RADIOSITE Fórum

  • Gold FM - Eger, Tatabánya

 #10594  Szerző: mg
 
VidámSrác írta:hiszen az általad is említett tényezők biztosan nekik is nagyon fontosak.
f.szt. így átgondolva :)

én ezt úgy csinálnám, hogy megkapom a kétmilliárdot, ott van rajtam ugye az elvárás, hogy országos médiahálózat, bevásárolok olyan megyeszékhelyeken, mint Szekszárd, Salgótarján, satöbbi, abból mégiscsak többet tudok venni, aztán a kisebb megyeszékhelyekre eltapsolom a kétmilliárdot, nagyobbakban nincsen semmim, az nemérdekes, fel tudom már mutatni, hogy csomó megyeszékhelyen ott vagyok - szebben néz ki tíz-tizenkét rádió kisebb megyeszékhelyeken, mint öt nagyobbakban; aztán szépen mosolygok, hogy a bevételekből kívánom majd a további terjeszkedést finanszírozni, csak ugye nehéz gazdasági helyzet, nem megy az ám olyan gyorsan, dolgozok rajta;
aztán amit az állami kétmilliárdból összehoztam, abból szedem ki zsebre a pénzt, mint a güzü; hagyom bukni a francba az egészet; végül széttárom a kezeimet, hogy hát én megpróbáltam, de ugye a nehéz gazdasági helyzet; a kétmilliárdra kormánygarancia van, én meg elhúzok valami szigetre süttetni a seggemet :)
 #10589  Szerző: MrG
 
molnarb írta:
mg írta:Szegeddel kapcsolatban:
1.) a Rádió 88 stabilan piacvezető (bár csökkent a hallgatottsága), családi vállalkozásban működik létrejötte óta, és kivetette már rá a hálóját korábban más is (az lett volna eredetileg Juventus Plusz), de nem akarnak megválni tőle - remélem, ezután se akarnak;
2.) az N-Joy remélem, elég erős, fejlődő és sokba kerül ahhoz, hogy a Pluszra rátehessék a kezüket
3.) a 87,9-et remélem, hogy vagy nem fogják megpályáztatni, vagy helyben marad (ez a legneccesebb. hálózatos rádió eléggé bukó Szegeden; helyi kereskedelmit fogalmam sincs, ki tudna csinálni; nonprofit is lehetne, elbírna egy nagyközösségit Szeged, de hát azt is ki csinálná meg... nekem tervben volt, de azért elég nagy falat lenne normálisan megcsinálni, szart meg felesleges)
A 87.9-et el is lehet felejteni. A Szerbek miatt folyamatos egyeztetésre szorul és ott nyilván mindenki tudja, milyen lassan őrölnek a malmok. A 100.2-t egy időben el akarták "költöztetni" oda, mert a 100.4-es szentesi Sláger csúnyán rontja a vételkörzetet a maga 7,6 kW-jával, de esélytelen, hogy a 87.9-en valaha is legyen valami az elkövetkezendő jópár évben. Akár a listáról törölhető is a tervezettek közül!
OK, köszi, hamarosan törölve lesz.
Viszont akár több új frekit is terveztethettek tavaly, a 87.9-en kívül is.
 #10588  Szerző: molnarb
 
mg írta:Szegeddel kapcsolatban:
1.) a Rádió 88 stabilan piacvezető (bár csökkent a hallgatottsága), családi vállalkozásban működik létrejötte óta, és kivetette már rá a hálóját korábban más is (az lett volna eredetileg Juventus Plusz), de nem akarnak megválni tőle - remélem, ezután se akarnak;
2.) az N-Joy remélem, elég erős, fejlődő és sokba kerül ahhoz, hogy a Pluszra rátehessék a kezüket
3.) a 87,9-et remélem, hogy vagy nem fogják megpályáztatni, vagy helyben marad (ez a legneccesebb. hálózatos rádió eléggé bukó Szegeden; helyi kereskedelmit fogalmam sincs, ki tudna csinálni; nonprofit is lehetne, elbírna egy nagyközösségit Szeged, de hát azt is ki csinálná meg... nekem tervben volt, de azért elég nagy falat lenne normálisan megcsinálni, szart meg felesleges)
A 87.9-et el is lehet felejteni. A Szerbek miatt folyamatos egyeztetésre szorul és ott nyilván mindenki tudja, milyen lassan őrölnek a malmok. A 100.2-t egy időben el akarták "költöztetni" oda, mert a 100.4-es szentesi Sláger csúnyán rontja a vételkörzetet a maga 7,6 kW-jával, de esélytelen, hogy a 87.9-en valaha is legyen valami az elkövetkezendő jópár évben. Akár a listáról törölhető is a tervezettek közül!
 #10569  Szerző: mg
 
