Oldal: 20 / 41

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 19:45
Szerző: Obladioblada
Mind a mellett, hogy nagyrészt egyetértek az orrhang és vidámsrác által leírtakkal, halkan megjegyezném, hogy régen rossz, ha egy kereskedelmi rádiónak konkurenciát jelent egy kisköz, hiszen egy kereskedelmi rádiónak rendelkeznie kell(ene) azokkal a forrásokkal, amik ahhoz (ember, műsor, hírek, stb) szükségesek, hogy ne legyen ilyen problémája. Ha ez nem megy, akkor mondjon le.

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 18:23
Szerző: VidámSrác
részemről visszaolvastam és a hozzászólásokból egyértelműen az jön le, hogy verseny alakult ki a smile és a helyi kereskedelmi rádió között. pedig ennek nagyon nem így kellene lenni. a kisközösségi rádiókat abszolút nem arra találták ki, hogy "jobbak", hanem arra, hogy mások legyenek a kereskedelmiknél. ez a tény pedig szerintem kizár mindennemű versenyindíttatást.

és innentől csak úgy általánosítva, elsőként talán a megélhetésről: a kisköznek nem a reklámpiacból kell megélnie, annyi pályázati lehetőség létezik, például fenntartásra 2-3 milliót is el lehet vinni. (ennyi pénzből egy kisebb kereskedelmi rádió is rendezni tudná egy évig a számláit.)
ami pedig az alapdilemmát illeti, ha valaki kisközösségi rádiót indít, ne kívánjon babérokra törni például teljesítménynöveléssel vagy kommersz műsorral, mert ezzel egyrészt a saját küldetését, illetve a kisközösségi rádiózás erejét, értékeit hagyja teljesen figyelmen kívül, másrészt pedig olyan piacra lép, ami majdnem mindenütt le van osztva a kereskedelmiek között, és mint legkisebb pont a rendszerben könnyen pórul járhat. (lásd a miskolci rádió eper félmilliós büntetését, ami nagy valószínűséggel egy nagyobb médium közbenjárásának "köszönhetően" lett ekkora...) ha tehát valaki eleve csak kisköznek álcázott kereskedelmi rádiót szeretne magának, vagy fogalma nincs a közösségi rádiózásról, az inkább maradjon meg hallgatónak.
ezeket gondolom tehát én általánosságban az egész rendszerről, ami nyilván nem jó, de azért a - korábban ide beírt - szükség törvényt bont elv nem hiszem, hogy vezethet valamire... illetve igen, de az a kisközösségi rádiózásnak tesz rosszat. részemről hiszek a civil kezdeményezésekben, ha valami nem tetszik, tessék tenni valamit összefogva, a kisközösségi rádiókat elvileg civilek működtetik...

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 14:53
Szerző: Nightman01
Kedves orrhang,hány kerrádiót említsek,akik pl Rt-ben működnek,majd' 10 tulajjal,akik minden hónapban verik a tam-tamot a pénzükért? 6-7 éve képben vagyok 3 megye rádióiról,de hadd ne ide írjak példákat,mert még sértődnek,aztán a Smile-ra verik a balhét.. Egyébként javaslom,mielőtt véleményt írsz,legalább a fórumot olvasd vissza. Szép napot! A. T.

