Oldal: 128 / 584

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 12:50
Szerző: orrhang
harrapari írta:
orrhang írta:
Idézet:

Meglátjuk, ha lesz még olyan hallgatottsági mérés, amiben a mostani Neo benne lesz, akkor kiderül. Mindenesetre ha megnézzük a korábbi méréseket, akkor ugye a két országos rádió kimagasló eredményt ért el a reggeli műsorral, konkurenciák ellenére is, hiszen azért elég sok városban van helyi rádió, amely zenei kínálatban hasonló az országosakhoz, reggel pedig ezeken többnyire zene megy, mégsem tudják megelőzni a nagyokat, ahol beszéd, műsorvezetés megy.

te miről beszélsz? az összes normálisabb helyi kereskedelmi rádió megelőzi az országosakat, a reggeli sávban is.
Orrhang! Január óta semmiféle adat nincs semmilyen helyi rádióról, tehát szakmailag alaposan át kellene fogalmazni a véleményedet.

Orrhang! Én nem láttam a reggeli műsorok tekintetében egyetlen ilyen irányú felmérést se. (Ha nem nekem, nekünk szánták, talán jobb is így.) Viszont jelzésértékű, hogy nem csak a két nagy, hanem a "közepes" rádiók is "morning show-znak. (Lásd: Music, Rádió1, Juve.) Érdekes, mindegyiken reggel több a szöveg arány, mint a zene. Ha valóban mást hallgatnának az átlag hallgatók szívesen, egyik-másik már tuti lépett volna...
Én láttam, megkaptam. helyi rádiókról beszéltünk, én a helyiek alatt nem a budapestieket értem. A megyeszékhelyek vezető rádióiban(felmérések alapján) nagyon kevésben volt morning show reggel. mégis megverték hallgatottságban az országosokat, a reggeli sávban is és nekem ne mondja senki, hogy az volt a múlt, mert huzamosabb időn keresztül történt és folyamatosan jobbak voltak ezek, mint az országosak. Egyszerűen badarság lenne nem figyelembe venni ezeket. Nézzük csak példaként:
Rádió Fm95, Gold FM (itt aztán tényleg marha kevés beszéd volt reggel), Miskolc-Nyíregyháza, Rádió Gaga, Kék-Duna, Rádió 88 még BK-val, ...

egyszerűen azért nem egyenlő az mp3 a rádióval, mert :
- mennek hírek és egyéb információk pl útinfó a rádióban (senki nem mondta, hogy csak zenét kell játszani)
- az mp3 lejátszón csak a te általad összeválogatott, ismert zenélk vannak, míg a rádióban felkapod a fejed egy-egy általad nem ismert,de jónak ítélt dalnál (vagyis így kéne lennie), magyaraul az mp3 egy idő után unalmas, ha a rádióhoz viszonyítjuk

Reklámok tekintetében meg a felmérések tekintetében, ok , hogy most nincs semmi. De főleg helyi szinten - és én a helyiekről is beszéltem - jól bejáratott brandek vannak, nem is kell, hogy felmérés legyen. a helyieknél az év végén elkezdődik az egész évre szóló keretszerződések megkötése és ha nem is teljesen, de független a hallgatottsági felmérésektől, uh teljesen mindegy, hogy az évben készült-e vagy sem. az max az országos kampányokhoz kell.

amit én írok sosem dühből írom, tényleg egyik-másik fórumozó írkál olyan badarságot, hogy az, akinek van, vagy valaha is volt köze a rádiózáshoz nem ,hogy már nevetni nem tud az egészen, hanem inkább nem is jön ide, véleményt nyilvánítani. Igen, pár emberre legalább annyi ráférne, hogy az alapdolgokkal tisztában legyen és ehhez bizony nagy segítség a google.

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 12:45
Szerző: DeathStone
harrapari írta:
kerek1radio írta:
harrapari írta: Tudom kire gondolsz, és háááááát nagyon nem értek veled egyet. Konkrétan keményen eljárt felette az idő és akkor óvatosan fogalmaztam. Nálam nincs benne az első ötben az tuti. Egyetlen előnye, hogy nagy a lexikális zenei tudása, de az ahogy te is írtad a "csak zene" elméletednél, az már édes kevés egy rádió működtetéséhez.
És ki van az első ötben Nálad?

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 10:52
Szerző: gyattis
kerek1radio írta:jaj... és ezt már nagyon régen leszerettem volna írni... ha lehet, akkor ilyen dolgokról beszélgessünk, ne pedig szívjuk a másik vérét, mert a fikázásból nem lehet tanulni, viszont, ha normális eszmecserét folytatunk a szakmáról (pro és kontra), akkor sokat tanulhatunk egymástól és elképzelhető, hogy a következő években ezt kamatoztatni is tudjátok, ha rádióztok... ami biztos a magyar rádiózás szakmailag nem egyenletes és nem színvonalas, léteznek próbálkozások, de nagyon kevés...
Nyugi!!!! Ne húzd fel magad. Ment neked egy privát üzenet!

