VR5000 írta:Erre az "LW-MW-SW magasantenna"-ra kíváncsi lennék. Leírás, esetleg fénykép róla? Legfőképp a kihangolás, és a készülékhez illesztés kritikus ilyen széles sávban. 
Ez ugyanaz az AM-sávra készített antenna, aminek elkészítését még pár éve írtam itt a Fórumon.

Ez egy AM-körantenna, erről is valahol olvastam, egyébként ennek a gagyi változatát adják az átlagos HiFikhez (keretantenna), lényegében azt utánoztam le, csakhogy az enyém jóval nagyobb, és többszáz menetes. Csupán annyi az egész, hogy az Antennakönyv "javaslatára" felvittem a padlásra -annak is a legmagasabb pontjára-, és egy hosszú, rézből készült kéteres, régi TV-antennákhoz készült huzallal vezettem le ide, a szobába. Tudniillik, a könyv azt írja, hogy ha elméletileg a külső jelek erősségét a tető fölött 100%-nak vesszük, akkor a padlástérben 80-90% körüli (ami nekem így bőven megfelel), míg a lakásba már csak 20%-nyi jel jut a szokásos körülmények között (a ferritantennába, vagy akármilyen amplitúdió-modulációs segédantennába). Innen jött az ötlet, hogy miért ne helyezzem ezt is magasabbra (eddig földeltem a rádiót, azért tudtam olyan egyszerűen DX-elni).
VR5000: ezekben mind igazad van, de én ezzel a ténnyel nem sokat foglalkoztam,
igaz, Karl Rothammer is megírta, miszerint ami jó KH-ra, az ugyanúgy való HH-ra, és -némi megkötéssel-, rövidhullámra is. Én ebből indultam ki, viszont valóban lenne értelme kihangolni, de szól ez így is.
A leírás tömören annyi, hogy egy nagyon hosszú drót végén -a ház legmagasabb pontján- egy "tekercs" van.
