http://www.northkoreatech.org/2012/10/0 ... s-tv-news/
Fordítás:
Váratlan arculatfrissítést hajtott végre az észak-koreai állami TV - a Kínai Központi Televízió 5 millió jüan (kb. 800 000 dollár) értékű eszközzel támogatta a phenjani csatorna hírműsorának megújulását. A megállapodásról kevés részletet lehet tudni, a Koreai Központi Hírügynökség a következő tájékoztatást adta:
"A Kínai Központi Televízió eszközöket adományozott a Koreai Központi Műsorszolgáltató Bizottságnak. Az átadóünnepségre kedden került sor. Az eseményen koreai részről Ri Chol, a műsorszolgáltató elnöke és további hivatalnokok vettek részt, Kínából pedig az állami rádió-, film- és televízió-igazgatóság delegációja Li Wei miniszterhelyettes vezetésével, Liu Hongcai, Kína phenjani nagykövete és követségi tisztviselők. Az eseményen ünnepi beszédek hangzottak el, majd a résztvevők megtekintették az adományozott berendezéseket."
A kínai tudósítás arról számol be, hogy az adomány a digitális korba juttatja az észak-koreai televíziót, és segíti a műsorok fejlődését.
Az ünnepségre kevesebb, mint két héttel azután került sor, hogy a KCTV esti híradója változáson ment át, melynek része az új díszlet és háttér, fejlettebb grafika és modernebb megjelenés.
A hírműsorokat két bemondó vezeti virtuális háttér előtt, amivel a hírműsorok felzárkóztak a világ többi részéhez - korábban az észak-koreai híradó az 1970-es évek szintjén állt.
A fenti linken képek és videórészlet látható a megújult híradóból, és a felújított vezérlőbe is betekinthetünk.
A vezérlőben három Sony MPEG IMX videolejátszó látható, darabonként kb. 40 ezer dollár értékben. Más értékes berendezések is láthatóak, közülük több Sony márkajelzéssel (a Sony a világ legnagyobb és legnépszerűbb műsorkészítő berendezés-gyártója).
Az új eszközökkel a csatorna részben HD képessé vált, de feltehetően még rengeteg feladatot el kell végezni, mire az észak-koreai állami TV nagyfelbontásban sugározhat.