Oldal: 77 / 222

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.15. 10:27
Szerző: Obladioblada
mti írta:"A magyar futball mindent teljesített a garanciavállaláshoz, továbbá érvényes szerződései vannak az Advertummal és az állammal, melyeknek minden pontban megfelelt, így kijelenthető, hogy nincs tartozásunk" - mondta Sziky, aki korábban résztulajdonosa volt az Advertumnak.
Kifejtette, hogy mind a 16 élvonalbeli klub átengedte a szerződésben vállalt öt reklámtábla felhasználását az Advertumnak, továbbá július elsejétől a kizárólagos rádióközvetítési jogokat, vagyis az MHLL teljesítette a maga feladatait, így a szerződés értelmében a magát Magyarország legnagyobb nem budapesti médiacégeként jellemző Advertum átvállalta az MHLL 3,1 milliárd forintos tartozását, és ezt nem befolyásolja az állami garanciavállalás visszavonása.
Sziky tudomása szerint az Advertum már kiépítette az országos médiahálózatot, melyre a 3,1 milliárdon kívül további 2,1 milliárdos hitelt kapott volna.
"Tudomásom szerint minden szerződés érvényes és megköttetett. Még a hitelszerződést is aláírta minden érintett fél, egyedül a folyósításhoz feltételként szabott bankszerű aláírás hiányzik a pénzügyminiszter részéről a kezességhez, de ettől még a szerződések érvényesek" - mondta Sziky.
Sziky is képben van... Már ki van építve az országos médiahálózat? Igen? Miből? Milyen rádiókkal? Hmmm? Ülj le, egyes.

Ja, és nekem is van egy csomó szerződésem, amikről csak az aláírások hiányoznak, és mivel ez Abszurdisztánban nem lényeges, így mindegyik érvényes is.

Úgy lennék most Advertumos. :P

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 22:12
Szerző: VidámSrác
operator írta:Na, úgy látszik még marad egy darabig ez a szar az éterben (ki tudja meddig)
azért reméljük, hogy olyan sokáig már nem...

az a durva ebben a dologban, hogy tényleg már hónapok óta beszélünk arról, hogy nem lesz itt se frekvencia, se 5 milliárd és arról, hogy - amilyenek ezek - még az államot is beperlik, ha az elveszi a játékukat... hát most mehetnénk valami prófétaképzőbe szakoktatónak :shock: :shock:

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 22:06
Szerző: VidámSrác
MikySoft írta:Tegnap a Hír TV Negyedik c. műsorában azt mondták, várnak a bírósági határozatra, miszerint le kell foglalni az NHH-nak az adóberendezéseket, amennyiben önként nem kapcsolja ki a Gold FM.
biztos sokan kíváncsiak erre az anyagra: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videov ... ew_id=8123 16 perc környékén kezdődik a beszélgetés az advertumról. (teljes képernyős nézetben látszik a windows media player számlálója.)

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 20:32
Szerző: rsite1
Tegnap a Hír TV Negyedik c. műsorában azt mondták, várnak a bírósági határozatra, miszerint le kell foglalni az NHH-nak az adóberendezéseket, amennyiben önként nem kapcsolja ki a Gold FM.

Mindenesetre érdekes, hogy ilyen szinten követik a "papírformát".
Tudtommal más nem fizető rádiók esetében keményebb fellépést szoktak produkálni.

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 19:48
Szerző: operator
Na, úgy látszik még marad egy darabig ez a szar az éterben (ki tudja meddig) Bezzeg Debrecenben nem haboztak Lekötötték az antennakábelt és elvitték az adó egyik elemét. Na most ezt miért nem lehetne megcsinálni Miskolcon és Nyíregyházán is? Ezt az egyet nem tudom megérteni...

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 15:35
Szerző: Obladioblada
Szepi írta:Most őszintén....
Nekünk miskolciaknak se esne jól, ha összekevernének mondjuk Kazincbarcikával. :) :) :)
Igaz. Elnézést kérek. :sealed:

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 15:34
Szerző: Obladioblada
Azért ez is jó:
hvg írta:Budai Bernadett szerint nem teljesültek maradéktalanul az eredeti ütemben cég által vállalt feladatok.

Az Advertum közleményében jogszabálysértőnek nevezte a határozatot: "A kormány mai határozata - a már megkötött és a Magyar Államot képviselő Pénzügyminisztérium által elismert egyéb szerződésekre vonatkozóan is - jogszabálysértő, egyben a magyar labdarúgás és a magyar költségvetés számára rendkívül káros. Jelen helyzetben elsődleges feladatunk a Magyar Állam képviselője által jogellenesen okozott kár enyhítése, melyet követően kénytelenek leszünk a fennmaradó, nagyságrendileg több milliárd forintos kárunk megtérítése iránti intézkedéseket megtenni, valamint e jogszerűtlen helyzet előidézőinek felelősségre vonását kezdeményezni" - áll a Klausmann Viktor, az Advertum szóvivője által jegyzett közleményben.
Miért is káros ez a magyar költségvetésnek? Eddig azt hittem Viktor egy komoly ember, most meg hord itt össze minden marhaságot. Csalódott vagyok. :D

Ha ezek beperlik a kormányt, az nagyjából ugyanaz, mintha beperelnék az mszp-t, ami ugye nem kicsit megmosolyogtató, főleg, hogy az egyik főmunkatársuk (nyilván nem egyedül, de akkor is) felel a párt kommunikációjáért, a többiről nem is beszélve.

Mennek ezek még Strassburgba is...

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 15:31
Szerző: Szepi
Most őszintén....
Nekünk miskolciaknak se esne jól, ha összekevernének mondjuk Kazincbarcikával. :) :) :)

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 15:25
Szerző: djlacee
:lol:

Re: Gold FM (Advertum)

HozzászólásElküldve:2009.05.14. 15:17
Szerző: Obladioblada
Jani írta:Sopron?Nem Szombathelyi talált frekiről beszélt Szerencsekerekecske?
Értsd jól. :D Nekem miskolci parasztgyereknek a kettő majdnem ugyanaz.