peter írta:
Nem nem az online, illetve onair tesztek adópromók. Itt "kérik" a hallgatók, segítségét, hogy összeállítsák a legmegfelelőbb zenei kínálatot. Valójában zenei tesztek útján történik a zenei kínálat összeállítása. Sok kutatás létezik, de egy induló rádió először piaci rést keres. Itt határozzák meg a célcsoportot. Ezt követően elkészül egy felmérés, ahol már kifejezetten ennek a célcsoportnak az igényeit kutatják. A végén jön a zenei teszt, ezek már rendszeresek általában, hiszen az igény és a kínálat folyamatosan változik.
A Neo: Szerintem jelen pillanatban a legnagyobb probléma az, hogy a túlélés a legfontosabb a számukra, így nyilván semmilyen felmérésre nincs lehetőség. A legokosabb ilyenkor az lenne, ha a lehető legkisebb változtatással folytatnák a munkát, megpróbálva nem elüldözni a Neo hallgatókat, azokra gondolok akik nem, vagy nem csak a Bumeráng miatt hallgatták a csatornát. Sajnos viszont a sok háttérbe szorított ego, most pont az ellenkezőjét teszi ennek pedig következményei lesznek, már ha eljutnak odáig.
Köszi, így már értem.
Szerintem már az induláskor is az lett volna a legjobb döntés, hogy átveszik a Sláger zenei kínálatát, és csak annyit változtatnak rajta, amennyit a vállalások megkövetelnek. Sőt az "ország leghallgatottabb rádiója" helyére léptek, így még inkább logikus lépés lett volna. Mára viszont a 2008-2009-es "tesztgyőztes" dalok agyonjátszottá váltak, új felmérések hiányában viszont még mindig ezeket játszák (és nem csak a Neo). Egy jó példa: Republic - Szállj el kismadár. Nagy sláger volt valamikor, viszont mára többen unják, mint ahányan szeretik (tapasztalat), mégis szinte naponta megy. Ráadásul a Republic pont nem 1 lemezes előadó, mégis csak 4-5 dalt hallani tőlük.
Ezért is vagyunk jó páran úgy, hogy örülünk a változásnak még akkor is, ha nincs mögötte komoly felmérés.