djlacee írta:Gondolom lehet valami köze ahhoz hogy mióta a netet bekötötték, azóta lóg a falon az elosztó, illetve a boxhoz az egykoron általam szerelt kábel megy, ami nyilván nem digitális jelre volt *optimalizálva* hanem arra hogy ne legyen szemcsés a kép. Egyébként néha eddig is volt FAIL a műszaki tesztnél, illetve a net párhetente szakadozik. Analóg csatornák olyanok mint eddig, kivéve ha kihúzom a beltérit ugyebár.Akkor elég hanyag szerelő volt, ugyanis előírás, hogy a box-hoz és a nethez kettős árnyékolású koax kábelt kell berakniuk. Ezek után elképzelhetőnek tartom, hogy a kábelezéssel vagy az elosztónál lesz probléma és összeszed valamilyen zavart, ami miatt nem megy rendesen a box és ez okozhatja a netnél a szakadozást és a lassúságot.
djlacee írta:Itt valami gond lesz a kommunikációval, ezért nem tud rendesen elindulni, vagy a box lesz hibás vagy a jel akad el valahol. Lehet, hogy a kábellel vagy az elosztónál lesz probléma, ezt majd holnap a szerelő tudja kideríteni.
djlacee írta:Ha nem áll helyre a net, akkor ezt mindenképpen be kellene jelenteni hibára, mert még a garantált értéket sem éri el.
meg ez se a legjobb
Egyébként most beindult a beltéri, mennek is a csatornák, viszont a műszaki tesztnél FAIL