RADIOSITE Fórum

  • 89.5 Music Fm

 #93065  Szerző: ceve
 
Ivoa írta:
ceve írta:"Összehoz minket"

Alig burkolt utalás, hogy egy helyre várják a Rádió1 - Roxy - Rise - Face hallgatókat. :)
Az érdekes feladat, főleg, hogy szinte mindegyik hallgatójuk mindegyiket hallgatta. (Azért amíg volt Rise és Roxy, a R1 hallgatottsága sem volt ekkora, mint decemberben és januárban.)
Jó, akkor akik eddig megoszlottak a fent nevezett rádiók között. :)

A márkahűség mondjuk érdekes. Míg volt Roxy, én szinte csak azt hallgattam - napi átlag több órát - R1-et viszont soha. 1 éve maradt az utóbbi (mellé némi Class, Juventus), de már jóval kevesebbet hallgattam rádiót, mondhatni csak BKV-n. Február óta már azon se nagyon.

A másik négy rádió egykori kedvelője most a 89.5-öt lesz kénytelen hallgatni, hacsak nem akar Bon-Bont és Demjént kapni az arcába. ^^ Max kevesebbet, mintha az egykori kedvence szólna. Ebből szerintem jogos, és ötletes az "összehoz minket". :)
 #93063  Szerző: djlacee
 
http://www.troyvoice.com

Ő az amerikai ember amúgy
 #93061  Szerző: Ivoa
 
Snake írta:2óráként fasza a Levels.
"igyekszünk keveset ismételni" :troll:
 #93060  Szerző: Ivoa
 
ceve írta:Cooky és Harsányi átcsábítása amúgy kitűnő húzás volt az R1 ellen.

Ha vissza is térnek Budapestre, a két emblematikus arc nélkül már nem ugyanaz az adó lesz, mint régen.
De ez nem biztos, hogy baj. :) Egy-egy sztár "élettartama" egy adón 7-8 év. Valószínűleg ezt a "ketyegő órát" is nézte Harsányi és Cooky, amikor átjöttek: itt még van 5-7 évük, a R1-en két-három év múlva útilaput kötöttek volna a talpukra. (Nem is beszélve Hepi emlékezetes R1-es kirakásáról 2004-ben.)

Az, hogy Mr. Bochkor és Mr. Boros 13 éve megy a Slágeren/Neon, az sokkal inkább egy szégyen, mint előny, az ő idejük is már nagyon rég lejárt. Már a Slágeren is vontatott volt a végén, a Neora meg egyszerűen nem lett volna szabad átköltözniük. Azóta csak a frekvencia és a pénz miatt vannak műsoron.

Mellesleg én pont azt hiányolom, hogy Fittikémet és Hajdu Steve-et leszámítva nincsenek új emberek, csak régiek.

Cookynak pedig másik műsorsávot kellett volna adni. Csinálhatott volna délelőtti, repülős/francia tematikájú műsort, az a közszolgálati vállalásokat is segítette volna, és nem lehetne rámondani, hogy csak a dupla pénz miatt igazolt az Europa Towerbe.
 #93059  Szerző: Ivoa
 
ceve írta:"Összehoz minket"

Alig burkolt utalás, hogy egy helyre várják a Rádió1 - Roxy - Rise - Face hallgatókat. :)
Az érdekes feladat, főleg, hogy szinte mindegyik hallgatójuk mindegyiket hallgatta. (Azért amíg volt Rise és Roxy, a R1 hallgatottsága sem volt ekkora, mint decemberben és januárban.)
 #93058  Szerző: ceve
 
Cooky és Harsányi átcsábítása amúgy kitűnő húzás volt az R1 ellen.

Ha vissza is térnek Budapestre, a két emblematikus arc nélkül már nem ugyanaz az adó lesz, mint régen.
 #93057  Szerző: ceve
 
mlaszlo írta:
mkabelhusk írta:Nem is tudom de valahonnan nagyon ismerős az egyik jingle :D
European Hit Radio? ;) Jól hallom, hogy Music Mix-et bemondó hang volt anno a Roxy és az Egerszeg rádióban is a szám eleji dalcímbemondó?
Hasonlít, de szerintem nem. Az EHR-es faxhang amúgy nem egy külföldi emberé volt?
 #93055  Szerző: asr27
 
Cooky a mixben jobb zenéket játszik mint a R1-en szokott. :)
 #93054  Szerző: ceve
 
"Összehoz minket"

Alig burkolt utalás, hogy egy helyre várják a Rádió1 - Roxy - Rise - Face hallgatókat. :)
 #93053  Szerző: Snake
 
2óráként fasza a Levels.
  • 1
  • 518
  • 519
  • 520
  • 521
  • 522
  • 565