(Pontosabban Bandscan.
)
Sziasztok! Szevasztopol!
A megadott időpontban épp koreai adásra vadásztam, de (nálam) nem terjedtek be, ezért inkább felvettem mindent, amit fogott a rádióm. VEF 206-os volt, összekötve a Hi-Fivel. Érdekes, ahogy az állomáskereső gombot tekerem, az is belekerült a felvételbe. Pause üzemmódban megkopogtattam a VEF dobozát, és az is rendesen átjött azt erősítőre.
Szerintem csak egy dolog lehet: a beépített hangszóró ez esetben mikrofonként üzemelt.
Jah, a felvétel:
http://www44.zippyshare.com/v/51356767/file.html
Nem lesz nagy szám, de leírtam tételesen, hogy mik jöttek be. -Analóg rádió lévén.
Amúgy "DX-re alkalmassá" tettem a szobát, tehát ezek külső zajok (főleg az 1-es sávban, 1,6 MHz fölött). Mindent belevettem, tehát 1,6 MHz-től kiindulva:
- amivel kezdődik az egész, az a nálam fogható elektromos zaj,
- majd kicsit később már szól az MDR Kultur,
- majd a Family Radio adása magyarul, ahol meghallhatjuk, hogy 1 nap alatt(!) már módosították is a világvége várható időpontját 2011. okt. 21-ére,
- a 4625 kHz-en pedig az UVB76-ba hallgathatunk bele (a VEF206 sajátossága, hogy két helyen jön be, az előbbi a hamis vétel, ekkor váltottam a 2-es SW-sávra)
- kicsit később komolyzene jön be SW-n (középhullámhoz képest azért jobb, de akkor is nonszensz). Olvastam itt a Fórumon: Pasának igaza van, még sima FM-rádión sem igazi a klasszikus v. komolyzene, úgyhogy SW-n vagy MW-n, amely utóbbin a Katolikus Rádió terjeszti az éterbe, tényleg megmosolyogtató.
- BBC nem angolul (arabnak hangzik, franciából tolmácsolva), ezért nem tudom pontosan, melyik. (Amúgy mindegy is.)
- utána egy orosz adón egyfolytában Michail Szaakasviliről beszélnek
- angol nyelvű adásban Észak-Koreáról van szó,
- 6500 kHz körül egy meglepően jó sávszéllel szóló német (nyelvű) adó
- majd: Kínából sugárzott magyar nyelvű adás 6600 kHz-nél
- utána: török adók
- kínai nyelvet tanulók adója
- 7400 kHz körül Eric Pridz-féle popzene: Radio Farda,
- 9500 kHz-en ismét,
- 9700 kHz-en Kínai Rádió magyar nyelvű adásának vége,
- ezután orosz adók szólnak sokfelé,
- modern könnyűzene,
- afrikai angol nyelvű adó Afrikának sugározva,
- ismét BBC, immáron a 10 MHz-en arabul,
- német, angol, francia adások jellemzőek még ezen a sávon
- 14 MHz-től 16 MHz-ig semmi,
- ugyanez a helyzet 18,5 MHz-ig is, (ismét váltok a sávváltó tekerővel)
- 22 MHz-cel bezárólag véget ér az SW6-os sáv. 14 MHz-től 22-ig tehát ebben az időpontban nem fogtam semmit.
A sípolásokat kikerülendő, lenyestem a sávszélt 8000 Hz-re, gondolván arra, hátha van a felvételen olyan elvetemült adó, amelynél a hang-sávszél szélesebb, mint ami megengedett. Hát ennyi...