Szóljunk arról is (nem mintha nem tetszene ez az inkorrekt, szenzációhajhász gondolatmenet, csak mégis), hogy egy soproni havi diákbérlet egyhatodába (tehát: EGYHATODÁBA) kerül a budapesti tanulóbérletnek. Hóban úgy tűnik, mindkét városban megáll az élet, ugyanakkor egy átlagos napon Sopronban számíthatok arra, hogy ha lemegyek 2-3 perccel a menetrendben kiírt időpont előtt a megállóba, akkor jönni is fog a busz. Budapesten ilyenről csak álmodni lehet. Lehet, hogy az szerepel a menetrendben, hogy 10 percenként jár a busz, de rendszeresen kimarad, lerobban, dugóba kerül, tehát teljesen kiszámíthatatlan, megbízhatatlan. Így tehát ha nem akarsz elkésni, kénytelen leszel akár 20-30 perccel előbb elindulni az indokoltnál. És akkor máris ugyanott tartunk, mintha óránként csak 3 busz jár, de az megbízhatóan (arról nem is beszélve, hogy Sopronban rá lehet nézni a neten, hogy hol jár éppen a busz; Budapesten évek óta ígérgetik, hogy a járművek EGY RÉSZE ilyen lesz majd, de egyelőre ez még csak duma). A járművek minőségéről pedig ne is beszéljünk: Budapesten zörög az ablak (időnként kiesik), eső esetén garantált, hogy megázol a járművön is, fuldokolhatsz a több tíz éves, karbantartást soha nem látott buszok füstjétől (az utastérben is!), választhatsz, hogy megkövült koszba ülsz, vagy friss pisibe, ha szerencséd van, akkor pedig még hajléktalan is lakik vagy legalább utazik veled a buszon (legalább 70% rá az esély). Télen elvétve van fűtés, nyáron elvétve van klíma, ellenben mindkét évszakban gyakori a tömegnyomor. Én elárulom, jelenleg Pesten élek, de korábban volt lehetőségem hosszabb-rövidebb ideig vidéki városokban is laknom. Közlekedés tekintetében ég és föld. Több vidéki városban imádtam a közösségi közlekedést, élveztem utazni. Budapesten rémálom. Szívesen cserélek bárkivel, de legelsősorban azt tanácsolom: becsüljétek meg, hogy nem kell Budapesten élnetek és közlekednetek, mert higgyétek el, visszasírnátok az európai színvonalat!