Egy nagyon érdekes dolgot tapasztaltam ma, amikor áthaladtam Nagybajomon. Egy teljesen más rádiót hallgattam és már Böhönye környékén tapasztaltam, hogy a nagybajomi 105,2 Kossuth “beleszól” majd eltűnik és utána vissza ugyanez folyamatosan. Kíváncsiságból átkapcsoltam egy másik adóra ês annál is ugyanez volt a jelensêg. Először arra gondoltam, hogy a nagy térerősség zavart be, de ebben az esetben ennek a jelensêgnek a településen belül már erőteljesebbnek kellett volna lennie. Az intenzitása a torony közelében is ugyanakkora volt mint sokkal távolabb, tehát nem térerősség okozta zavar volt. Pláne erősíti ezt, hogy 50W nem okozhat ekkora problémát. Ez egészen Kiskorpádig tartott. Tehát Nagybajom 5-10km-es körzetében. Szerintem az az átjátszó adó gerjed és ez a gerjedés okozza a problémát. Ami azért is lehet érdekes, mert ha abból az 50W-ból elmegy egy tetemes rész a mellêkhullámokra, akkor a 105,2-re nem sok power marad.