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 10:25
Szerző: kerek1radio
jaj... és ezt már nagyon régen leszerettem volna írni... ha lehet, akkor ilyen dolgokról beszélgessünk, ne pedig szívjuk a másik vérét, mert a fikázásból nem lehet tanulni, viszont, ha normális eszmecserét folytatunk a szakmáról (pro és kontra), akkor sokat tanulhatunk egymástól és elképzelhető, hogy a következő években ezt kamatoztatni is tudjátok, ha rádióztok... ami biztos a magyar rádiózás szakmailag nem egyenletes és nem színvonalas, léteznek próbálkozások, de nagyon kevés...

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 10:20
Szerző: kerek1radio
sziasztok... azért viselkedjünk... az említett szakemberről csak annyit, hogy szeretnék én fele annyira logikusan gondolkodni a rádiózásról, mint ő... és remélem mindenki tisztában van azzal, hogy a magyar terület rádiózás szempontjából egy igen érdekes terület... és még nagyon finoman fogalmaztam... aki ezekben a pillanatokban a szakmában dolgozik, az jó szerrel bábáskodik a hazai rádiózás újjászületésénél... mostantól nem érvényés a régi rádiós iskola, de azért, hogy ne teli tenyérrel csapjunk bele a lecsóba, mindenképpen bizonyos szakmai megoldásokat még mindig érdemes alkalmazni, csak egy picit átalakítva... a mai elvárásokhoz igazítva... főként azoknak a zenei szerkesztőknek és programigazgatóknak, akik nem format rádióban gondolkodnak...

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 09:24
Szerző: noartist
boly81 írta:
viktorio írta:
kerek1radio írta:harrapari ment a privát üzenet...
a Sztár FM-nél is dolgozott... most övé a Sztár zene (online) rádió...
viszont a class-nál nem nagyon csípték a hallgatók a zenei szerkesztését, a sok
régi sláger miatt...
Most Szever Paliról beszéltek? Ő most is a Class FM-nél van.
A felsorolt rádióknál ténylegesen a legjobb időszakokat ő csinálta. Egy nagyon jó szakember, tudja kikkel és hogyan kell rádiót csinálni.
Nagyon OFFoltok!

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.18. 08:37
Szerző: boly81
viktorio írta:
kerek1radio írta:harrapari ment a privát üzenet...
a Sztár FM-nél is dolgozott... most övé a Sztár zene (online) rádió...
viszont a class-nál nem nagyon csípték a hallgatók a zenei szerkesztését, a sok
régi sláger miatt...
Most Szever Paliról beszéltek? Ő most is a Class FM-nél van.
A felsorolt rádióknál ténylegesen a legjobb időszakokat ő csinálta. Egy nagyon jó szakember, tudja kikkel és hogyan kell rádiót csinálni.

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.17. 22:41
Szerző: viktorio
kerek1radio írta:harrapari ment a privát üzenet...
a Sztár FM-nél is dolgozott... most övé a Sztár zene (online) rádió...
viszont a class-nál nem nagyon csípték a hallgatók a zenei szerkesztését, a sok
régi sláger miatt...

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.17. 21:42
Szerző: kerek1radio
harrapari ment a privát üzenet...

Re: Neo FM

HozzászólásElküldve:2012.08.17. 20:41
Szerző: harrapari
kerek1radio írta:
harrapari írta:
kerek1radio írta:
Azzal egyetértek, hogy egy rádiónak nincs értelme csak zenélni. De amikor ezt mondod.
"az ország legjobb és legelismertebb rádiós szakemberével beszélgettem a szakmáról... és ő pont az, aki kifejezetten gyűlöli, hogy ennyire belemászott a politika a médiába... egyébként azóta már nincs is a helyén, megunta az okoskodást... "
Áruld már el, hogy kire gondolsz!
szia... nos, nevet nem írok, de annyit érdemes tudni, hogy a danubius, juventus, rádió bridge is a legsikeresebb időszakokat köszönhetik neki... nem véletlen, hogy a class is vele indult... az már más tészta, hogy miért szakítottak...
Tudom kire gondolsz, és háááááát nagyon nem értek veled egyet. Konkrétan keményen eljárt felette az idő és akkor óvatosan fogalmaztam. Nálam nincs benne az első ötben az tuti. Egyetlen előnye, hogy nagy a lexikális zenei tudása, de az ahogy te is írtad a "csak zene" elméletednél, az már édes kevés egy rádió működtetéséhez.