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 12:00
Szerző: orrhang
Köszönöm a tanácsot, de azt gondolom, hogy ez itt egy fórum, úgyhogy mindenki leírhatja a véleményét!
Ja, hogy véleményed szerint egy kisköz kérje el ugyanazt az árat a reklámért holott fele annyi embert sem ér el. Szerinted ez lenne a normális
Ne forgasd ki a szavaimat, nem ezt írtam!!! Azt írtam, hogy egy kisköz marhára olcsóbban adja a reklámot, mint egy kereskedelmi és az olyan üzletpolitikával, mint a tiétek lehetetlenítik el a kereskedelmi rádiókat. Holott nektek nem kell akkora műsorszolgáltatási díjakat fizetni, egy kisköz általában olcsóbban oldja meg az emberek foglalkoztatását is, sőt pályázhat is munkabér támogatásra, amire egy kereskedelmi nem(technikára, stb.. ismerek olyan kisközt, amelyik kizárólag pályázatokból oldotta meg a technikát és a havi működést, amit egy kereskedelmi nem tud megtenni) és ezzel szemben agyig feltekerik a teljesítményt!!! Ja, hogy ez városon kívül nem szól csak belül! Igen, de nem is a városon kívüli hallgatók és reklámozók hozzák a bevételt, hanem az azon belüli. Szóval barátom lehet itt vergődni, hogy így meg úgy, de a tény az tény! Versenyezni akartok a kereskelemiekkel - tisztelet a kivételnek - és nem tetszik ha emiatt a tisztességtelen magatartás miatt a fejetekre koppintanak!
Ha kereskedelmi szemléletem lenne a kisközben -ahogy írtad - akkor nem tettem volna bele a 3 millión kívül azóta is több százezer forintot, a bevételt tenném a zsebembe, szemben a valódi helyzettel.
Régen rossz lenne, ha mindegyik kereskedelmi úgy működne, hogy a tulaj zsebre teszi a bevételt, a sikeresebbek, akik vissza is forgatnak azok hosszú távon is fennmaradnak, de ez már OFF.
Semmi bajom a kisközökkel, ha valóban akként működnek, de a legtöbbje marhára nem...

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 11:34
Szerző: jimmer
Ez alatt nem magunkat értettem, de itt legtöbbször erről van szó itt a fórumon..

Ja, hogy véleményed szerint egy kisköz kérje el ugyanazt az árat a reklámért holott fele annyi embert sem ér el. Szerinted ez lenne a normális? Ez már kezd a röhej kategóriába átmenni amit te írsz :lol:
Ugyan próbáld már ezt meg, nézzük meg hány hónapig bírnád ki, meg hány üzletvezető röhögne ki :D

Ha kereskedelmi szemléletem lenne a kisközben -ahogy írtad - akkor nem tettem volna bele a 3 millión kívül azóta is több százezer forintot, a bevételt tenném a zsebembe, szemben a valódi helyzettel.

(mellesleg a bevételeink mind elmennek a kiadásokra, sőt..)

Maradjunk annyiban, hogy amíg halvány lila fogalmad sincs arról, hogy itt mi a helyzet, addig tartózkodj az efféle megnyilvánulásoktól. Köszönöm.

Egyébként az utóbbival kapcsolatban (befektető) igazad van, és van is folyamatban ilyen dolog, de mivel ez nem publikus így erről ennyit.

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 11:09
Szerző: orrhang
Huú Öcsém, szerintem a kritikáidat saját magad fogalmaztad meg. Nem látom sehol, hogy utaltam volna, hogy ti
béna, hozzá nem értő emberek "csinálják"
- szar, elavult technológiával "dolgoznak"
- színvonalon aluli műsorokkal
szól a rádió?
csinálnátok! Semmi bajom nincs azzal, ha egy kisköz rádió nullszaadós, uram bocsá' nyereséges csak ne úgy tegye, hogy árban, stb... alámegy egy kereskedelmi adó alá, mert neki csomó előnye van vele szemben és ezt kihasználja. Nekem ez csípi a szemem, mert - ha tetszik, ha nem - a kisközök 95%-a ezt csinálja.
az eszedbe sem jut hogy azért csinál kisközt mert csak arra fussa
ezzel te magad is bevallottad a kereskedelmi szemléletet a kisközbe és azt , hogy azért csináltad - akár hitelből is - mert csak arra futotta.
költöttünk technikára, foglalkoztunk az emberek betanításával és csinálunk jobb műsorokat mint egy kereskedelmi adó
Ezzel nincs baj. Sok sikert kívánok hozzá, DE aláírtatok egy szerződést és már akkor is tudtátok, hogy mennyi a vételkörzet, stb...
Egy ideig úgy működtetek, hogy ezt nem tartottátok be, megszokták az emberek, de nem ez volt a szerződésszerű.
Ha úgy érzitek igen, akkor szóljatok ugyanúgy, ahogy eddig és menjetek bíróságra. De ha nem szabályszerű, akkor nem kellene ezt csinálni.
A megoldás az lenne, ha szereznétek befektetőt - ha annyira jó a rádió, amennyire állítjátok, azt hiszem ez nem probléma - és szerezni kereskedelmi frekit.
Ehhez sok sikert

