Oldal: 156 / 333

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 22:05
Szerző: tomee
De Akva, végső soron ebből most az következik, hogy a tulajdonosok szakmai látásmódja is hagy némi kívánni valót maga után. Mert ez a szemlélet, hogy profitot akarok, de aztán nekem egy buznyákot ne kelljen beleölnöm a rádióba, nonszensz. Az, hogy félévente, évente változtatjuk a rádió profilját, röhej, nem profizmusra vall, image rombolás a javából.

Orrhang egyébként, az én olvasatomban, arra próbált rávilágítani, hogy bár rendben van, h mondjuk WB-nek, aki számomra egy szimpatikus figura, voltak elképzelései, meg egzakt tervei, attól még, hogy iksz évet eltöltött a rádióban, nem feltétlen biztos, hogy sikerre tudja vinni azt.
Még nekem, mezei hallgatónak is vannak elképzeléseim iksz év Roxy hallgatás után, mégis ha kezembe kerülne az irányítás, könnyen lehet, hogy egy héten belül úgy csődbe vinném, mint annak a rendje, pusztán, mert nincs szakmai tapasztalatom EZEN a területen. Az, hogy ellesem mástól, nem egyenértékű.
Ugyanakkor egy szakember nyilván horribilis összegeket kérne ezért, amit a tulaj nem fog megadni, és már megint oda jutunk, hogy végső soron hol is keresendő a fő probléma.

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 18:35
Szerző: akva
orrhang írta:szerintem nem csak a tulaji körrel van a gond. Ennek a rádiónak az élére egy olyan tökös ember kellene, aki ért is hozzá és nem (csak) dj. Kutyából nem lesz szalonna alapon. Nem kétlem, hogy a tulajok is korlátozzák a programigazgatót, de talán meg kellene hallgatni mások, tapasztalt emberek véleményét, marketinget, programminget csinálni és nem makacs módon ragaszkodni a saját elképzeléshez. Akkor lehetett volna /lehetne csinálni jó dolgokat is, kvázi a kakiból várat építeni. Láttunk már erre példát nem egyet. De ha a nem megfelelő ember(ek) vannak nem megfelelő helyen, akkor a nagy vegetálás lesz a vége. És íme...
Ja és nem mellesleg ez mindig a jól megszokott bevállt emberek távozásával kezdődik (ezek helyére jönnek majd a filléresek, tapasztalatlanabbak...) és még lejebb...
Hidd el, hogy az ukrán tulajdonosok és a stáb célja is a profittermelés volt, az eltérés a hogyanban volt. Anélkül, hogy kiteregetném a szennyest, elmondhatom, hogy voltak komoly viták alapkérdésekben is, de Whiteboy elkezdett egy vonalat, stratégiát kidolgozni és megvalósítani, tele volt tervekkel, amikből sajnos napról-napra vissza kellett vágni a tulajdonos túlzott pénzügyi és/vagy más szakmai látásmódja miatt.
Most az ukránok kerültek feljebb, ezt hallhatjátok még valószínűleg egy fél évig.

Hozzáteszem, hogy nem is olyan régen például a Juventust félévente adták-vették, a pénzügyi befektetők folyamatosan cserélték az embereket. Szóval ott sem volt koncepció, de most úgy tűnik, magukra találtak. Hátha ez kell a Roxy esetében is a pénzügyi szemlélet szerinti eredményességhez.

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 18:28
Szerző: akva
Cicoo írta:
akva írta: Elemezve és végiggondolva a fentieket, konzekvensen ragaszkodva a stílusomhoz, ízlésemhez, Whiteboy-jal egyeztetve, arra a nehezen meghozott elhatározásra jutottam, hogy - ha lehetőség is adódna rá - nem szeretnék újra szerepet vállalni a Roxy-ban.
Először is gratulálok! :) Ezek szerint ehhez már nem akarod adni a neved?
Köszönöm!
Ez így egy kicsit nagyképűen hangzana, de így is lehet értelmezni.

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 17:10
Szerző: orrhang
szerintem nem csak a tulaji körrel van a gond. Ennek a rádiónak az élére egy olyan tökös ember kellene, aki ért is hozzá és nem (csak) dj. Kutyából nem lesz szalonna alapon. Nem kétlem, hogy a tulajok is korlátozzák a programigazgatót, de talán meg kellene hallgatni mások, tapasztalt emberek véleményét, marketinget, programminget csinálni és nem makacs módon ragaszkodni a saját elképzeléshez. Akkor lehetett volna /lehetne csinálni jó dolgokat is, kvázi a kakiból várat építeni. Láttunk már erre példát nem egyet. De ha a nem megfelelő ember(ek) vannak nem megfelelő helyen, akkor a nagy vegetálás lesz a vége. És íme...
Ja és nem mellesleg ez mindig a jól megszokott bevállt emberek távozásával kezdődik (ezek helyére jönnek majd a filléresek, tapasztalatlanabbak...) és még lejebb...

