Oldal: 227 / 519

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 13:46
Szerző: markfelt
"Korábban ez a televízió ezer szállal a kormánypártokhoz köthető médium volt. A kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart. Ez február 6-val megszűnt, március 15. után pedig bojkott indult a tévé ellen, szóba sem álltak velünk. A korábbi kimondott és ki nem mondott szabályokat tehát fel lehetett rúgni. A főnökeimnek, illetve áttételesen valamelyik kormányzati kommunikációs embernek ezután nem kellett engedélyt adni ahhoz, hogy kit hívok be, milyen témát dolgozok fel és milyen módon, hanem szabadon dönthettünk mindenben. Méghozzá régimódi, úgynevezett BBC-s elvek, azaz kizárólag a szakma szabályai szerint.

Korábban a Jobbik például ki volt tiltva innen egy soha le nem írt utasítás alapján. Ahogy alig volt nálunk mondjuk DK-s vagy MSZP-s szereplő és így tovább. Témákat állítottak le fentről, ez is megszűnt."

http://www.kreativ.hu/media/cikk/ez_a_t ... igete_lett

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 12:36
Szerző: markfelt
Kiragadott, ostoba 19 éves migráns miatt minden muszlim lekurvaanyázása?

Nem Pasa, egy "normális ember" ezzel nem ért egyet. A kontrollálatan bevándorlással sem, de ezzel sem.

Plusz szerintem beképzelt dolog "normális" és "nem normális" kategóriákra bontani a velünk egyetértő és nem egyetértő embereket, ez ennél egy sokkal komplexebb kérdés.

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 12:19
Szerző: djlacee
Mintha efölött a mondat fölött elsiklott volna a figyelmed
Nem azt mondom, hogy ezt hagyják meg, hanem hogy akkor minden mást is takarítsanak le!

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 09:39
Szerző: Glenn
admin írta:Úgy gondolom, innentől kezdve ennek az embernek nem számít a szava, se szubjektíve, se objektíve. Innen már nincs se lefelé, se felfelé. Annyira lent van már.
Az általa használt hangnem túl erős, ez tény, és ez bizonyos szempontból minősíti őt. Azonban amit mond, 100%-ban igaz. Normális és értelmes ember egyetért vele.
djlacee írta:http://444.hu/2015/10/06/orban-geci-de- ... -nem-geci/
Ez amúgy mekkora gáz már... csak ezt takarítják le, minden más graffiti marad a helyén.
Nem azt mondom, hogy ezt hagyják meg, hanem hogy akkor minden mást is takarítsanak le!
Na ez a portál még lejjebb süllyedt, pedig azt hittem, már a gödör alján vannak. :x
Tehát az jó, ha egy frissen és kulturáltan felújított műtárgyat összefirkálnak elmebeteg rongálók? Bravó! Az meg pláne megdöbbentő, hogy szerintük a szólásszabadság lényege abban rejlik, hogy nagy nyilvánosság előtt mocskolódjunk, sértegessünk valakit. Ez az igazi gáz!
Tényleg, ha már évek óta vadásszák a Kurucinfót, akkor ezt a szemetet miért nem szüntetik meg? Pedig a 444 nem bújkál, bármikor lekapcsoltatható. Nocsak, csak nem ezt hívják a szólásszabadság tiszteletben tartásának? Kedves ellenzék... :gülü2:
admin írta:De kíváncsi lennék más véleményekre is, mondjuk Pasáéra.
"Normális" magyar politikai szituáció és politikusi reakció. Láthattuk ezt már sokszoros kiadásban 2006 és 2010 között (SZDSZ-MSZP). Elég szomorú amúgy, de ettől nem borul a kormány és a költségvetés sem (tudom, azt a pár százaléknyi ellenzéki szavazót ez mélységesen elszomorítja). ;)

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 05:26
Szerző: Csongii
Mostanság egyébként gyanúsan kezdik félreállítani az emberkéket, akik régóta ott vannak.

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.07. 00:27
Szerző: markfelt
Csongii írta:Az igen...sose gondoltam volna, hogy ilyet hallunk egy Fideszes politikustól. :o :o :o
Tipp: kissé ugye félreállították, érzi a vesztét, és így jelzezte "finoman" a főnöknek, hogy "nix ugribugri, ha te engem innen kidobsz, mondok még szebbeket is".

Tipikusan abból a patkányalomból való, elvtelen, gerincmentes tetü, mint Simicska. Azt is kicsit arrébblökték a vájlingtól, máris elkezdett zsarolni. Lázárnak viszont nincs féltenivaló vagyona, így ő nem fog finomkodni. Hacsak az életéért nem aggódik majd... de nem leszek rosszindulatú, nyilván ilyesmi nem fordulhat elő itt. Ez mégsem Moszkva.

Ismét izgalmak jönnek ezután, szerintem.

De kíváncsi lennék más véleményekre is, mondjuk Pasáéra.

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.06. 21:40
Szerző: Csongii
Az igen...sose gondoltam volna, hogy ilyet hallunk egy Fideszes politikustól. :o :o :o

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.06. 18:55
Szerző: markfelt

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.06. 12:36
Szerző: markfelt
asr27 írta:Pedig most kivételesen kurvára igaza van ennek a gyökérnek.
Mit képzelnek ezek magukról? Semmi se jó nekik, akkor menjenek vissza a fenébe, oda ahonnan jöttek, ott biztos jobb kajához jutottak(persze nem ingyen, mint itt). Ne Európán élősködjenek!
A másik, hogy többségükről azt sem tudjuk, hogy kik. Nem, hogy diplomát hoznak, sokuknál semmilyen irat sincs, még személyi igazolvány se!!!!
A tartalom most mindegy. Madách-díja van.

Re: Politika

HozzászólásElküldve:2015.10.06. 10:12
Szerző: djlacee
http://444.hu/2015/10/06/orban-geci-de- ... -nem-geci/
Ez amúgy mekkora gáz már... csak ezt takarítják le, minden más graffiti marad a helyén.
Nem azt mondom, hogy ezt hagyják meg, hanem hogy akkor minden mást is takarítsanak le!