RADIOSITE Fórum

  • Class FM

 #43233  Szerző: centerweb
 
Snake írta:És kinek kell a jó hangzás? aki a műhelyben kocsiszerelés közben hallgatja mert semmi más adó nem jön be a tekerősön? Nem mindenki vájtfülű. Vagyunk pártizen, párszázan. /ez senkinek sem esik le/

Persze akkor is lehetne jó a hangzás, de olyan feleslegesen csámcsogtok rajta mint az állat.
A tekerősön, aminek az antennája egy a szomszéd faláról lógó szárítónak használt belül össze-vissza töredezett koaxiális kábelnek a vége lecsupaszítva, és a francért csavarja meg dugdossa, csak nem akar elmúlni a rádió torzsága ami már egy ideje kezdi idegesíteni, ezért kikapcsolja a francba vagy átteker valahova máshová.

De egyébként ilyen erővel nem is kellene műsorvezetőket alkalmazni, hanem nonstop interaktív rádiólátogatás keretében behívnak egy-két alakot az utcáról hogy "hé, mondd már be ott azt a szöveget ami a laptop monitorára van írva". Benyög valami rémeset, de hát a műhelyben kocsit szerelő arc úgyse figyel oda, a zene érdekli úgy is. És ha már ennyire belejöttünk, hírszerkesztőség helyett elég egy ember aki összevág pár cikket az indexről, és felolvastatja Speak Board Józsival meg Krisztával, és a maga 64k-s mp3 minőségével berakja a Zenonba, ami azért ehez a fájlformátumhoz túl igényes, ezért letörlik a francba és jó Windwos Media Playerből is az. Keverés sincs már. Akkor minek a sok fullextrás gép? Elég egy 2003-as konfigurációjú is havertől 23.000-ért, meg egy mikrofon az Auchanból. De zene az van az a lényeg.Az van, oszt' jólvan. És közútibalesetelhárítómenedzserbá' boldogan elvan ekkor is. Na meg amúgy is csak ez jön a rádióján.

A fentiek egyáltalán nem a Class ellen irányultak, nem is róluk beszélek, és bocs Snake (és mindenki) az agymenésért, gondolom te sem ennyire drasztikusan értetted, csak nagyon támadható amit írtál.
Tiszteljék meg a hallgatót azzal hogy jó, élvezhető minőségű műsort szolgáltatnak, és próbálják egy kicsit a hallgatót is az igényesebbre "nevelni', és nem lealacsonyodni. Gondolom ebben egyetértünk.
 #43226  Szerző: Snake
 
És kinek kell a jó hangzás? aki a műhelyben kocsiszerelés közben hallgatja mert semmi más adó nem jön be a tekerősön? Nem mindenki vájtfülű. Vagyunk pártizen, párszázan. /ez senkinek sem esik le/

Persze akkor is lehetne jó a hangzás, de olyan feleslegesen csámcsogtok rajta mint az állat.
 #43215  Szerző: lambda
 
Az rendben van, hogy ez egy szakmai fórum! De könyörgöm egy országos médiának a szakembergárdája jóval korábban intézkedhetett volna "hangzás" ügyben ... Vagy ők nem hallgatják a saját adójukat???? Szerintem szubjektivitás ide vagy oda csapnivalóan szólnak, és ez már rég orvoslásra szorult volna ...
Rsite: a hozzászólásod rádió1-es részére a megfelelő toőpicban reagálok majd ha legközelebb idetévedek ...
 #43210  Szerző: NÁdám
 
lambda írta:Azért elég szánalmas egy országos rádiótól, hogy Tőled illetve innét a fórumról merítenek ötleteket hogyan kellene az adásprocit beállítani, honnét lehet preseteket leszedni ... Ez elég lealacsonyító rájuk nézve ...
Bocs, én egy szóval sem mondtam, hogy innen vagy tőlem merítenének ötleteket... Hidd el, látszat ellenére egyáltalán nem amatőrök dolgoznak ott. Főleg, hogy én egy senki vagyok az ő szakértelmükhöz és rádiós múltjukhoz képest. Én csupán annyit írtam, hogy segítő szándékkal figyelmükbe ajánlottam ezt a fórumot és a belinkelt Omnia preset oldalt.
 #43208  Szerző: markfelt
 
lambda írta: Azért elég szánalmas egy országos rádiótól, hogy Tőled illetve innét a fórumról merítenek ötleteket hogyan kellene az adásprocit beállítani, honnét lehet preseteket leszedni ... Ez elég lealacsonyító rájuk nézve ...
Már bocs, de ennek a fórumnak az (lenne) a(z elsődleges) célja, hogy a rádiókat és alkalmazottaikat/management-jüket/tulajdonosaikat segítse, szakmai beszélgetésekkel és hallgatói véleményekkel/észrevételekkel.

