RADIOSITE Fórum

  • A rádiós piac

 #191850  Szerző: potyi
 
Glenn, áthozva a DAB+ topicból írta:Ha a véleményetekből indulok ki, akkor egyáltalán nincs szükség erre az adóra nappal sem. És persze akkor nem normálisak az előző hozzászólásomban említett európai országok sem. Manapság mindenki neten rádiózik, sőt IPTV-n, tehát nem is kell műsort szórni. :shock:
Továbbra is fenntartom a véleményem, miszerint az éjszakai 6 órányi adásszünet elenyésző megtakarítás ahhoz képest, amit a nemzetközi éterben való jelenlét érne. Egyébként ha innen közelítjük meg, akkor felvetődik, hogy egyáltalán mi a fenének van még középhullámú adásunk? Hiszen nappal is vehető a Kossuth FM-en, neten, kábeltévén, sőt még DVB-T-n is.
Valójában ezek is jogosak. Régi, elavult dolgot, aminek rohamosan csökken a szerepe, nem szokás fejleszteni, maximum fenntartani. Ugyanakkor mondjuk felszabadíthatnák az AM sávot, lehessen kalózkodni. :)
 #191678  Szerző: potyi
 
Glenn írta:
sababa írta: 2021.04.25. 17:52soft rock / pop-rock vége felől kell megközelíteni a műfajt
adott esetben Maroon 5 és Pink is rocknak minősülhet
Ajjaj, isten őrizz! :D
Az viszont tény, hogy nyilvánvalóan ilyesmikkel is fel fogják higítani sajnos, de én reménykedem abban, hogy lesznek tematikus időszakok, amikor - a "rétegigényeknek" megfelelve - csak igazi rockzene lesz. ;)
Én biztos vagyok benne, hogy ilyen lesz. Napközben és reggel soft rock, pop rock, classic rock (Led Zeppelintől Nickelbacken át LeAnn Rimes-ig), este vadulás, esetleg tematikus blokkok.

A pályázatot nem 20, hanem 80-80%-osra írták ki. A nap 80%-ában rockzenei műsorszámoknak kell szólnia, a rockzenei műsorszámok 80%-ában pedig rockzenének, vagy rockzenével kapcsolatos szövegnek. A rockzene NMHH szerinti definícióját pedig bemásolták lejjebb. A magyar zenei kvóta 35%. Más, komolyabb megkötés nincs.

A fentiek, figyelembe véve az imént tárgyalt "rockzene" definíciót, igen szabad műsor- és zenei szerkesztést tesznek lehetővé, egész pontosan ebből még akár egy jó rádió is lehet.
 #191666  Szerző: Glenn
 
sababa írta: 2021.04.25. 17:52soft rock / pop-rock vége felől kell megközelíteni a műfajt
adott esetben Maroon 5 és Pink is rocknak minősülhet
Ajjaj, isten őrizz! :D
Az viszont tény, hogy nyilvánvalóan ilyesmikkel is fel fogják higítani sajnos, de én reménykedem abban, hogy lesznek tematikus időszakok, amikor - a "rétegigényeknek" megfelelve - csak igazi rockzene lesz. ;)
 #191664  Szerző: sababa
 
Azért nem olyan bonyolult a képlet. Anarcho-punk helyett a soft rock / pop-rock vége felől kell megközelíteni a műfajt, ahogyan azt a sikeres környékbeli rock AC rádiók is csinálják. Ne felejtsük el, hogy adott esetben Maroon 5 és Pink is rocknak minősülhet, és ebben a pályázati definíció is elég tágra nyitja a lehetőségeket.
 #191657  Szerző: Glenn
 
nermalcat írta: 2021.04.25. 15:34 De szerintem ha már mindenképp pereferálni akarják a rockzenét, akkor úgy írják ki a pályázatot, hogy a zene x százalékának rocknak kell lennie. Nem sok embernek van igénye arra, hogy egész nap, megszakítás nélkül rock menjen, nekik pedig ott a BDPST Rock. :) Viszont egy kb. 20 százalékos rockzene-arányú rádió simán tudna piaci alapon működni.
Rockrádió 20% rockzenével??? :shock: Ilyen alapon akkor a Rádió 1-en meg szintén a 80%-ban mehetne akár rock vagy mulatós? Ne viccelj, ez rockrádió lesz, tehát rocknak kell szólnia. A rockrajongónak meg egész nap rockra van igénye, és hiába van BDPST Rock, ha az nem fogható a túlnyomó többség számára (nem, nem hallgatnak az emberek netrádiót, csak néha). Ha valóban kevés a megkötés, zene mehet szöveg nélkül, közszolgálat nélkül, akkor meg fog élni. Arról nem is beszélve, hogy ha kell szöveg is, sokkal inkább kitölthető egy rock témájú rádió vele, mint pl. egy dance vagy pop tematikájú. :yes:
 #191656  Szerző: nermalcat
 
Hát legyen, majd meglátjuk, hogy muzsikál :) De szerintem ha már mindenképp pereferálni akarják a rockzenét, akkor úgy írják ki a pályázatot, hogy a zene x százalékának rocknak kell lennie. Nem sok embernek van igénye arra, hogy egész nap, megszakítás nélkül rock menjen, nekik pedig ott a BDPST Rock. :) Viszont egy kb. 20 százalékos rockzene-arányú rádió simán tudna piaci alapon működni.
 #191652  Szerző: potyi
 
A 103.9-es pályázat sokkal nagyobb mozgásteret ad, mint anno amit közösségiként a 95.8-ra írtak ki, szóval én nem temetném előre. Utóbbinál valami 80% magyar zene és rengeteg szöveg volt a megkötés, illetve be kellett vállalni egyéb közszolgálati célokat is, úgy pedig semmilyen zenei rádiót nem lehet sikeresen csinálni. A Best Of Rock és a Pont FM nem azért nem voltak sikeresek, mert rockzenei tematikával működtették őket, mindegyik esetében más-más ok volt a háttérben, amibe most nem mennék bele.

A 103.9-re alig van megkötés. Van példa sikeres rockzenei rádióra bőven.
 #191642  Szerző: Gyurii
 
100.3 Rádió C? :roll:

103.9 Funradio miatt nem épp a legjobb jól sejtem?
 #191640  Szerző: Glenn
 
sababa írta: 2021.04.24. 18:53 100.3:
Igen, ez egyértelmű. Végülis elfér egy ilyen is, nehogy szó érje a ház elejét.
sababa írta:103.9:
Ennek örülnék. Nem értek egyet azzal, hogy tuti halálra lenne ítélve. A vételkörzetében van több tízezer rockrajongó, talán ők eltarthatják, kérdés, milyen kötelezettségeket írnak itt elő. Az biztos, hogy ez a zenei stílus teljesen hiányzik az éterből, pedig lenne rá igény.
 #191634  Szerző: Snake05
 
nermalcat írta: 2021.04.24. 19:37 Remélem, hogy senki sem lesz olyan - már bocsánat, de - hülye, hogy a 103.9-re pályázatot ad be...
Persze, hogy nem lesz. Lölö fogja megkapni egyedüli pályázóként, ezt már most garantálom. Gondolom, a jövő héten el is indul az új rockrádió a 96.4-en, aztán majd megy a 103.9-re.
  • 1
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 200