz, csoda, hogy Kiskunhalason szól. A szegedieket jobb rádióval talán még el lehet csípni, de átlag hallgató számára esélytelen. Itt jön képbe a Neo hallgatottságának kulcsa: vagy MR2, vagy Neo, aki zenére vágyik. :S Elnézést kérek az OFF-ért, de ez nagyon kapcsolódott az előző hozzászóláshoz.
buszon telefonnal csak a Mária jött :blush:De viszont jött a szerb AS FM, ami nagyonjó :party:
 #69286  Szerző: PooLee
 
Rádiós szempontból elég mostoha körülmények uralkodnak a térségben, tehát nem csak az MR1-et nehéz hallgatni. A szentesi adókon kívül gyakorlatilag semmi mást nem lehet fogni. Na persze az ex-Rádió Majsát leszámítva, ami most 24/7 Mária. A Class gyakorlatilag nem létezik Kiskunmajsán. A halasi 92.9 PartyFM olyan gyengén sugároz, csoda, hogy Kiskunhalason szól. A szegedieket jobb rádióval talán még el lehet csípni, de átlag hallgató számára esélytelen. Itt jön képbe a Neo hallgatottságának kulcsa: vagy MR2, vagy Neo, aki zenére vágyik. :S Elnézést kérek az OFF-ért, de ez nagyon kapcsolódott az előző hozzászóláshoz.
 #69283  Szerző: LuciFerko
 
Kiskunmajsa környékén lehetetlen normális minőségbe hallgatni az MR1-et FM-en.
91.6 > kicsopja a pannon rtv
95.0 > elnyomja a kiskőrösi MR2
101.9>gyenge
102.7> beleugat a kékesi mr2
106.4>semmi
107.8>gyenge

az ötnegyven meg felejtős telefonnal :gülü2:
 #68508  Szerző: moby67
 
Az Mr1 sok kis adó hálózata. Talán a Budapesti az ami nagy teljesítményű.
A frekvencia csere akkor lett volna érdekes,ha a neo hálózatára áll rá.
Akkor az lett volna a slager,hogy miért nincs neo?
  • 1
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 167