(újságíró) Információim szerint - és ezt egy ORTT-tag is megerősítette - az egyik legtöbbet ajánló, vagyis a jelenlegi helyzetben nyerésre álló rádió a pályázatában szokatlanul sok beszélgetős műsort ajánlott. Pedig úgy tudom, heti száz percet kellett, és efölött nem járt érte pont, mégis heti 742 perc szerepel az egyik ajánlatban. Ez csaknem napi két óra, vagyis jelentős változást is jelenthet a rádió jellegében.
(Majtényi) Ha ez így van, az talán emberek millióit érintené. Ők vajon mit gondolnának erről? Amúgy pedig meg lehet nézni, milyen piaci részesedést tudnak elérni a beszélő rádiók. A politikusok mindenhatónak képzelik magukat, de a piaccal semmit nem tudnak kezdeni. Ahhoz legalábbis Észak-Koreában kellene élni.
ez a legjobb dumája! és még igaz is, az élet minden területére rányomja a bélyegét...
amúgy a talk rádiók nagyobb népszerűséget is elérhetnének, de tele vannak olyan műsorvezetőkkel, akik emberileg és szakmailag súlyos kihívásokkal küzdenek, hogy finoman fogalmazzak...
az amerikai társadalom pl fogékony a talk rádiókra, meg kell nézni egy amcsi hír tv-t vagy meghallgatni egy egyórás közéleti rádióműsort...