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.09. 10:31
Szerző: jimmer
az eszedbe sem jut hogy azért csinál kisközt mert csak arra fussa, akár hitelből is,és legalább annyit szeretne kihozni belőle hogy ne veszteséges, csak legalább nullszaldós legyen igaz?!

Sokak szerint csak úgy van értelme kisközrádiózni ha:

- béna, hozzá nem értő emberek "csinálják"
- szar, elavult technológiával "dolgoznak"
- színvonalon aluli műsorokkal
szól a rádió?

Mert a hozzászólásokból nagyon ez jön le. Itt úgy látom savanyú a szőlő azért, mert itt költöttünk technikára, foglalkoztunk az emberek betanításával és csinálunk jobb műsorokat mint egy kereskedelmi adó.

Csak épp a lehetőséget veszik el tőlünk, hogy ez ne menjen rövidesen csődbe.

Itt is azt rontják el ami működik és ami amúgy életképes lenne. Magyarország, ezért szeretlek................

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.08. 16:46
Szerző: orrhang
Én nagyon úgy érzem, hogy ebben az országban minden fordítva működik!
És még mindig nem értem, hogy mért kezd el felháborodni a tulajok, üzemeltetők nagy része, ha megbüntizik, mert nem épp úgy csinált valamit, ahogy elő van írva, vagy ahogy a szerződésben meg van határozva! TESSÉK BETARTANI A SZABÁLYOKAT. Nem azt mondom, hogy mindent és az utolsó betüig, de...
Egyébként meg ha politika is van benne, ha minden szabályos lenne, nem lehetne belekötni. Kisköz, kis frekvencia, kis pénz. Ha nagyobb kell, fizessenek, méressenek, kerrádiózzanak!!! Mikor fogja már fel az itt fórumozók többsége, hogy azzal, hogy a kisközt agyonra feltekerik a (oké nem mondom azt, hogy rendesen) mellettük működő kereskedelmi rádiónak állítanak konkurenciát, ami ugye marhára nem fair!!!!

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.07. 14:06
Szerző: mgabor
jimmer írta:m.gábor: tudod azzal amit írsz semmi baj nem lenne, ha ... (na ezt majd inkább pü-ben)
jöhet ide is nyugodtan :)

Re: R

HozzászólásElküldve:2010.03.07. 12:56
Szerző: jimmer
megmondom őszintén az első gondolatom nekem is ez volt, viszont ha a hirdető maga veszi észre hogy nem lehet hallani a rádiót ő pedig időközben kifizette és én azt már el is költöttem (mert sajna van hova tenni) és úgy kéri majd vissza, és esetleg még úgy kezdi el visszakövetelni, mivel lesz jobb? akkor fog hazugnak nevezni és utána soha többet nem jön.

most átmenetileg tudják, hogy ez van, és szerencsére úgy tűnik kitartanak mellettünk. aminek kifejezetten örülök, hogy a hallgatók is felfogták miről van szó, és úgy tűnik, végre valami miatt kiállnak a saját véleményük mellett, ami elég ritka ebben a városban. ez nagyon meglepett mert eddig elég negatív véleménnyel voltam a helyi hallgatókkal kapcsolatosan - tipikusan az a nemtörődöm, nem érdekel típusok- de talán most valami megváltozott.

Egyenlőre úgy tűnik a megmaradt vételkörzetet sikerült stabilizálni, de hogy ebbe újra belekötnek-e az majd idővel kiderül :S

m.gábor: tudod azzal amit írsz semmi baj nem lenne, ha ... (na ezt majd inkább pü-ben)