Szegeddel kapcsolatban:
1.) a Rádió 88 stabilan piacvezető (bár csökkent a hallgatottsága), családi vállalkozásban működik létrejötte óta, és kivetette már rá a hálóját korábban más is (az lett volna eredetileg Juventus Plusz), de nem akarnak megválni tőle - remélem, ezután se akarnak;
2.) az N-Joy remélem, elég erős, fejlődő és sokba kerül ahhoz, hogy a Pluszra rátehessék a kezüket
3.) a 87,9-et remélem, hogy vagy nem fogják megpályáztatni, vagy helyben marad (ez a legneccesebb. hálózatos rádió eléggé bukó Szegeden; helyi kereskedelmit fogalmam sincs, ki tudna csinálni; nonprofit is lehetne, elbírna egy nagyközösségit Szeged, de hát azt is ki csinálná meg... nekem tervben volt, de azért elég nagy falat lenne normálisan megcsinálni, szart meg felesleges)
 #10562  Szerző: Johnny
 
Asszem meg lettem szólítva. :)

Ezeket nem én mondom meg, hanem a gosk vezetése...csak kiszivárognak az infók.
Én nem találgatok, hogy mit vesznek meg a pénzünkből. Bár már felesleges ezen bosszankodni. Vegyék meg a kiszemelt rádiókat (de főleg radio1-et, hogy szétcsesszék)...még az is jobb mintha fognák és lelépnének a pénzzel. Így legalább országon belül marad a pénz.
 #10561  Szerző: VidámSrác
 
okés, így értettem én is, csak megzavart debrecen és miskolc, hiszen ezek a helyek (még) megvannak nekik - lehet, hogy ők tudnak valamit, hogyan ne veszítsék el ezeket a frekvenciákat. noha reménykedem abban, hogy nincs az a bíróság, ami nekik adna igazat (de ezt majd Johnny megmondja :D :D )

vajon mennyi új frekvenciára elég az a 2 milliárd? eddig ugye egerre, tatabányára és szombathelyre költöttek pénzt, most kiderült még egy titkos rádió és további kettő, akikkel a cikk szerint tárgyalnak. lehet mellétrafálok, de úgy számolom, hogy 2 milliárdból legfeljebb 8-10 ilyen jelentőségű rádiót tudnak venni - ha tényleg akarnak egy pesti frekvenciát, vagy vesznek pár nagyvárosi vezető kereskedelmit, akkor pedig még kevesebbet - tehát még simán benne lehet szeged, győr vagy pécs valamelyik rádiója, hiszen az általad is említett tényezők biztosan nekik is nagyon fontosak.

aztán persze olyan is lehet, hogy a "médiarendszer" ezzel a bevásárlással még nem lesz teljes, mert például úgy gondolkodnak, hogy azokban a városokban nem vesznek rádiókat, ahol a közeljövőben frekvencia pályáztatás lehet, azokat ugye olcsóbb megpályázni.
 #10559  Szerző: mg
 
VidámSrác írta:
mg írta:de semmi miskolc-pécs-debrecen-szeged-győr - hálistennek :)
szőkülök? nem értem... :oops: :oops:
az ország nagyobb városai
tudod, jól hangzik, hogy megyeszékhely, de megyeszékhely van 40 ezres is, azonban azért nem teljesen ugyanaz, mint egy 200 ezres
és nem azért. mert például Eger is k.rvajó hely, legalábbis úgy öt éve, amikor voltam, az volt. :)
hanem mert egyszerűen csak lakosságszám, meg vonzás (aki oda jár be dolgozni pl.) szempontjából nem olyan jelentős.
 #10558  Szerző: VidámSrác
 
mg írta:de semmi miskolc-pécs-debrecen-szeged-győr - hálistennek :)
szőkülök? nem értem... :oops: :oops:
 #10554  Szerző: MrG
 
mg írta:de semmi miskolc-pécs-debrecen-szeged-győr - hálistennek :)
"Asszed..."
Ha nincs mindenhol rádió1, hát van más...
  • 1
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 222