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 16:44
Szerző: tomee
Ja és mellesleg, abban sem vagyok biztos, hogy jó lenne, ha újra megnyernék a 96.4-et, (független attól, hogy azért együtt érzek azokkal, akik emiatt munkanélkülivé válnának) mert azért 2 év alatt kiderült, hogy a tulaj pont leszarja, hogy mi van a rádióval, akármennyire is bele van szerelmesedve. Túladni meg nem hajlandó rajta olyasvalakinek, aki tényleg szilárd elképzelésekkel tudna vele valamit kezdeni. Válság ide vagy oda, hogy a Roxyból valaha ez a tulajdonosi kör piacvezető rádiót csinált volna, számomra továbbra is kétséges. De ettől még szívesen meghallgatok ellenérveket.

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 16:37
Szerző: tomee
akva írta:Tették mindezt annak tudatában, hogy a Roxy jelen állapotában 2011 januárjáig-februárjáig sugározhat csak, személyes véleményem, hogy a napokban felálló Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság várhatóan másnak fogja odaítélni a frekvenciát és erősen kétségesnek gondolom, hogy a jelenlegi jogtulajdonos másik frekvenciát kapjon.
Nem túl vidám dolog ebbe belegondolni, de ettől még a tények tények maradnak. Magam részéről úgy gondolom, hogy a Roxynak már 5 évvel ezelőtt meg kellett volna szűnnie, működésének második fele gyakorlatilag a régi 'dicsfény' visszaszerzéséből állt. Persze ezzel nem akarom lekicsinyelni azt a melót, amit ebbe beleöltek azok, akik tényleg hittek ebben. Legalább voltak, akik megpróbálták. Mindenesetre, amit Akva mond valószínű, lesz itt még sajnos meglepődés, hiszti, mocskolódás bőven fél év múlva hallgatói részről. De már most előre bocsátom, az élet ettől még nem fog megállni.

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 14:43
Szerző: Cicoo
akva írta: Elemezve és végiggondolva a fentieket, konzekvensen ragaszkodva a stílusomhoz, ízlésemhez, Whiteboy-jal egyeztetve, arra a nehezen meghozott elhatározásra jutottam, hogy - ha lehetőség is adódna rá - nem szeretnék újra szerepet vállalni a Roxy-ban.
Először is gratulálok! :) Ezek szerint ehhez már nem akarod adni a neved?

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.12. 14:40
Szerző: akva
Kedves Fórumtársak, Hallgatók, Hölgyek, Urak, lányok, fiúk!

Örömmel közlöm mindenkivel, hogy - ugyan féléves késéssel - de június végén sikerrel befejeztem az egyetemet, ahol tanultam. Tavaly ősszel a közelgő diplomamunka leadási határidő és államvizsga indokolta azt a nehéz döntést, melynek eredményeként október végétől kis időre felfüggesztettem a Roxyban végzett tevékenységemet.

A tanulás és államvizsgára készülés közben is figyelemmel kísértem a Roxy-val kapcsolatos változásokat, híreket. Mivel korábban is voltak ilyen terveik, szinte már meg sem lepett, hogy az ukrán tulajdonospár erőteljes nyomására a Roxy ilyen szintű arculatváltást hajtott végre, mely természetesen éppúgy megosztja a munkatársakat is, mint a hallgatókat. Tették mindezt annak tudatában, hogy a Roxy jelen állapotában 2011 januárjáig-februárjáig sugározhat csak, személyes véleményem, hogy a napokban felálló Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság várhatóan másnak fogja odaítélni a frekvenciát és erősen kétségesnek gondolom, hogy a jelenlegi jogtulajdonos másik frekvenciát kapjon.

Elemezve és végiggondolva a fentieket, konzekvensen ragaszkodva a stílusomhoz, ízlésemhez, Whiteboy-jal egyeztetve, arra a nehezen meghozott elhatározásra jutottam, hogy - ha lehetőség is adódna rá - nem szeretnék újra szerepet vállalni a Roxy-ban.

Örülök, hogy 1,5 évig a Roxy szinte mindegyik műsorsávjában kipróbálhattam magam, hiszem, hogy sokat köszönhetek az egykori budapesti piacvezető rádiónak. Ott maradt kollégáimnak további sok sikert kívánok, a hallgatóknak meg sok-sok dance és vocal house muzsikát.

Akva
(akvamail@gmail.com)

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.05. 23:08
Szerző: tomee
Magam részéről ezt a folyamatos szőrszálhasogatást nem értem. A Roxynak hitele mostanra egyértelműen nem maradt, de ezt tényleg úgy kell büntetni - mert ez gyakorlatilag ezért van -, hogy folyton megy a szurkálódás teljesen bagatell dolgokon?!

Re: 96.4 ROXY R

HozzászólásElküldve:2010.08.05. 18:15
Szerző: Argon
Most rápillantottam, hogy vajon mi is lesz a roxy következő "" ígéretes "" bulija.
http://www.roxy.hu/PROGRAMOK/Lollipop_Party.html

Az a baj, hogy szinte mindig u.a. a kínálat, csak épp más szponzorral.... :(
Szegényes. Nem túl kreatív aki ezért a felelős......