Nem tudom hogy írhatsz ilyet, pláne nem, hogy mire alapozod, hogy "gáz lenne". Nagyon sokan kaptak a rádiók/rádiósok közül itt már hasznos információkat, amit - lényegesen kevesebb esetben - meg is köszöntek, illetve magát a fórum létét.

Ha már itt tartunk, nekem meg az nem tetszik, hogy egyesek hétről-hétre ócsárolják például a Rádió1 zenei kínálatát és zenei szerkesztését, úgy, hogy halvány lila fingjuk nincs arról, hogy miről szól a kereskedelmi rádiózás és hogyan kell kereskedelmi rádiót "programozni", építeni, működtetni... Nem tetszik épp, mert "minden új zenét letorrentezek már a megjelenés előtt, szarráhallgatom és megunom", aztán jöjjünk fel és fórumozzunk, fikázzunk, köpködjünk álnéven, mert ettől leszünk nagyf*szok! Nem azért ilyen az a rádió, mert igénytelen, hanem nagyon is tudatosan. Ennyi, off vége.
 #43207  Szerző: lambda
 
NÁdám írta:
rsite írta:Nincs meg valakinek felvéve a szóban forgó műsorrészlet?

Egyébként igen, emiatt - ha tényleg így volt - és a kis felmérésünk miatt szerintem már szinte egyértelműen és objektíven kijelenthető, hogy a Class FM hangzása valahol a közepes és a pocsék között van...
Szia!

Gyakorlatilag az egész adásban visszatérő momentum volt a gyenge hangzás. Valamit nagyon elállítottak. Nem mellesleg személyes látogatásomkor volt szerencsém beszélni a műszaki vezetővel, akinek elmondtam a hangzással kapcsolatos kritikáimat, sőt figyelmébe ajánlottam ezt a fórumot és a már linkelt, preseteket tartalmazó oldalt is. Jó kis cucc az az Omnia One egyébként, csak jól be kell állítani, erre is ígéretet kaptam.
Azért elég szánalmas egy országos rádiótól, hogy Tőled illetve innét a fórumról merítenek ötleteket hogyan kellene az adásprocit beállítani, honnét lehet preseteket leszedni ... Ez elég lealacsonyító rájuk nézve ...
 #43198  Szerző: NÁdám
 
rsite írta:Nincs meg valakinek felvéve a szóban forgó műsorrészlet?

Egyébként igen, emiatt - ha tényleg így volt - és a kis felmérésünk miatt szerintem már szinte egyértelműen és objektíven kijelenthető, hogy a Class FM hangzása valahol a közepes és a pocsék között van...
Szia!

Gyakorlatilag az egész adásban visszatérő momentum volt a gyenge hangzás. Valamit nagyon elállítottak. Nem mellesleg személyes látogatásomkor volt szerencsém beszélni a műszaki vezetővel, akinek elmondtam a hangzással kapcsolatos kritikáimat, sőt figyelmébe ajánlottam ezt a fórumot és a már linkelt, preseteket tartalmazó oldalt is. Jó kis cucc az az Omnia One egyébként, csak jól be kell állítani, erre is ígéretet kaptam.
 #43197  Szerző: NÁdám
 
rsite írta:Köszönöm! Fel sem tűnt, kapott egy figyelmeztetést a júzer.
Köszi, igen erre gondoltam. Az a véleményem, hogy senki nem teheti meg azt, hogy egy embert az ismeretlenség homályába burkolva leköcsögözzön, csak mert nincs jó véleménnyel a munkájáról. (Főleg egy olyan szakembert, aki azért letett egy's mást az asztalra.) Lehet kritikát fogalmazni észérvekkel, korrekten, el lehet küldeni ezt a Class vezetőségének (sőt Szever Úrnak is), és ahogy ismerem őket át fogják gondolni.
 #43174  Szerző: LuciFerko
 
szóval, több release kell minden tartományban
ahogy hallom, az attack is nagyon kicsi, és elharapja mélyeket, magasokat.
  • 1
  • 405
  • 406
  • 407
  • 408
  • 409
  • 510