RADIOSITE Fórum

  • Neo FM

 #98363  Szerző: Attis
 
Nézem a különböző hírportálokat, semmi friss info. Éjfél meg elmúlt.
 #98361  Szerző: bandras
 
Mit is mondott Andy, a "mágus" tavaly decemberben:
„A jövő évben számos újítással jelentkezik a rádió, olyanokkal, amit a konkurencia nem tud majd utánunk csinálni".

Nem szép dolog ezen poénkodni, de valamilyen szinten igaza lett.

Egyébként valaki itt írta korábban, hogy már a kezdetekkor elszúrták az egészet (1 évnyi tökölődés). Azért én azt hozzátenném, hogy még a kezdetek előtt elszúrták. Az Econetnél Kádár Tamásék pontosan tudták, hogy nincs elég forrásuk egy országos kereskedelmi rádió finanszírozásához. Úgy volt vele a Kádár, hogy majd csak lesz valahogy, pedig akkor már bőven tartott a válság és látszódott, hogy nem olyan könnyű itt a semmiből előrántani egy befektetőt. A már részletezett, indulás utáni balfaszkodásaik pedig már csak tetézték ezt.
Igaz mondjuk, hogy ha esetleg a Class került volna hasonló helyzetbe, akkor a hatóság is máshogy állt volna a kérdéshez, de ez már lényegtelen.
Azokat mondjuk tényleg sajnálom, akik most emiatt munkanélküliek lesznek a rádiónál, mert ők tehetnek erről a legkevésbé.
 #98359  Szerző: Redfox81
 
centerweb írta:
Redfox81 írta:Az adásvezérlőt is lecserélték
Erről ennyit:

Kép

Köszi, ezt még nem láttam. Pedig arról volt szó kb. 1 hónapja, hogy áttérnek a 42Net-re.
 #98357  Szerző: noartist
 
Redfox81 írta:Érdekes a rádió hozzáállása az egészhez, egyrészt jól tudják, hogy milyen nagy anyagi gondban vannak, másrészt viszont voltak változtatások az utóbbi pár hónapban. Nemrég jött át Bolla Zsolt, Juhász Gergely a Juventustól, gondolom nem azzal sikerült meggyőzni őket, hogy kb. 2-3 hónapra kellenek. Az adásvezérlőt is lecserélték, hogy mennyire volt jó döntés, az most más kérdés, de erre a rövid időre felesleges volt vele vesződni, és anyagilag sem hiszem, hogy így sokat spóroltak volna. Ezek szerint tényleg hosszabb távra terveztek, akkor viszont vagy nem vették komolyan az NMHH felszólításait, vagy már megvan a B-terv.
Jani98 írta: jön a Neo-Euronics jótündér,és megmenti a rádiót. :twisted: :troll:
Csak nehogy Sláger Angyallá változzok közben. ;)
Padlón vagyok. :lol:
Majdcsak lesz valami...új. :D :yuno:
 #98354  Szerző: Atis90
 
centerweb írta:
Redfox81 írta:Az adásvezérlőt is lecserélték
Erről ennyit:

Kép
Hol lehet megnézni ezt a videót?
 #98353  Szerző: centerweb
 
Redfox81 írta:Az adásvezérlőt is lecserélték
Erről ennyit:

Kép
 #98352  Szerző: Redfox81
 
Érdekes a rádió hozzáállása az egészhez, egyrészt jól tudják, hogy milyen nagy anyagi gondban vannak, másrészt viszont voltak változtatások az utóbbi pár hónapban. Nemrég jött át Bolla Zsolt, Juhász Gergely a Juventustól, gondolom nem azzal sikerült meggyőzni őket, hogy kb. 2-3 hónapra kellenek. Az adásvezérlőt is lecserélték, hogy mennyire volt jó döntés, az most más kérdés, de erre a rövid időre felesleges volt vele vesződni, és anyagilag sem hiszem, hogy így sokat spóroltak volna. Ezek szerint tényleg hosszabb távra terveztek, akkor viszont vagy nem vették komolyan az NMHH felszólításait, vagy már megvan a B-terv.
Jani98 írta: jön a Neo-Euronics jótündér,és megmenti a rádiót. :twisted: :troll:
Csak nehogy Sláger Angyallá változzok közben. ;)
 #98347  Szerző: noartist
 
mlaszlo írta:
Andrew5 írta:Majd megpályázák mikor kiírják újra, és akkor nem kerül 1 miliárdba. Noh meg megalkudhatnak az állambácsival ha ők nyerik, akkor nem kell kifizetni a kártéritést az elvesztett jogosultságért, mert hogy ugye az a dolog még nincs lezárva.... ;)
Nem hinném, hogy a kialakult helyzetben vissza akarnának jönni. Mindenesetre várjuk meg az éjfelet, hátha csoda történik.
jön a Neo-Euronics jótündér,és megmenti a rádiót. :twisted: :troll:
  • 1
  • 217
  • 218
  • 219
  • 220
  • 221
  • 584