Mindkét félnek jól jön a "pihenő" és van realitása a pesszimizmusnak:
- Ukrajna, vagyis az ukrán erők kicsit pihenhetnek, rendezhetik soraikat és Porosenko kicsit nyugodtabban nya....a nyugat hátsóját.
(Bocs a kifejezését, de ezt teszi!)
- Moszkva szép csendben küldhet erősítést a sajátjainak, készülhet a további (had)műveletekre, illetve a terelő, mellébeszélő politikáját is finomíthatja. A tűzszünet elfogadásával a szakadárok (és Moszkva is persze) mondhatják, hogy -legalább látszólag- hajlanak a békés megoldásra.
A II. világégés óta, az ilyen "kierőltetett" tűzszünet szimpla időhúzás/időnyerés csupán és a végeztével, általában fokozott intenzitással újulnak ki harcok.
Félő, hogy ennek a krízisnek akkor lesz vége, amikor az egyik fél kivérzett vagy mindkét fel, legalább részlegesen megkapta, amit akart.
Ha csak az EU nem húz valami igazán durva, Oroszo.-t térdre kényszerítő gazdasági szankciót
(pár, nagystílű mondatot és fegyverszállítás elvi lehetőségét leszámítva, a wales-i konferencián a NATO lényegében elhatárolódott a krízistől) akkor egy rendkívüli megegyezés kevéssé valószínű.
A tűzszünet 4...8 napig tart ki, szerintem.
(Meggyőződésem, hogy ezt a hsz-t egyszer már elküldtem... ha egyszer csak 2 ilyen hsz. lesz, akkor bocs! )
LuciFerko írta:noartist írta:Szerintetek meddig fog tartani?
2 óra 